Mostanában a közhangulat a tetőfokára hágott, amikor Geréb Ágnest megint letartóztatták. Az emberek részéről felmerült az igény, hogy szeretnének otthon szülni, és sokan eme módszer élharcosának tekintik Geréb Ágnest. Nos, annyi bizonyos, hogy a törvényeink jó része meglehetősen elavult, és tény, hogy valamit kezdeni kell ezzel a kérdéssel.

  Az egészségügy finoman szólva is döglődik, ezerféle rákfene rágja, és mára már a teljes összeomlás szélén áll, és nagyon úgy tűnik, hogy nincs az a hatalom, mely képes lenne megmenteni, vagy újraéleszteni. Az emberek egy része meghalni jár a kórházakba, ahol évtizedek alatt minimális változások történtek. A tönkrement berendezéseket és a nyugdíjba vonuló egészségügyi dolgozókat csak lassan tudják pótolni, a jó szakembereket alig, vagy egyáltalán nem tudjuk itthon tartani, mert nem tudunk számukra versenyképes jövedelmet biztosítani. Azok az orvosok és ápolók, akik úgymond rajtunk maradtak, nem állnak helyzetük magaslatán. Így előfordulhatnak olyan szituációk, mint: „Béla bácsi, nagyon békésnek tetszik lenni ma! Óh, hogy meg tetszett halni…”. Szóval, aki marad, jobbára alig ért a szakmájához, és elvárja, sőt követeli a hálapénzt. Azonban még mindig vannak azok az egyedek, amelyek még ebből a felettébb gyenge mezőnyből is képesek kihullani. Nos, az ilyenek mindig valami extra szolgáltatást igyekeznek nyújtani, mert tudják, hogy az egészség bizniszben sok pénz van. Ezek közé a gyenge láncszemek közé tartozik Geréb Ágnes is. De nézzük az Ő munkásságát kicsit részletesebben.

  A nagy kérdés, hogy mennyi az annyi, vagyis mennyibe kerül egy otthonszülés Geréb Ágnesnél? Igaz, azt mondják, hogy nem kérnek az otthonszülésért pénzt, mert ez nem szolgáltatás, de van egy kötelező tanfolyam a kismamák részére, cirka 150 ezerért. A nő azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a hetvenes évek végén apás szüléseket vezetett, mert már akkoriban is bízott abban, hogy az apák talán értenek a szülés levezetéséhez. Később az otthonszülés önjelölt élharcosa lett. Ha valóban akkora szakértő lenne ebben a témában, akkor már rég kidolgozhatta volna az otthonszülés orvosi és törvényi feltételeit, és ha tényleg van igény erre, akkor az aláírások összegyűjtése sem jelenthet gondot. Azonban Geréb Ágnesnél az a nagy büdös helyzet, hogy kicsit gyakrabban üt be a szar, mint kellene. Szóval lehessen otthon szülni, de Geréb Ágnes még véletlenül se mehessen kismamák és csecsemők közelébe. Azért lássuk be, hogy még ellenőrzött körülmények között, rendszeres terhes gondozás mellett is előfordul, hogy a kismama elvetél. Ez azért van, mert rengeteg mocskot vagyunk képesek magunkba tolni, gyorskaják például. Mert amikor a Happy Meal menü fél év alatt sem kezd el rohadni, akkor elgondolkodhatunk, hogy vajon mennyi műanyag lehet benne, vagy egyáltalán tartalmaz-e természetes anyagot.

  Azonban térjünk vissza a születés és a fogantatás csodájához. Sajnos az a tapasztalatom, hogy idehaza a különböző cégek, a hatalom és az orvosok egy része is úgy tekint a terhességre, mintha az valami betegség lenne. Tényleg nagy baj van, főleg a gondolkodásmódokkal. Egy új élet (és természetesen a meglévő élet is) nagy érték, ezért kell kiemelt figyelmet fordítani a születésre. Aki akar, az szülhessen otthon, de legyen jelen egy olyan szakember, aki ha kell, komolyabb beavatkozást is képes végrehajtani, méghozzá szakszerűen. Teljesen mindegy, hogy ezt a szakembert doulának vagy bábának hívják, de kapjon megfelelő képzést, és legyenek nála olyan eszközök, amelyekkel végszükség esetén meg tudja menteni az anya és a csecsemő életét. A „születés házara”, mint önálló intézményre nincs szükség, mert most vagy otthon szülünk vagy kórházban, mert ha megengedjük a születés házát, akkor ennyi erővel a csirkeólban is lehessen szülni. Amennyiben a születés házát, a kórház egy részévé tesszük, akkor már más a helyzet, és ezen a helyen teret lehet engedni az alternatív szülési módoknak, mint például a vízben szülés és társaik, és ha baj van, akkor mégis van kéznél egy műtő.

  Geréb Ágnes csak sarlatán. De nyugodtan nevezhetjük a szülészet rocksztárjának. A címlapon akar lenni, az csak másodlagos, hogy a nála születő gyerekek élnek vagy halnak. Mondhatnánk, hogy ez egy ilyen műfaj, de nekem sokkal inkább úgy tűnik, hogy az Ő segítségével világra jött gyerekek döntő többsége a vak szerencsének köszönheti, hogy életben maradt, és nem Geréb Ágnesnek. Nem tudom, hogy nála ezek a dolgok a lényéből fakadnak, vagy már a demencia tünetei. Akit egyszer eltiltottak egy foglalkozástól, az általában nem véletlen. Természetesen mindig vannak kivételek, de Geréb Ágnes nem tartozik ebbe a kategóriába. Geréb jó helyen van a sitten, addig se próbál csecsemőket gyilkolni. Az otthonszülésért pedig nem csak úgy lehet harcolni, hogy mindenáron űzi az ipart, hanem egyszer leülhetett volna az íróasztal mellé, és alkothatott volna ott is, bár ehhez nagyfokú hozzáértés kellett volna.

  Halloween: Egy érzés, ami mindig akkor bukkan fel, és ott bukkan fel, ahol az ember legkevésbé számítana rá. Ja, bocs, az a gonorrhea, vagy más néven kankó esetleg tripper. Már megint rossz helyen volt nyitva a szótár. Szóval Halloween, a boszorkányok, szellemek, kísértetek, és egyéb mágikus lények ünnepe. Idehaza is egyre népszerűbb, hiszen ez egy baromi aranyos dolog, de azért kéretik nem túl komolyan venni.

   A varázslósdi mostanában nagyon megy, Harry Potter és társaik, és a butábbnál butább varázsigéik elég idegesítőek. Némi műlatin és máris kész. Olyan ez, mint az a bizonyos bikicsunáj. Egyszerűen vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy beszélnek egy nyelvet, közben pedig nem is. Nos, most következzék néhány varázslat október 31-ére, természetesen csak is a komolyság és a józan ész mellőzésével. A többségükhöz elég egy mobiltelefon, vagy szórsz két szikrát a gázgyújtóval, és kölykök biztos félrenyelik a kakaót.

  Őrző-védő varázsige:

Árgus, Inkál szekuriti,
Őrmester káefti,
Telefont elővenni,
Csak fel kell hívni.
Megvédenek téged,
Candlejack-et is elfeledheted,
Biztonságban lesz minden értéked,
Fizess, és nem lesz egyhamar véged.

  Varázsige fapados repüléshez:

WizzAir, WizzAir! Malév, Malév!
Repüléshez kell egy repülőgép!
Jegyed váltsd meg most, vagy last minute,
A gépen majd adnak neked enni-innit.
Gandzsa, Gandzsa!
Szállj fel füst alakba.
Töltsd meg tüdőm,
Agyam legyen repülőm,
A nagy forgalmat így elkerülöm,
Külföldön van minden üdülőm.

  Tömegnyugtató varázslat politikus módra:

Nem lesz gázáremelés, olcsóbb lesz az élet!
Lesz elszámoltatás, kaptok 16%-os adókulcsot.
Lesz 98%-os különadó, külön-külön mindenkinek,
Az Alkotmánybíróság ne kelljen senkinek.
Megígérek mindent, ti meg nézhettek,
Egy isten sarja ellen semmit sem tehettek.

Modern rontás magyarosan:

Polísz, Polísz! Rendőrség!
Kék ruhás istenség,
50-es táblán lemeszel 52-vel
Szétaláz egy sárga csekkel,
Fizethetsz párszáz ezret,
És ez még csak a kezdet!
Olcsó kurvától lesz nemi betegséged,
Eztán támad mindenféle kétséged.

  Szellemidézés pop rajongóknak:

Jack-O-Lantern, Jack-O-Lantern!
Jacko mostanában nagyon eltűnt.
Pedig Ő por nem lesz soha,
A szilikont nem fogja a férgek foga.
A műanyag nem nagy lakoma,
Jelenj meg félig fehér koma!

Végül egy Kelet-európai tárgyidézés:

Zöld Moszkvics, sárga Zsiguli,
Kólából meg jó lesz a Popsi Pepsi,
Vodka, vodka literszámra
Legyen itt is hitelszámla.

  Jó halloween-ezést mindenkinek, és azért ne feledkezzünk meg a Halottak Napjáról és a Mindenszentekről sem, mert csak így teljes a kép. Néha pedig kellenek az újítások, de tanuljuk meg helyén kezelni ezeket. További szép rettegést!

  Sokan sokféleképpen próbálják értelmezni Orbán Viktor kijelentéseit és munkásságát. Ez tipikusan az a dolog, amit nem lehet túlragozni. Aki Fidesz ellenes gondolatot vet fel, arra egyből rámondják, hogy kitörte a ballib frász, pedig ideje lenne gondolkodni egy kicsit. Egyre inkább úgy festenek a dolgok, hogy négy év múlva már nem lesznek választások. Elképzelhető, hogy lesz valami kis színjáték, aztán megint azt mondják, hogy most is kétharmaddal nyertünk…

  Demokrácia. Egyre távolabb kerül tőlünk ez a fogalom, pedig a nép hatalmát hivatott szolgálni ez a rendszer. Most viszont megint a Fidesz körében oly népszerű film került vetítésre, melynek címe: „Előre a múltba”. Orbánék már évek óta nyomják a propagandát, hogy Ők aztán felkészültek, és nincs náluk nagyobb király ezen a világon. Jelen helyzetünkben Orbán Viktor nem más, mint egy agresszor, aki ránk kényszeríti a legőrültebb, legvadabb elképzeléseit is. Ott akar lenni mindenhol, az újságban, a tévében, a rádióban, a neten, a hivatalok falán, a szobádban egy poszteren, az álmaidban. Orbán az a fajta ember, aki utánad megy be a forgóajtón, de előtted jön ki. Addig tart a taposómalomban, amíg el nem tudja lopni az utolsó Forintodat is, és nem érdekli, hogy az a fizetésed, a nyugdíjad, vagy a gyereked zsebpénze. Ne éljünk álomvilágban, Viktort két dolog érdekli, a pénz és a hatalom, de ez a kettő nagyon.

  Ahogy kezdetben az utópia volt a Fidesz legnagyobb ellensége, most olyan sebességgel változnak a dolgok, hogy már a demokrácia is ellenség, és a végén OV egymaga lesz a párt, a magyarság, a nemzet és még istennek is kinyilvánítja magát. Aki meg nem ért egyet vele, az ellenség. Ez már hatalmi téboly a köbön. Azért kell Isten az új Alkotmányba, mert a kereszténység megtanít a bálványimádatra. De ahogy a keresztény dogmák, úgy Orbán szövegei is keresztbe verik egymást. A Biblia szerint a bálványimádat bűn, de az Urat (Istent) imádni kell, viszont Isten maga is csak egy bálvány, tehát aki hisz, az bűnös, tehát senki sem kerülhet a mennyországba, mert az egy VIP klub Istennek meg a bandának. Nagyjából ez a párhuzam jellemző a Fidesz kormányra. Elég, ha megnézzük, mit tesz Budapesttel Tarlós István. Mindenkit levált, és jöhetnek a haverok, élükön Vitézy Dáviddal. A korrupció és a nepotizmus címszó mellett is a Fidesz logó van a különböző lexikonokban. Aztán mégis mindenki tapsol.

  A forradalom elhalasztva, mert pozitív irányú fejlődést nem tapasztalhattunk, a döntések jelentős része a Rákosi és Kádár érát idézi, ahogy Orbán Viktor beszédstílusa is meglehetősen kádáros. A lényegtelen dolgokat szép lassan mondja, bedob néha egy két „Tisztel Hölgyeim és Uraimat” meg még néhány „Kedves Barátaimat” (az Elvtárs már nem trendi), a lényeges dolgokat meg eldarálja egy szuszra, de addigra már mindenki alszik. A megszólításaivall az a baj, hogy Orbán nem tisztel senkit, a kedves barátai alatt pedig csak és kizárólag a hűséges alattvalóit érti. Szóval, ha Viktor szájával akarom kimondatni a lényeget, akkor: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, önöknek szar lesz, baromi szar! Kedves Barátaim, annyit lophatunk, amennyit csak akarunk, megint tele a kassza!” . Többek között ez az oka annak, hogy az ilyen hatalombuziknak nagy ellensége egy magasan vagy legalábbis átlag felett fejlett/intelligens társadalom. A butákkal könnyebb elbánni. „Szellemi párbajba csak azzal kezdjél fiam, aki a téren nem fegyvertelen!”

  Azonban mindenki arra kíváncsi, hogy milyen is ez az ember legbelül. Nos, hogy betekintést nyerhessünk ennek a szörnynek a belsőjébe, ahhoz elegendő megnéznünk az Alkotmánybíróság ellenes kirohanását. Orbán könyörtelenül igyekszik eltaposni mindenkit, aki akarva vagy akaratlanul az útjában áll. Az AB tagjait is érintette volna a 98%-os különadó. Mivel mindenki a saját érdekeit helyezi előtérbe, így nem csoda, hogy az AB elmeszelte ezt a törvényt, hiszen ha megunják a műselyem talárt meg a tömörarany sajtos tallért (amivel az a legnagyobb baj, hogy leülésnél tökön vágod vele magad), és igényt tartanának a zsíros zsebbélelő zsetonra, akkor a végkielégítésük jócskán meghaladja a 2 milkát, így természetes, hogy nemet mondanak a különadóra, mert megtehetik. Különben is, a pénz nagy úr, ezt Orbán is nagyon jól tudja. Ezért hívja Viktor az államvagyont zsebpénznek. Mindig, amikor két plenáris ülés között kiugrik, hogy vegyen egy kis kokaint, csak annyit mond a Matolcsynak, hogy: „Fizesd ki a tagot!”. De egy ilyen egyszerű mondat is mennyi mindent jelenthet, mert ha Orbán nem Matolcsynak mondja, hanem a Pintér Sándornak, akkor az „tag” baromi nagy szarban van, és valószínűleg a sitten fogják jegelni, vagy még aznap a halakkal fog aludni. Orbán minden nap bebizonyítja, hogy azt tesz velünk, amit csak akar. Szavazati jog a határon túli magyaroknak, a nyugdíjbalhé. Sajnos az emberek jó része azt hiszi, hogy ezek mind-mind csak tervek, de tudjuk, hogy amit Orbán egyszer kimondott, az úgy is lesz. Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, és ez el is mond mindent, nem kell hozzá kommentárt fűzni.

  A Fidesznél a kiinduló pontot az az alapigazság szolgáltatja, mely szerint „Minden Szentnek maga felé hajlik a keze!”. Velük az a baj, hogy az övék kicsit gyakrabban hajlik maguk felé, mint kellene. Nem igazodnak semmilyen írott esetleg íratlan szabályhoz. Magukhoz igazítják Magyarországot, holott az emberekhez kellene. Hitler és Sztálin is ezt csinálta, úgy tűnik, most Orbán is beáll a sorba, a XXI. század legnagyobb diktátora címre pályázik. Diktátora lesz a nagy büdös semminek. Mert ha azt hisszük, hogy bárki is behódol ennek a szarkupacnak, akkor tévedünk. A rendszerváltás óta folytatott rossz politika, még ha a Horn-érában és később a Bajnai-kormány idején voltak is jó ötletek, mivel nem volt, aki végigvigye őket, most oda vezetett, hogy nem tudunk felmutatni semmit. Az addig oké, hogy most Orbán tologatja a kis dömpert a homokozóban, de ott van az EU és hamar elveszik azt a kis szaros kínai dömpert is. Soros György már bebizonyította, hogy ha akarják, bármikor bedönthetik a Forintot, aztán Orbán pisloghat, meg odafoshat, ahová csak akar. Ha nincs erő, akkor ésszel kell harcolni, sajnos nálunk most az a helyzet, hogy se erő, se ész. Így viszont kurva nehéz lesz boldogulni a világban. Esetleg adjunk még egy kis Viagrát Viktornak, hátha attól nagyobbra nő a kis Törpekirály.

  Orbán Viktor produkálja az összes tünetet, amit egy diktátornak kell. Durcáskodik, mint egy szaros óvodás, egy tollvonással dönt emberek millióinak a nyugdíja felett, a népet megfosztja még attól a kevés hatalomtól is, ami egyrészt megilletné, másrészt privilégiumként megadatott. Az Alkotmánybíróság meg kinek kell, amikor van egy „simulékony” Köztársasági Elnök. Néptömegekben gondolkodik, a Nemzetgazdálkodási Minisztériumnak majd még jut más szerepkör is. Egyszer azért elmehetnénk továbbképzésre – külföldre –, hogy hogyan is kellene politizálni. Szóval, kösz Viktor, de nem kérünk a faszodból, na szevasz!

Modern falusi mese

2010.10.25. 07:25

  Egyszer vote, hol nem vote, a diktatúrán innen a demokrácián túl, ahol Orbán Viktor mindent lenyúl, volt egyszer egy Főfalu. A falugondnok 20 év után bemondta az unalmast, így hetedhét Magyarországra keresték a helyettesét. A narancsos forradalom éve volt, s bár készültek az országról fényképek, azok mégsem voltak eléggé hazafiasak, hogy azt publikálni lehessen, így újrafotóztatták hazánkat cirka 5 milliárdért.

  A történetünk ott kezdődik, hogy Orbán király magához hívatta alattvalóit és megnyilatkozott; keressék meg a legényt a hídról, hogy lenyomjon egy szellemi fogyatékos szocit, egy rasszistát és grátisznak egy zöldet is. Így Taknyos Pista kivívta magának a címet, és a főfalu gondnoka lett. Taknyos Pista eztán nagy vezérnek érezhette magát, hiszen most már több mint 3 ember felett uralkodhatott. Nem parancsolhatott neki többé, se paraszt, se király, mert Ő az utasítások felülről kapta, magától az Istentől, mely minden dokumentált esetben Orbán Viktor hangján szólott őhozzá nagy kegyelmesen. Szóval Pista felrakta a kedvenc Rolling Stones CD-jét, A és B oldalt egyaránt, és belecsapott a lecsóba. Hamar kinevezte Levitézlett Dávidot, kedvenc rabszolgáját a falubusz társaság a BKBV (Baromi Kevés Buszunk Van) élére. Ez feladat volt a javából, hiszen a falu egyetlen buszával kellett úgy sáfárkodniuk, hogy a kecskét és a káposztát is felfalhassák. Így megszületett a nagy ötlet, mely az ötletek legjobbika volt, és úgy hasított beléjük, mint a négyes metró. Kiszervezték hát a falubuszt egy ismerős vállalkozónak, és visszabérelték tőle a járművet havi 800 ezerért.

  Ezzel azonban nem értek véget Taknyos Pista kalandjai, hiszen nagy a falu, sok paraszt lakja, akik mint bárányok és várják a megvezetést. Úgyis lett, és mindenki örvendezett vala. Örömükben elkezdtek metrót építeni a falu alá, aminek két megállója lett, az egyik a Faluház alatt került kialakításra, a másik Pista pincéjében, így a falugondnok minden reggel különmetróval mehetett a munkába, nehogy felismerjék. Így Taknyos Pista nem nagyon találkozott az emberekkel, és mivel neki ehhez természete vagyon, ezért nem is bánta. Ő Istentől a gőg, az arrogancia és a bunkóság ajándékát kapta, melyeket hajlott korára való tekintettel már remekült tudott használni. Ám történt egy napon, mikor Pista kiállt az erkélyre, és végignézett a birodalmán, megpillantott 3 hajléktalant, és rögtön hívatta szolgálóit, dobott rájuk egy sms-t. Nem telt bele 5 perc, a szolgák már a falugondnok szobájában voltak, és további utasítást vártak. Ekkor Taknyos Pista rájuk parancsolt, hogy szerződtessék az egyik csövest tanácsadónak, és mindenekelőtt mosdassák meg. A szolgák így is tettek, nem is tehettek mást, hiszen Pista ritka könyörtelen ganéj tudott lenni. Mikor a szolgák végeztek a feladattal, a góré kérette az exhajléktalant, és intett a csicskáknak, hogy hagyják őket édes kettesben. Ezek után Taknyos Pista feltett egy Beatless CD-t és ami ott történt, az szégyen és gyalázat, mellesleg pedig eme két ember magánügye. A dolgok vége az lett, hogy az excsöves azt a feladatot kapta, hogy tüntesse el magát és társait az utcáról, a cél szentesíti az eszközt felkiáltással és havi 400 ezerért, na meg egy öröklakásért a faluban. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt, mert Taknyos Pista nem tűrte, ha nemet mondanak neki. Annak idején, még amerikában egy bizonyos Chuck Norris volt Pista tanítómestere. Taknyos Pistának így a sokéves tanulás végére már csak két fokozata maradt: séta és gyilkolás. Szívesen idézte Chuck mester tanításait, hogy azok szélesebb polgári körökben is elterjedjenek.

  Pista nem vacakolhatott egy percig sem, hiszen ezt a tevékenységet megtiltotta az Ő Istene, melynek nemegyszer hangot is adott. Nem maradt más, mint látszatintézkedések tucatjait végrehajtani. A falu cégeiben mindig akadt egy-két vezető beosztás a haveroknak, rokonoknak, mert ezek mind-mind azt a látszatot keltik, hogy Ő bizony gőzerővel dolgozik. Taknyos Pista a falu pénze felett mindig a csipp-csipp csóka kezdetű örök klasszikust danolászta, mert Ő bizony a falu minden 10 Forintjából lecsíp, mert tuti, ami fix. No, meg hát meg kell élni valamiből, a falugondnoki fizetés nagyon gyér, emberek tucatjai is csak szűkösen tudnának megélni egyhavi keresetéből, ami a kétmilliós bérplafon szaros tizenkétszerese. Lássuk be, ennyi pénzből mi is nehezen élnénk meg, ez csak a napról napra éléshez elég.

  Hogy eme történet igaz-e vagy nem-e, azt majd Vujity Tvrtko dönti el, kinek nem adatott meg a háromnál több magánhangzó privilégiuma. A magam részéről ezt fikciónak tekintem, aki mégis magára ismer, az legyen az Ő gondja és majd megszavaztathatja a TV 2 Napló című műsorában, hogy: Ön-e szerint-e igen-e vagy-e nem-e? Ez nem eszperente…

Tiszta beszéd

2010.10.20. 17:35

  Már kezdjük látni a fényt az alagút végén, bár előfordulhat, hogy csak a vonat jön velünk szembe. Egy biztos, amit a Fidesztől kapni fogunk, azt nem tesszük zsebre. Eljön, nem is olyan sokára a tiszta beszéd ideje, mikor a nemzetnek vezére, vagy Metatron – a hang – közölni fogja velünk az igazságot. Annyit ígérhetek, hogy fájni fog, na jó, csak a szegényeknek, mert a gazdagok mindenhol megélnek, és mindenhol jól járnak. Hajrá, Holisvagyok?

  Eddig azt hittem, hogy a Magyar Népköztársaságot 1989-ben végleg eltemettük, de úgy látszik, nem csak Biszku Béla maradt itt emlékbe. Igaz, most nem az a kérdés, hogy ’56 forradalom volt-e vagy ellenforradalom, mert teljesen mindegy hogyan hívjuk, a lényegi dolgok nem változnak. Esetleg amolyan Vijity Tvrtko módra is feltehető a kérdés, mert így sokkal viccesebb: Ön-e szerint-e forradalom-e vagy-e ellenforradalom-e volt-e ötvenhat-e? Na, úgy-e?! Most azonban arról van szó, hogy a kommunizmus örökségét nem tudjuk kinőni. Az idiótaság beleívódott az emberekbe, és mélyebb nyomokat hagyott, mint a vörösiszap áradás. Orbán rendszerváltóból most diktátorba kapcsolt, és úgy döntött, hogy mindnyájunknak jobb lesz, ha Ő dönt, mi meg csak bólogatunk.  Előre a múltba, no meg fegyverbe, fegyverbe, azaz itt az idő, hogy új kommunizmust építsünk magunknak. Ha a Fidesz minden tervét véghezviszi, akkor úgy 50 év múlva ezt a politikai korszakot majd Komm 2.0-nak fogják hívni. Ne higgye senki, hogy a Che Guevara párhuzam Orbán részéről véletlen volna. Mert Che forradalmár volt, és nem mellesleg a világ legnagyobb kommunistája.

  A magánnyugdíjpénztári befizetések felfüggesztésével csak az állam jár jól, de lássuk azt, hogy ez csak az első lépés. A havi 30 milliárdos megtakarítás aprópénz a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott 2800 milliárdhoz képest. Orbán nem jót akar, hanem meg akar lopni, ez a nagy büdös helyzet. Utoljára az „átkosban” mondták mindenre azt, hogy az állami jobb. Természetesen az sem megoldás, hogy a pénzintézetek csak úgy lenyúlják az ügyfelek pénzét, azonban csakhamar megváltozik a helyzet, mert egyre kevesebb gyerek születik, és egyre több lesz a nyugdíjas. Így nagyjából 20-25 év múlva elérhetjük azt a szintet, amikor 2 dolgozó ember fizetéséből kell kigazdálkodni 10 nyugdíjas nyugdíját. Egy radikális adórendszer átalakítással esetleg megoldható, de az egykulcsos 16%-os SZJA sem visz közelebb a megoldáshoz. Megadóztatják a minimálbért is, amit Orbán ugyan szeretne megemelni, de kétlem, hogy ez az emelés olyan mértékű lenne, hogy a bérből és fizetésből élők jól járnának. Nem tudom elképzelni, hogy bruttó 120 ezerre tornásznák fel a minimálbért. A családi adózás is csak papíron jó ötlet. A 3-4 gyermeket nevelők például nem adóznának szinte semmit. A gyerekvállalás drága, de vannak azok az esetek, ahol hiába szeretnének a párok gyereket, ez valami oknál fogva nem jön össze (meddőség), tehát az új rendszer bünteti azokat, akik önhibájukon kívül nem tudnak gyerek vállalni. Ahogy például 2 minimálbér vagy átlagkereset mellett több gyereket vállalni kész öngyilkosságnak tűnik. A megoldást egy kétkulcsos adórendszer jelentené, ahol az átlag felett keresőket nagyobb adóteher sújtaná, mert a több pénz több felelősséggel jár, erre jó példa Batman és Iron Man. Néha nem csak a látványos akciókra kell figyelni, hanem a mögöttes tartalomra. Bruce Wayne és Tony Stark rengeteg pénzt költ arra, hogy segítsenek, amit a honi gazdagok a vagyonukhoz képest fillérekért látszatintézkedésekkel igyekeznek megoldani. Félreértés ne essék, nem azt akarom elérni, hogy Csányi Sándor (OTP vezér) állarcban gyepálja a bűnözőket esténként, hanem azt, hogy kicsit jobban nyissa ki a pénztárcáját, amikor a Csányi Alapítványról van szó. Mert megteheti, és nem fog tönkremenni, ha kicsit jobban a zsebébe nyúl…

  Ami viszont sokkal inkább felidézi bennem a kommunizmust az az, hogy választójogot adnának a határon túli magyaroknak. Ez nagyjából 5 millió magyart jelent, akik persze, hogy arra fognak szavazni, akitől a kettős állampolgárságot és a szavazójogot kapták. Ez tipikus esete a más farkával csalánt verni dolognak. Annak idején a vörös diktatúra alatt teherautókkal, vonatokon stb. vitték a jó kommunistákat szavazni. Ez volt a híres-hírhedt kék cédulás választás. Szóval a tiszta választásokat el lehet felejteni. Ennyi erővel adhatnánk szavazójogot a finneknek a nyelvrokonság kapcsán, a kínaiaknak, mert sokan vannak, az oroszoknak, mert mindkét előző kritériumnak eleget tudnak tenni. Aki nem él itt, nem itt költi el a fizetését, nem itt adózik, az ne döntsön azoknak a sorsáról, akik viszont itt élnek. Igaz, nem kényszer itt élni, de a hazaszeretet mindenekelőtt, mert nem vagyunk olyan hálátlan gerinctelen férgek, mint azok, akik itthon lediplomáztak, aztán gyorsan eltakarodtak külföldre melózni, közben meg a Magyar Állam fizette a diplomájukat. A fizetős felsőoktatás egy nagyon nagy ötlet. A jól tanulóknak az állam fizeti a tanulmányait, a rosszul tanulók meg fizessék ki az árát. Nem kell minden szellemi fogyatékos politikusgyereknek diploma, mi a fasznak.

  Azért az ellenzékről sem feledkezhetünk meg, bár jelen helyzetben nincs sok beleszólásuk – konkrétan semmi – a dolgokba. Kellett kétharmadot adni a Fidesznek, most lehet utcára menni, aztán éljenezni a Orbán Viktort. El tudnám képzelni, ahogy a sok alulművelt paraszt az utcán ünnepel: „Elvetted a nyugdíjunkat, király vagy! Azaz Viktor megadóztattad a minimálbért! De jó, szavazhatnak a határon túli magyarok is!”. Applause!


Szóval az ellenzék. Ha röviden és tömören kell jellemeznem mindhárom pártot, akkor csak annyit; bohócok. Az MSZP a nagy bukást is győzelemként éli meg, ami negatív csúcs. A Jobbik a szinte már Fidesz, csak Vona szája jobban habzik, mint Orbáné. Az LMP meg a kretének gyülekezete. Elértek valamit, lett egy polgármesterük, erre addig baszakodtak az Ivádyval, amíg az ki nem lépett. A Vas Megyei LMP-nél is rendszeres téma volt a fickó, és sohasem értettem, ha ennyire utálják, akkor mi a faszért vették be? Nem kényszer a palacsintaevés. Mások sokkal többet loptak ki a pártkasszából, aztán az mégis jó, a ficek meg elfogadott valakitől egy kis kampánypénzt és máris elkergetik. Ehhez csak gratulálni tudok.

  A Parlament nem más, mint a „Pocsék áruk fóruma”. Sorra állítjuk ki magunkról a szegénységi bizonyítványokat, csak azért, mert Orbánék nem tűrik a konkurenciát, főleg ha a lopásról van szó. A sokéves felsőoktatás erre tanította meg őket. Lopnak, csalnak, hazudnak mindahányan vannak. Erre kaptak felhatalmazást, mindenesetre ők ezt hiszik. Az köztudott, hogy a hit nagyobb ellensége az igazságnak, mint a hazugság. Hajrá, Magyarország! Szopni fogtok!

Még mindig csak az MR2

2010.10.18. 17:45

  2007-ben indult útjára új arculatával az MR2. A konzervatív köcsögöknek persze az első másodperctől csípte a szemét, hogy minimális beszéd, és 45-50 perc jófajta zene jut egy-egy órára. Teret kaptak azok a magyar zenekarok, akiket a kereskedelmi rádiók mellőztek, mert nem tűntek trendinek, pedig az igazság egyszerű, egyszerűen jók. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetője is azok között volt, akik anno az ORTT-nél az MR2 elmarasztalása mellett szavaztak. Szalai Annamáriának hívják és sajnos nem a nevével van a baj, hanem azzal, hogy egy elmebeteg kretén ribanc, aki jól szopott Orbánéknak, most véget vetne a Petőfi sikerszériájának.

  Mert időközben megváltoztak a pártkatonákból verbuvált régi rádiók, és új nevet, arculatot no meg néhány új számot kaptak, így a fideszes Danubiusból Class FM lett, míg az MSZP szócsövét jelentő Sláger Rádió a Neo FM nevet kapta eme különös keresztségben. Ebben az egyben egyet tudtak érteni a narancsosok a szegfüvesekkel anno.  Csak egyetlen probléma volt, ugyanis nem számoltak azzal, hogy a jogilag aggályos procedúra alatt rengeteg ember pártolt át az MR2-höz, mert ott nincs felesleges pofázás, csak „Nagyon zene”. Amennyire egyszerű, annyira nagyszerű. De amíg az emberek értelmes magyar dalokat hallgatnak, addig ugyebár nem hallják, mit kíván a nép fülébe suttogni Orbán Viktor vagy éppen Mesterházy Attila. A kétharmad birtokában nemrégiben megalakult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amely teljhatalmat kapott a magyar média felett, és most élni is kívánnak minden eszközzel, hogy a Petőfi Rádió is a párt szolgálatába álljon. A hallgatók már egyszer letették a voksukat az MR2 mellett, és remélem, hogy ezúttal sem fogják illetéktelenek kezére adni a magyar zenei élet mozgatórugójává avanzsálódott rádiót.

  Mostanában feltűntek olyan hangok is, melyek arra panaszkodnak, hogy zeneileg nagyon egysíkú lett a Magyar Rádió kettes csatornája. Nos, ezek az emberek még akkor sem képesek felismerni a rock zenét, ha éppen Red Hot Chili Peppers-t játssza a rádió. Tény, hogy néha felvehetnének egy két új zenekart, de összességében nem lehetünk elégedetlenek a kínálattal. Nincs még egy olyan rádió hazánkban, amelyik délután négykor le merne adni egy Dr. Dre slágert. A számok pedig teljesen magukért beszélnek. Such György 2006-ban 47 milliós veszteséggel vette át a Magyar Rádiót és Csillag János segédletével, mostanra a dolgok jelentősen megváltoztak, hiszen az MR2 révén 187 milliós nyereségre tettek szert. Ha csak az anyagiakat nézzük, akkor egyértelmű a siker.

  Sokkal nagyobb teret engedtek a magyar zenének, és ez jó, mert végre van egy olyan adó, ahonnan meg lehet ismerni a fiatal tehetséges hazai zenészeket. Ennek az a hátránya, hogy feleslegessé teszi az X-Traktor és a Megaszar szintű műsorokat. A külföldi és a hazai zenei élet legjava van jelen egy helyen. A műsor egész nap élvezhető, mert a legjobbakat kínálják, és lássuk be, számunkra ez szokatlan, mert általában az igénytelen szarokon kell szocializálódnunk. A hazai tábort erősítik többek közt: Akkezdet Phiai, Anonim MC, Barabás Lőrinc Eklektric, Beat Dis, Belga, Compact Disco, Copy Con, Esti Kornél, Heven Street Seven, Irie Maffia, Jazzékiel, Karányi, Kiscsillag, Kontrollzé, Nemjuci, Óriás, P.A.S.O., Quimby, Suhancos, Zagar. Külföldiekből is akad bőven, és azért itt is meg kell említeni néhány nevet, akit idehaza nem szívesen játszanak: Dr. Dre, Eminem, Gentleman, Lady Sovereign, Patrice, Tupac. Igazából mindkét listát órákig lehetne sorolni, bővíteni, most csak azokat írtam le, akik hírtelen eszembe jutottak, akik kimaradtak, azoktól ezúton kérek elnézést, mert ez nem azt jelenti, hogy aki kimaradt az ne lenne jó.

  Az MR2 egy példa, hogy itthon is el lehet érni a kitűzött célokat. Jelen esetben a cél az volt, hogy igényesen szórakoztassák a 18 és 39 közti korosztályt. Ez maradéktalanul megvalósult. Aki igényes, és jó zenét akar hallgatni, az a Petőfit hallgatja. Akinek meg olyan mocskok kellenek, mint a Fekete Pákó, a No Thanx vagy akármelyik másik ratyi banda, az maradjon a bevált műsorvezetőknél, akik szívesen felnyalják a szart is, csakhogy tovább játssza őket a suli rádió. A Boros-Bochkor duóhoz már régészeket és magyar-magyar tolmácsot kell hívni, olyan régóta nyomják ugyanazt, minden egyes reggel. Mindig eljön az az idő, amikor változtatni kell, még a legsikeresebb recepten is. Az MR2 számára még nem jött el ez az idő. Akárhogy is lesz, Csillag János történelmet csinált a Magyar Rádió kettes csatornájával. Megcélozták azt a rádiót hallgató kisebbséget, akik valójában többségben vannak. Most egyszer ebben a tetves országban csináljanak végig tisztességgel valamit, és ne csak felében-harmadában. A hatalom meg keressen magának más elfoglaltságot, minthogy a Petőfivel baszakodnak. Ott van a vörösiszap, a BKV, a MÁV, a költségvetés stb.… Bár a Nemzetgazdálkodási Minisztérium elnevezés is eléggé IQ hiányos állapotra utal. Minden legyen hazafias, az összes többi dolog már mellékes. Nem számít, ha a „pénzügyminiszter” idióta, ha egy olyan hazafias minisztériumot kapott, amilyet. Nem mindig az egyszerűbb végénél kéne megfogni a dolgokat. Az MR2 úgy jó, ahogy van, nem kell hozzányúlni, ellentétben a vörösiszappal, aminek semmi keresnivalója a tározón kívül.

  Ha valamit vagy valakit nagyon meg akarnak szüntetni, akkor arra ott van Szalai Annamária. Mivel vele kezdtem, vele is kell, hogy befejezzem, csakhogy meglegyen a keret. Szóval a nő jó példája a nepotizmusnak, a korrupciónak, amely dolgok ellen a II. Orbán-kormány szent háborút hirdetett. Legvégül egy rövid, velős nyílt üzenet Szalai Annamáriának: Ha baromira unod magad, akkor ott a középső ujjad, és hívhatod karácsonynak, attól az még nem lesz ugyanolyan, mint egy kúrás!

  A Fidesz megállíthatatlanul söpör magával mindent, ami az útjába kerül. Nem érdekli őket semmi, megmutatják, hogy azt tesznek, amit akarnak. Ennek hamarosan már az új és javított Alkotmányunk sem szabhat határt, mert eleve úgy lopják össze, hogy nekik jó legyen. Természetesen lesz egy netes fórum, polgári gyűlés, ha így jobban tetszik, ahol a népek megírhatják a maguk kis Alkotmányát, és a sok szarságból majd csak kisül valami. Így végezetül a nép majd magához közelinek érezheti azt az Alkotmányt, ami tőlük a lehető legmesszebb viszi a hatalmat. Hát, akkor lássunk is munkához!

  Isten áld meg az Alkotmányt, jó kedvvel, Orbán Viktorral. Mert egy az Isten és egy a Magyar Nemzet mely egyetlen emberideálban testesülhet csak meg, méghozzá magában az Isten fiában; Orbán Viktorban. Egy az Magyar Nemzetnek vezetője, mely kiadatta az Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot, és amely elvéteti az embereknek magánnyugdíj-pénztári pénzét, mert neki hatalma megvagyon arra! Isten az Fidesznek kezébe téteti az hatalomnak gyakorlását vala, mely hatalom kétharmados vagyon, és melyet az nép szavazatával helyén lévőnek ítéltetett. Egy az Magyar Nemzetnek Vezére, és 3 vagyon az Ő helyetteseinek száma, kik az Nagyvezér halálának óráján helyettesítik majdan Őt a ravatalnál, és a koporsóban is, mert a Vezér, az egyetlen halhatatlan. A 3 apostol egyben 3 kiskirálya is lesz a Magyar Nemzetnek, így nevüket minden hazafi Magyar Nemzeti Állampolgár jól megjegyzi: Semjén Zsolt, Navracsics Tibor és Pintér Sándor.

  A hetedik napon Orbán Viktor megteremté a „Simulékony Köztársasági Elnököt”, és mindenki örvendezett vala. Schmidt Pál vala az Ő neve, és le is tudja írni vala, mert megtanította rá, a kommunista iskola, melyet Old School néven megvetendőnek ítéltek, és ezért egy új köntösbe öltöztetik azon célból, hogy újra a népre erőltethető legyen. Ezen felül megteremték a Századik Napot, mely eredményeik fölmagasztalására szolgál. Így lészen ez minden századik napon, míg Isten meg nem hallgatja süket imáikat vala. Mindezek mellett Orbán Viktor fenntartja a Miniszterelnöki Szóvivői posztot, mert a nép sem szervileg, sem szellemileg nem alkalmas arra, hogy az Ő igaz és hamisítatlan hangját meghallja, és megértse bonyolult és isteni gondolkodásának csavaros menetét. Szijjártó Péter lesz a Hang, mely megosztja a néppel a Nagyvezér akaratát. Létrehozzák a Nemzeti Ügyek Kormányát, mely a Nemzetgazdálkodás műveletének egyetlen végrehajtója is egyben. Ezen kormány elhivatott az állampolgárok rabszolgasorba taszítása mellett. A Tisztánlátó Emberek Kritikus Tömege kinyilvánította szándékát a felől, hogy neki e rabszolgasors megfelelő és rendjén való vagyon. Ezzel elérkezett az Általános rendelkezések helye, mely mivel fontos része az Új Magyar Nemzeti Polgári Alkotmánynak, ezért új bekezdést érdemel.

  Az általános rendelkezések körébe tartozó tevékenységek a Nemzeti Ügyek Kormányának a nép felett gyakorolt általános jogait írja le. A II. Viktoriánus-kormány általánosan rendelkezik a Magyar Polgári Köztársaság területén élő állampolgárai vagyona és egyéb ingó és ingatlan vagyontárgyai felett. Továbbá általánosan rendelkezik az állampolgárok politikai, etnikai és vallási hovatartozását illetően. A Nemzeti Ügyek érdekében bármikor feláldozhatja állampolgárait, korlátozott számban, hiszen a Magyar Nemzetállomány véges számú.

  Az állampolgári rendelkezés keretében az új és javított Orbán-kormány megadja a kettős állampolgárságot minden határon túli és földönkívüli egyénnek, aki erre igényt tart. A kettős állampolgársággal rendelkezők mindenkoron különleges bánásmódot és külön szavazati jogot érdemelnek, eme privilégiumaikat bármikor igénybe vehetik a Magyar Nemzeti Polgári Köztársaság területén belül.

  A törvényhozás az Országgyűlés kiváltsága. A törvények betartatásáért a Magyar Rendőrség felel az ország területén belül. A külső fenyegetések elhárításában a Terrorelhárító Központ illetékes. A Nemzeti Ügyek Kormánya a Magyar Nemzeti Polgári Köztársaság törvényein felül áll, és bármikor kedvére alakíthatja az Őt korlátozó döntéseket. A II. Orbán-kormány hisz az elszámoltatás intézményében, mely remek lehetőséget nyújt számukra, hogy politikai ellenfeleiket eltávolítsák. A Magyar Állam polgárainak ezentúl csak kötelességei vannak, mivel nem rendelkezik megfelelő belátási képességgel, jogait a hatalom korlátozza, illetve megszűnteti azokat.

  A kedvezőtlen feltételek miatt, a Magyar Nemzeti Polgári Köztársaság különadókat vet ki az illetékességi területén. Azon vállalkozások, melyek ellenzik a Nagyvezér döntését, a Kívül Tágasabb törvény mutatja az utat, hogy megtalálják helyüket. Az itt említett törvény egyértelműen kimondja; Multik haza! A Magyar Nemzeti Polgári Köztársaság területén csak a Nemzeti Ügyek Kormánya folytathat kizsákmányoló politikát, ezen tevékenységre más nem jogosult. A Nemzeti Ügyek Kormánya semmiképpen sem tűrheti el a konkurenciát és mások korrupcióját, mert az hazafiatlan lenne, ezért elfogadhatatlan. Okirat hamisítás a mindenkori belügyminiszter; Pintér Sándor feladata.

  A Nemzeti Ügyek Kormánya addig gyakorolhatja végrehajtói és törvényhozói hatalmát, ameddig az neki jólesik, előrehozott és időközi választásokra lehetőség nincs, ha csak a II. Orbán-kormány másként nem rendelkezik.

  Záró rendelkezések: Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

  A dolgok jelenlegi állása szerint valahogy így képzelem el az új Alkotmányunkat. Orbánék már mindenre ráteszik a mocskos kis mancsukat, mert megtehetik. Ilyenkor hol az a bizonyos kétharmad, aki tapsol, és éljenez, mikor Viktor azt mondja, hogy államosítják a magán-nyugdíjpénztárakat. Teljesen mindegy, hogy hogyan nevezzük, a lopás attól még lopás marad. A végső üzenet pedig a következő marad: „Hajrá Magyarország! Balfaszok vagytok!”

  Az LMP hazánk első ökopártja, legalábbis azok szeretnének lenni. Néha már annyira zöldek, hogy az már szinte narancssárga. Kezdenek beérni, és a citromsárga már tovább sötétedik, és a rothadás már elkerülhetetlen, hiszen a betakarítást időben el kell kezdeni, ezt minden paraszt tudja. Nagyon úgy tűnik, hogy süllyed a hajó, egyre többen lépnek ki az LMP-ből.

  Az természetes, hogy egy politikai pártban jönnek-mennek az emberek, mert mindenki a nyerő oldalon akar politizálni, mert abban van a pénz. A Parlamentben ücsörögni, vagy csak elméletben ott lenni, gyakorlatban meg teljesen máshol, ahogy Orbán csinálta az elmúlt nyolc évben, a legjobb munkahely a világon, és sokkal kifizetődőbb, mint az alvilág. A világ pusztulása meg szomorú, az emberek meghalnak, az állatok is, a Föld meg melegszik és ezekkel könnyen lehet szavazókat szerezni, de amikor van egy ökokatasztrófa, akkor mi van? Egyrészt nagy baj, de lassan megnyugszik mindenki, és amikor az emberek nem elég nagy a káruk, akkor rátesznek még egy lapáttal. Jönnek az idióta politikai nyilatkozatok, amelyekkel igyekeznek elodázni a döntéseket, illetve ezek nyilvánosságra hozását. Mert a vörösiszap levonulás után már Orbánék tudták, hogy melyik rokonnak mi lesz a szerepe a helyreállításban, és örültek, hogy az árvíz után megint van valami, amire sok pénzt lehet költeni, és így ők megint jól járnak. Orbán ugyan elment Kolontárra, és az ott adott nyilatkozat felháborító. Nem azzal van a baj, amit mondott, bár az is sántít jó néhány helyen, de látszik, hogy a szája szélén felvillan egy mosoly, ami megmutatja Viktor valódi énjét. Az első intézkedéseik között viszont az szerepelt, hogy minden este lesz polgári fórum Kolontáron és Devecseren is, ahol tájékoztatják az ott élőket a károkról. A károkat mindenki látta, vannak akik közelebbről is, mint kellett volna. Rengeteg élet ment tönkre, ezek meg csak polgári fórumozni akarnak.

  Amíg a magyarországi Greenpeace felemelte a hangját, addig azok, akiknek valójában, és határozottan fel kellett volna háborodniuk, és kérdések ezreit feltenni, nos azok eléggé hallgatnak, mint szar a fűben. Mert valójában nem zöldek, még csak nem is környezetvédők, megélhetési politikusok, akik már pártokba nem fértek be. Egy LMP jellegű párttól, akik állandóan elmondják, hogy zöldek, azért azt elvárná az ember, hogy gumicsizmát húznak, és legalább egy nap besegítenek a kármentesítésben, de nem így történt. Megértem, hogy nincs pénzük, de a politikusi fizetésből fussa már egy szájmaszkra (papír, 3 rétegű, 40 Ft/db), gumicsizma (3400 Ft/db), védőszemüveg (365 Ft/db), gumikesztyű (195 Ft/db) az utazási költségnek számoljuk 5000 Ft-ot, és csoportosan olcsóbb. Szóval ennyire bárkinek futja, ha már pénzt nem tud adni. Az adományokról meg amúgy is az a véleményem, hogy sok kicsi sokra megy, és mindenki úgy segít, ahogy tud. Vannak, akik odautaztak és vannak olyanok is, akiknek csak annyira futotta, hogy felhívták a 1749-et. Az LMP-nek 6 kérdésre futotta, és ezzel slussz és passz! Ezt talán még ők sem gondolták komolyan, mert a remény hal meg utoljára, de a valóság az, hogy nem lehet más a politika. Bár, ha egy rakat homoszexuálist állítanak csatasorba, akkor valóban „más” lesz a politikus is. Fontos megjegyezni, hogy minden ember egyenlő, de mint azt jól tudjuk, vannak még egyenlőbbek.

  A felelősök előkerítésében is példát mutathatna a nagyon zöld párt, de ehhez meg nem fűlik a foguk. A Mal Zrt vezetőjét ugyan őrizetbe vették, de az óta újra szabadlábon van. Bakonyi Zoltán felelősségét nem lehet tagadni, de azért őrizetbe venni, mert nem volt jó a katasztrófaterv, na, az egy vicc. Az emberélet az semmi, a környezeti kár meg kit érdekel. Ez a baj, hogy senkit. Az illetékesek az emberek csak számok, csak akkor van értéke az életükben, ha tisztánlátóak kritikus tömegévé állanak össze, és elmennek vótolni (szavazni). Addig számítasz, amíg ikszelsz, utána már csak púp vagy az állam hátán. Ez látszik a károsultak segítésén is. Ők segítettek önmagukon, és másoktól is előbb kaptak segítséget, mint a Magyar Államtól. Persze az állam egy fejőstehén, és mindenki ott próbálja megfejni, ahol lehet, meg ahol engedik. A probléma csak az, hogy az átlagemberek csak a seggéhez férnek, a szarból meg nem lehet várat építeni.

  LMP, egy párt, ami arra hivatott, hogy Orbánnak benyaljanak csontig. Teljesen mindegy, hogy minek hívjuk, mert minden párt olyan emberekből áll, akiknek csak a hatalomra fáj a foguk, a közszolgálat meg ismeretlen fogalom a számukra. Kicsit unalmas, hogy mindig egy lépéssel le vagyunk maradva mindenkitől. Az átszakadt gát még mindig úgy van, mint a katasztrófa után közvetlenül. Őrizzük a hagyományokat és konzerváljuk az állapotokat. A vörösiszap lassan Hungarikum lesz.

A vörösiszap száradása

2010.10.11. 16:45

  Szóval megvolt az eddigi legsúlyosabb természeti katasztrófánk, és már eltelt egy hét a vörös áradat óta, a települések apokaliptikus jellege viszont egy cseppet sem csökkent, sőt inkább fokozódott. Talán Orbánéknak a segítségen kellett volna gondolkodniuk, nem azon, hogyan államosítsák vissza a Mal Zrt.-t. Utóbbiban legalább lesz egy kis sikerélményük, a többi meg kit érdekel.

  Ott van az a rengeteg vörösiszap, ami mérgező és lúgos, és olybá tűnik, hogy ott is marad örökre. Azzal nemigen foglalkoznak a kármentesítést végzők, hogy a megsérült tározót megerősítsék. Egy hét eltelt, és nekiláttak nagy látványosan takarítani, holott a maradék anyag bármikor elszabadulhat, és ha ez bekövetkezik, akkor a szürke iszap is eláraszthatja Kolontárt és Devecsert, de Viktoréknak ez nem számít. Rátehették mocskos, enyves kis mancsukat a Malra, és ettől most mindenki legyen kurva happy, mert ismét csodát tettek. Bár, mit várunk olyan szellemi fogyatékosoktól, akik az új Alkotmányt a Himnusz első sorával kezdenék. Nem tudom, az biztos jobbá tesz mindent, ha az alkotmányunk első mondata az lesz: „Isten hágd meg a magyart!”. A Himnuszunk gyászos lehangoló és unalmas, és ezért most lehet cionistakommunistacigányzsidózni, de a hazaszeretet nem az ilyen szarságokon múlik. Az Alkotmány szempontjából az sokkal fontosabb, hogy a korrupciót visszafogja, és olyan irányelveket adjon a törvényhozás számára, amelyek ésszerűek, és betarthatóak. Abban egyet lehet érteni a Fidesszel, hogy kell az új alkotmány, de az semmiképpen sem fordulhat elő, hogy egy konzervatív-keresztény szar legyen, vagy olyan rakás fos, mint a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, mert nemzedékek sorsa múlik rajta.

  Tehát amíg jönnek a butábbnál butább ötletek, és amíg téves mérési adatokkal próbálják kiszúrni az emberek szemét, addig a vörösiszap kiszárad, és vörös por lesz belőle, ami szép lassan kimarja az emberek szemét és tüdejét. Biztos vagyok abban, hogy az ott dolgozó kármentesítők az utolsó lélegzetvételükig azon fognak fáradozni, hogy ott rend legyen. Azonban ha nem kezdenek valamit a sérült tározóval, akkor minden munkájuk teljesen feleslegessé válik. A falut átszelő gát, illetve mesterséges terelődomb is fontos lehet, de baromira nem azzal kellett volna kezdeni. Mert ha esetleg megindul a maradék vörösiszap, és bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv, vagyis egy újabb vörös áradás után a másik tározó is megsérül, és elindul a szürke iszap is, abban az esetben ez a gigászi fekvőrendőr csak tetézni fogja a bajt, mert még nagyobb területet fog elárasztani a mocsok, igaz így a falu egy része megmenekülhet. Természetesen ez rengeteg tényezőtől függ, és kérdés, hogy a 3 nap alatt épített gát milyen minőségű, vagyis képes lesz-e ellenállni egy újabb árnak.

  Nem mehetünk el szótlanul a történtek mellett, mert ez a probléma mindenkit érint, nem csak az ott élőket. Van egyfajta üzenet jellege is, hogy ha ott megtörténhetett ilyen, akkor ez máshol is előfordulhat, és nem csak a vörösiszap tározókra kell fókuszálni, van elég szennyező anyag, amit nem megfelelően tárolnak. Mert amíg le lehet fizetni az ellenőröket, addig senki sincs biztonságban. Következésképpen nem csak a Mal vezetőit kell felelősségre vonni, hanem azokat a hatóságokat is, akik ellenőrizték a tározókat. Ez az egész azért történhetett meg, mert bizonyos emberek alulfizetettek és ezáltal korrumpálhatók, az érintettek másik fele meg gazdag és egy kis profitért az anyjukat is eladnák. Egy ilyen katasztrófa után sokkal több katonát lehetett volna a térségbe vezényelni, és nem csak a pontonhíd megépítését kellett volna rájuk bízni, ennél azért sokkal többre képesek és hivatottak.

  A múlt hétfői vörösiszap ár emberéleteket is követelt, de még mindig szerencse a szerencsétlenségben, hogy nappal történt a gátszakadás, mert éjszaka Kolontár és Devecser lakóinak esélye sem lett volna a túlélésre. Meg kell említeni a térségben elpusztult állatokat is. Mind a háziállatokat, mind pedig a vadon élő társaikat. A Marcal élővilága már sohasem lesz olyan, mint azelőtt. A folyóba öntött temérdek gipsz a lehető legrosszabb volt, amit tehettek. Később a sok okos embernek eszébe jutott, hogy a lúgot a sav hatástalanítja, tehát ezzel kellett volna kezdeni. Mert ugyanolyan könnyű egy savas folyadékot odaszállítani, mint a gipszet. Sőt a savat sokkal egyszerűbb a folyóba engedni, mint a gipszet.

  A helyzet gyakorlatilag alig változott a múlt hétfőhöz képest. Ilyen helyzetben sokkal előbb kellett volna külföldi segítséget kérni, mert a kezdetektől látszott, hogy a hazai szakemberek nem képesek megfelelően kezelni a helyzetet. Az sem elhanyagolható, hogy eleve több ember gyorsabban képes elvégezni egy adott feladatot. A fennálló helyzetért most már Orbán és Pintér legalább annyira felelős, mint a Mal Zrt. vezetői. Az okozott kárral arányos büntetést kell kiszabni a károkozókra, és Pintér Sándor nyugodtan lemondhatna, már csak azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nyolc évig nyomták a „Monnyonle!” szöveget, még az olyan esetekben is, ahol egyébként alultájékozottak voltak, mint a mostani katasztrófánál. 1749, mert most minden segítség számít!

  Megjelent a legújabb Linkin Park videó, ami elég látványosra sikerült. A képi hatások illenek a LP-től kicsit szokatlan tempójú számhoz, és egy korrekt élményt kinál. Érdekes és szokatlan vizuális effektek, és csak ezek vannak kék-feketében. "A Thousand Suns" album a kategória legjobbja.

 

This is not the end
This is not the beginning
Just a voice like a riot
Rocking every revision
But you listen to the tone
And the violent rhythm
Though the words sound steady
Something emptys within em

We say yeah

With fists flying up in the air
Like we’re holding onto something that’s invisible there
Cuz we’re living at the mercy of the pain and the fear
Until we dead it forget it
Let it all disappear

Waiting for the end to come
Wishing I had strenght to stand
This is not what I had planned
It’s out of my control

Flying at the speed of light
Thoughts were spinning in my head
So many things were left unsaid
It’s hard to let you go

I know what it takes to move on
I know how it feels to lie
All I wanna do is trade this life for something new
Holding on to what I haven’t got

Sitting in an empty room
Trying to forget the past
This was never meant to last
I wish it wasn’t so

What was left when that fire was gone
I thought it felt right but that right was wrong
All caught up in the eye of the storm
And trying to figure out what it’s like moving on

And I don’t even know what kind of things I said
My mouth kept moving and my mind went dead
Picking up those pieces now where to begin
The hardest part of ending is starting again

All I wanna do is trade this life for something new
Holding on to what I haven’t got

This is not the end
This is not the beginning
Just a voice like a riot
Rocking every revision
But you listen to the tone
And the violent rhythm
Though the words sound steady
Something emptys within em

We say yeah

With fists flying up in the air
Like we’re holding onto something that’s invisible there
Cuz we’re living at the mercy of the pain and the fear
Until we dead it forget it
Let it all disappear

 

Gyógyszertári történet

2010.10.09. 08:00

  Van egy hely, nincs is messze, és még egy távoli galaxisig sem kell elmenni, hogy az ember olyat lásson, ami nem evilági. Mondhatnám, hogy: „Menj az Óperenciához, azt’ ott fordulj el balra”, de az általam bemutatni kívánt zug Szombathely egyik frekventált részén lett kialakítva. Ez nem egy klub, nem egy diszkó, nem egy kocsma, ez sokkal több, mert ez a gyógyszertár, az egyetlen…

  Minden drogos vágyálma, hogy egyszer egy gyógyszertárban dolgozhasson. Annyi gyógyító hatású pirula között, melyek megfelelő kombinációival megannyi kábítószert lehet előállítani. Jelen esetünkben ez a patika, amiről szó van, mindig zenétől hangos, és az alkalmazottak tág pupilláiban furcsa ragyogás figyelhető meg. Mindig, mikor rohanó világunkból betérek, olyan, mintha valaki benyomta volna a lassítás gombot, és amolyan slow motion módban peregnek körülöttünk az események. Míg a köszönésedre válasz érkezik, addig lemegy legalább egy szám, de inkább több, valamelyik szintén drogos zenésztől. Persze ennek eleve több oka van, hiszen a zene ezen a helyen nem csak aláfestés jellegű, a hangosítást akármelyik zenekar megirigyelhetné. A receptek elvételével viszont már sokkal több probléma van. A patikusok mindig szemmel láthatóan folynak. A beérkező gyógyszerszállítmányt mindig saját magukon tesztelik először, így nem csoda, hogy legtöbbször azt képzelik, ők bizony már lebegnek, és nem értik, a többi ember miért nem él a repülés lehetőségével, mikor ez számukra egy meglehetősen könnyű feladatnak tűnik, nem úgy, mint a fent említett receptek elvétele. Félórányi cetlire meredés után, már nagyon viccesek lesznek a gyógyszernevek, de egy percig se higgyük azt, hogy ezek az emberek nem végzik felelősséggel a munkájukat. Nekik a recept csak akkor elfogadható, ha minden létező helyen aláírod, úgy, mint: beteg neve, átvevő neve, orvos neve stb.…

  Ha sikerült legyőznöd a kezdeti nehézségeket, akkor következhet a fizetés, és ne lepődj meg, amikor elsőre elkérnek 250 000-et az egyébként 2500 Ft-os tétel után. Majd egy utánozhatatlan előadás következik, hiszen meg kell keresni és ki kell adni a gyógyszereket. A feeling teljesen olyan, mint amikor a Matrix-ban Neo-t lassítják, csak azzal a különbséggel, hogy az Ő mozgáskoordinációjuk valójában lassú, és néha tolhatnának egy fast forward-ot, vagy egy kis speedet, mert van úgy, hogy az ember siet, és bármennyire is szórakoztató tud lenni az események sebessége, kell az a kis Mickey eki, hogy ne legyünk depik. Nehezen visszaadható az az élmény, amikor a gyógyszerész először belebeg a raktárba, majd miután egy spanglival fényt gyújtott önmagában kijön, és közben eltelt egy óra, és elkezdi a betűkkel megjelölt fiókokban keresni a cuccot, amit ki kellene adni. Az ábécéjük kissé hiányos, az M betűnél értelem szerűen a metamfetamint fogja keresni, ahogy az L-nél az LSD a favorit. A válium folytonos hiánycikk, de ennek ellenére jól megy a bolt. Vannak azok a dílerek, akik már többet tolnak, mint amennyit eladnak, és Ők bizony ebbe a kategóriába tartoznak. Amikor már megvan a gyógyszer, amiért mentél, addigra a szer értéke a Szent Gráléval vetekszik. Mondják, hogy létezik, de amíg nem látjuk, addig nem hiszünk benne. Az esemény fényét emeli, hogy amíg az egyik gyógyszertáros veled foglalkozik, és megküzd az elemekkel is, hogy ki tudja adni a tablettáid, addig a másik senkitől sem zavartatva szívja fel az utcahossznyi kokain csíkokat az üvegpultról, majd dob egy: „Csá! Mi a szitu?”-t és elmegy egy újabb adagért.

  Végül minden jóra fordul, megkapod a gyógyszereid és különös élményekkel gazdagodva folytatod utad, hiszen ekkorra már legalább 2 órás késésben vagy. De vannak olyan helyek, amelyeket nem a kiszolgálás minőségéért szeretünk. Ha a hely önkiszolgáló lenne, biztos, hogy ezerszer gyorsabban menne minden, de ez esetben nem biztos, hogy ennyire szórakoztató lenne a történet. Ezek után pedig felmerül a kérdés, hogy mi a tanulság? Talán az: „Ha baltától akarsz meghalni, találd el magad elsőre!”.

  3 év, 3 szerző és több mint 200 poszt, szóval ismét eltelt egy év, és milyen meglepő módon eljött ez a nap, pont, mint tavaly! Boldog születésnapot nekünk!

A vörösiszap áradása

2010.10.06. 15:58

  Már-már gyönyörű, ahogy a vörösiszap ellepett mindent. Természetesen együtt érzek a károsultakkal és már adakoztam is. Azonban a légi felvételek sokkal inkább hasonlítanak egy Mars béli tájra, mint kis hazánk egyik településére. Ez nem a település vezetőinek a hibája, de a felelősség sem csak és kizárólag a MAL-t terheli.

  A pénz mindennél fontosabb, még az emberéletnél is. Szentebb dolog, még istennél is, és bármit megteszünk némi profit érdekében. Elhanyagoljuk a veszélyes anyagok ártalmatlanítását, mert ott hagyni valahol sokkal olcsóbb, mint teszem azt, újrahasznosítani. Pedig a vörösiszap rengeteg módon újrahasznosítható, bár ezek az eljárások azért meglehetősen drágák. Még mindig olcsóbb építeni egy baromi nagy betonmedencét, mint kezelni a veszélyes anyagokat. A spórolás ez esetben megbosszulta önmagát. Itt jegyezném meg, hogy Kínában egy hasonló katasztrófáért a cégvezetők az életüket adnák, mert kivégeznék őket, Európában meg lehet úszni pár év börtönnel. Ezzel nem arra célzok, hogy vörösök előre, csak annyi, hogy néha keletről is lehet példát venni, nem csak a nyugatról.

  Az alumínium valóban az ember jó barátja, mert rengeteg mindenre lehet használni. Ez egy könnyűfém, ezért mostanra nagyon kedvelt és elterjedt lett. Készítenek belőle bringákat, felniket, bútorlábakat, könyvtámaszt, huzalokat és a mindenki által használt alufóliát szóval nagyon széles körben felhasználható, mert ha felpolírozzák, úgy néz ki, mint a króm, csak sokkal olcsóbb, hiszen a földkéreg harmadik leggyakoribb anyaga, az oxigén és a szilícium után. A kémiaóra után azért térjünk vissza a közelmúlt eseményeire, amire senkinek sem lehet kifogása, rendezni kell a helyzetet és csökkenteni a környezeti károkat. Persze ésszel kell csinálni a dolgokat, mert nem megoldás, hogy cementet öntünk a Marcalba és megvárjuk, amíg megköt.

  Az embereken kívül a környezetet is súlyos károk érték, amikor a cég szerint nem veszélyes, hígabb vörösiszap elszabadult. Nem tudom, akkor elhiszem, hogy veszélytelen, ha a cégvezér minden reggel ebben a cuccban leúszik legalább húsz hosszt, és ezt hiteles dokumentációval bizonyítani is tudja. A magam részéről megmaradnék a távoli megfigyelésnél, és inkább a csapvizet használom zuhanyozásra, bár ez utóbbi sem egy életbiztosítás. A cég is, és az állam is hibázott, hogy felügyelet nélkül hagyták az egészet. Igaz, mondták, voltak ellenőrzések, és mindent rendben levőnek találtak, ami csak arra bizonyíték, hogy volt egy kis csúszópénz, pár vastagabb boríték. Már megint ide jutunk, csak a pénz. Az alumínium jó üzlet, költséghatékonyan előállítható, így a visszamaradó salakanyagok megsemmisítésére is bőven juthatott volna pénz, de mivel mindenki a kis borítékjával volt elfoglalva, így az anyag elszabadult. Talán segítene, ha az egyetemeken nagyobb hangsúlyt kapna a gyakorlatias oktatás, ez azt jelenti, hogy sokkal több pénzt kellene kutatásra fejlesztésre költeni.

  Megértem, hogy ma Magyarországon nem könnyű előteremteni a különböző beruházásokra a pénzt, de ha a kedves politikus bűnöző urak nem a saját zsebüket tömnék, akkor lehetne. Ahogy Orbán és a boldog brigád el tudott csenni 100 nap alatt 100 milliárdot, úgy ilyen dolgokra is jutna, és nem kéne olyan dolgokon agyalni, amik eleve csak nekik jók, például a magánnyugdíj-pénztárak visszaállamosítása, bankadó stb.… Mert hiába mondják, hogy nem fogják a fogyasztókra továbbterhelni az ilyen-olyan adókat. Hát dehogy nem! Majd a cégek kitalálnak ilyen-olyan költségeket, amit a fogyasztónak kell állnia és kész. Lesz majd bankkártya-eróziós díj, havi egy-két ezerért. A legtöbb esetben vannak következmények, gyakorta a saját bőrünkön kell éreznünk ezeket, sajnos jelen esetben szó szerint értve is.

  Azoknak, akik hisznek az egy istenben, a mesebeliben, vagyis Éliben. Szóval van ez a tézis, hogy istennek mindennel van valami terve, és megnyilvánul az Ő szent akarata. A mostani vörösiszap áradás vajon azt jelenti, hogy isten kommunista Magyarországot akar? Vagy az áradásokkal igyekszik alámosni a Fidesz hatalmát? Az igazság azonban sokkal bonyolultabb. Az ilyen katasztrófákért nem csak a cégek vagy a kormány a felelős, hanem a helyi vezetők, a polgármesterek és egyéb képviselők. Állami szinten könnyű lopni, megyein meg még könnyebb. A nagy pénz még mindig az állami bizniszekben van, de kit érdekel az, ha Mucsajröcsögén ellopnak egy-két milliót. Mucsajröcsögét nyilván aggasztja, mind az 50 lakost, akikből 12 képviselő a többi meg segélyen él vagy nyugdíjas. Az állami az mindig szem előtt van, így ott kicsit többet kell ügyeskedni, települési szinten viszont nyíltabban lehet bizniszelni, lásd Savaria Rehab Team és a szombathelyi Fidesz. Azóta sem történt semmi, pedig még a híradóban is benne volt, bár meglehet, hogy ez tényleg csak egy kacsa, példának mindenesetre megteszi.

  Veszélyes üzemek köré védelmi rendszert kell kiépíteni, és mindent el kell követni, hogy az ilyen események megelőzhetőek legyenek. Vagy ha mégis bekövetkezik a katasztrófa, akkor a kár minimális legyen. A felelősöket meg kell találni, de nem szabad csak a cégen belül keresni őket. Az ott élő, aki tudta, vagy tudni vélte, hogy szivárog a gát, ugyanolyan hibás, hogy nem szólt senkinek. Persze ilyen esetekben nagyon el tudunk zárkózni, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk aztán semmi rossz sem történhet. Itt a példa, hogy igen! Aki segíteni szeretne, annak ajánlom a 1749-et, hívásonként 200 Ft-ért.

  Megvolt a fülkés forradalom, és úgy tűnik, hogy a mindent elsöprő jellegét már el is veszítette. De helytálló az a megállapítás is, mely szerint ez a harc érdektelenségbe fulladt. Ha annyira jó lenne a Fidesz, mint amennyire magukról hiszik, akkor legalább annyian mentek volna el szavazni, mint áprilisban, vagy még többen.

  A narancssárga Magyarország elszomorító, és nem csak azért, mert utálom ezt a színt, na meg az Orbán Viktort. Nem az a baj, hogy nem lett benne piros vagy zöld. Hanem az, hogy igazából nincsenek alternatívák. A lehető legjobb, amit tehettünk volna, az az, hogy otthon maradunk, vagy ha már vettük a fáradtságot, és elmentünk szavazni, akkor jókora faszt kellett volna a szavazócetlire rajzolni. Mert kérem ez a nagy magyar valóság, ez durvább, mint akármelyik Való Világ. Ha nincs olyan ember, akire nyugodt szívvel rábízhatjuk szűkebb értelemben vett hazánkat, akkor bizony hatásos fegyver tud lenni a bojkott. Persze ilyesfajta demagógiával nem lehet Magyarországon létezni, hiszen Nemzeti Együttműködés van, meg Nemzeti Depresszió, Nemzeti Tolvajokkal, és még sorolhatnám. Egyedül a Nemzetgazdálkodási miniszter érzi a zavart az erőben, de Matolcsy bársonyszéke még meg van, ma reggel check-olta is, ott van a segge alatt, ahol tegnap hagyta.

  Azért a narancs már kezd rohadni, kaptak néhány pofont, sajnos nem eleget ahhoz, hogy észhez térjenek, és tegyenek valami hasznosat. Igaz, ez nézőpont kérdése, mert a száz nap alatt ellopott százmilliárd forint számukra nagyon hasznos, mi már kevésbé örülünk neki. A szociknak (újabb nevükön a Már Szopunk Párt) nem hozott újat október 3-a, hiszen nagy bukásra készültek, ehhez képest még elég tűrhető eredményt produkáltak. A nem éppen agybajnok Horváth Csaba majdnem harminc százalékot kapott, ehhez jön még 3 budapesti kerület meg Szeged. Szóval lesz nekik hol elbujdosni, ha arra kerülne a sor. Na meg folytatódhatnak az ingatlan-panamák, de ez minden jelenlegi pártra igaz. Az LMP (Lopjuk Mi is a Polgárkasszát) visszaesett tavaszhoz képest, ami nem csoda, hiszen az elmúlt időszakban értelmes mondta nem hagyta el a politikusaik száját. A szélsőségek pedig erősödnek, ahogy azt kell, pedig ez a megoldás nem Jobbik, mint akármelyik másik. A szakértői kormány nem hülyeség, csak egyszer végig kellene csinálni a reformokat, és nem kéne mindig félúton kiszállni, és hinni a buta ígérgetéseket. Annak idején Széchenyi is nehezen boldogult, de mégis lett Lánchíd, vágod?

  A lényeg talán az, hogy már mindnyájunkból hiányzik valami, vagy ha nem is hiányzik csak kiégett. Annyi ideig hagytuk magunkat hülyíteni, míg őrültekké nem váltunk. Futóbolondok vagyunk ebben a rohanó világban, és már a saját sorsunk sem érdekel minket, ami nagyon nagy baj. Már nem művelődünk, felneveljük az ostobábbnál ostobább generációkat, és persze csodálkozunk, hogy semmink sincs. Meg kell tanulnunk újra küzdeni, hogy idehaza kivívjuk egymás tiszteletét, hogy némi kultúra ragadjon ránk ne csak a kosz. Mert még közlekedni sem tudunk normálisan, a rendőrségünk egy rossz vicc a politikánk nemkülönben. Nincs mire büszkének lennünk és legfőképpen nincs mire verni a mellünket, hogy mi aztán kurva fasza nép vagyunk. Több pénzt kellene költeni kutatásra, fejlesztésre. Sokkal többet. Nem ártana egy oktatásügyi reform, például fizetős felsőoktatás, mely azok számára lenne ingyenes, akik jól tanulnak, hiszen nem kell mindenkinek diplomásnak lennie, főleg ha még idióta is.

  Tehát nagyon nincs mit ünnepelni. Április óta egy hajszállal sem kerültünk közelebb a kormány programjához, még mindig ugyanaz a semmi van, hangzatos szavakkal elhomályosítva: „lesz új alkotmány, lesz ez, lesz az, lesz fasz, amit szophattok!”. Természetesen az Isten is fideszes lesz, és az orbánista magyarság vígan olvas fel a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatból a munkahelyén, mert ezt tesz magyarrá. Hazaszeret, ez egy furcsa dolog, mert sosem az szereti a legjobban a hazáját, aki a leghangosabban tud ordítani. Nem a buta focista rigmusok (ria, ria, Hungária) tesznek magyarrá, hanem az az érzés, mely ürességet okoz benned, ha elmész, és jóleső izgalommal tölt el, mikor visszajössz. Az érzés, melytől otthon érzed magad itt. Szeretetre és békére nagyobb szükség van, mint politikusokra. Utóbbiból túlkínálat van, az első kettő pedig hiánycikk, vagy csak szimplán luxus.

  Zárom soraim, és hát lenne egy üzenetem így teljesen nyíltan a hatalomnak: Viktorka, Te nem vagy senkinek és semminek a miniszterelnöke, Te csak a kibaszott Orbán Viktor vagy, akit annak idején az apja kivert a farkán! Egy forradalomhoz több kell, ahhoz nem elég néhány bólogató gyépés, meg egy köcsög náci Tarlós Pista. Ez mind csak máz, ami a valóságot elfedi. Nesze geci, kétharmad, és hová jutottál vele? Forradalmat akarsz? Akkor mássz vissza anyádba!

  Nagy elmék, ha összejönnek egy kis zenélgetésre. Talán így lehetne összefoglalni a legújabb Eminem videót. A „No Love” című alkotás nem számít egy túlzottan friss számnak hiszen az alapot Haddaway „What is love”-ja adja, de a mondanivaló merőben eltér az eredetitől, és még Lil’ Wayne is besegít egy kicsit:

  Slim és Weezy úgy játszanak a szavakkal, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne a világon. A legtöbb dolog amit kimondanak, kap egy plusz csavart, amitől az egész egy hatalmas örömzenélésbe csap át, és helyenként a kiejtéssel is játszanak, és a várt szó helyett egy egészen más szópárt kapunk (peep hole). Bemutatják, milyen egy igazi rapper élete, hogyan dolgoznak, vagyis a nehéz gyermekkornak mi a hozadéka. Megmutatják, milyen az, amikor nem kaptak szeretetet, amikor az iskolában a tornaóra után az öltözőben leverték őket. Ez igazából megint egy olyan szám, ami valójában mindenkinek tetszik, de „Eminem megint az életéről rinyál” címszóval kezdik fikázni. Pedig Em mindig ezt csinálta, mondott valamit, megvárta a reakciókat, majd mindenkit elküldött a picsába, és ez az, amiért szeretjük. A rohanó világunkban kellenek a biztos pontok, kell az, hogy szórakozzunk, és lehetőleg olyan ember szórakoztasson, aki ebben a legjobbak közül való, és nem egy tehetségtelen nulla.

  De ne szalasszuk el a lényeget, hiszen a „Lose Yourself” óta tudjuk, hogy mindig oda kell figyelni. Ez a szám a zenén keresztül tanít az élet nagy dolgaira. A fő üzenet, hogy ha azt is érzed, nagyon egyedül vagy, magadra mindig számíthatsz. Elegendő kitartással eljuthatsz egy szintre, ahol már megkapod a tiszteletet, persze ezt nem adják ingyen. Néha a vágyainkhoz vezető út meglehetősen rögös, de ahogy a magyar is tartja, meló után édes a pina, és egy ehhez hasonló utalás azért előkerül a videóban is. Szóval sokkal jobban jársz, ha önmagad maradsz, járod a saját utad, és csak annyira engeded magad befolyásolni, amennyire épp szükséged van. A szabadságban az a nagyszerű, hogy csak a főbb irányelveket kapod, és a magad szabta határokon belül bármit megtehetsz azért, hogy maradandót alkoss, eljuss odáig, ahol a hip soha többé nem lesz hop.

  Jó poénok, amelyek ott és akkor ütnek, amikor és ahol kell. Végre egy videó, ahol nincsenek torzítva a trágár szavak, ahol nyugodtan átadhatjuk magunkat az élménynek, amit ez a szám kínál. A klip története egy deszkás srác életét mutatja be, aki a zenében keres, és talál megoldást a gondjaira, hogy végül szembeszegülhessen azokkal, akik napról napra megalázzák, megverik. Ez a történet nem csupán Amerika sajátja, ez a világon mindenhol így van, mert ez az emberi természetből fakad. Az erősebb uralkodni akar, mert jórészt nem érti, hogy az erőfölénye felelősséggel is jár. A további jelenetekben pedig betekinthetünk a stúdiómunkába, és némi vizuális effekt is került a klipbe, nem csak a „fist of heaven” screen-nél. Ez a klip telitalálat, pörgős és ütős.

 

[Verse 1 - Lil Wayne]
Throw dirt on me and grow a wildflower
But it’s “f-ck the world”, get a child out her
Yeah, my life a b-tch, but you know nothing bout her
Been to hell and back, I can show you vouchers
I’m rolling Sweets, I’m smoking sour
Married to the game but she broke her vows
That’s why my bars are full of broken bottles
And my night stands are full of open Bibles
I think about more than I forget
But I don’t go around fire expecting not to sweat
And these n-ggas know I lay them down, make their bed
Bitches try to kick me while I’m down, I’ll break your leg
Money outweighing problems on the triple beam
I’m sticking to the script, you n-ggas skipping scenes
Be good or be good at it
Fucking right I’ve got my gun, semi-Cartermatic
Yeah, put a dick in their mouth, so I guess it’s “f-ck what they say”
I’m high as a bitch: up, up and away
Man, I come down in a couple of days
OK, you want me up in the cage, then I’ll come out in beast mode
I got this world stuck in the safe, combination is the G-code
It’s Weezy motherf-cker, blood gang and I’m in bleed mode
All about my dough but I don’t even check the peephole
So you can keep knocking but won’t knock me down
No love lost, no love found

[Hook - Eminem & Lil Wayne]
It’s a little too late to say that you’re sorry now
You kicked me when I was down
F-ck what you say, just (don’t hurt me, don’t hurt me no more)
That’s right bitch: and I don’t need you, don’t want to see you
Bitch you get (no love)
You show me nothing but hate
You ran me into the ground
But what comes around goes around
I don’t need you (don’t hurt me)
You (don’t hurt me no more)
That’s right, and I don’t need you, don’t want to see you
You get (no love)
Bitch you get (no love)
And I don’t need you
Get em

[Verse 2 - Eminem]
I’m alive again
More alive than I have been in my whole entire life
I can see these people’s ears perk up as I begin
To spaz with the pen, I’m a little bit sicker than most
Sh-t’s finna get thick again
They say the competition is stiff
But I get a hard dick from this sh-t, now stick it in
I ain’t never giving in again
caution to the wind, complete freedom
Look at these rappers, how I treat them
So why the f-ck would I join them when I beat them
They call me a freak because
I like to spit on these p-ssies fore I eat them
Man, get these whack cocksuckers off stage
Where the f-ck is Kanye when you need him?
Snatch the mic from ‘em, bitch I’mma let you finish in a minute
Yeah the rap is tight
But I’m tryna spit the greatest verse of all time
So you might want to go back to the lab tonight and um
Scribble out them rhymes you were going to spit
And start over from scratch and write new ones
But I’m afraid that it ain’t gonna make no difference
When I rip this stage and tear it in half tonight
It’s an adrenaline rush to feel the bass thump
In the place all the way to the parking lot, fellow
Set fire to the mic and ignite the crowd
You can see the sparks from hot metal
Cold-hearted from the day I Bogarted the game
I so started to rock fellow
When I’m not even in my harshest
You can still get roasted because Marsh is not mellow
Til I’m toppling from the top I’m not going to stop
I’m standing on my Monopoly board
That means I’m on top of my game and it don’t stop
Til my hip don’t hop anymore
When you so good that you can’t say it
’cause it ain’t even cool for you to sound cocky anymore
People just get sick cause you spit
These fools can’t drool or dribble a drop anymore
And you can never break my stride
You never slow the momentum at any moment I’m about to blow
You’ll never take my pride
Killing the flow, slow venom and the opponent
Is getting no mercy, mark my words
Ain’t letting up, relentless
I smell blood, I don’t give a f-ck: keep giving them hell
Where was you when I fell and needed help up?
You get no love
[End]

 

 

  Egy ideje már elkészült a fenti klipp, de a legtöbb helyen negatív kritikát kapott, pedig a Linkin Park újra a csúcsra tör. A régi-új  hangzás nagyon ütős lett, a Hybrid Theory képviselte ezt a vonalat. A Linkin Park legnagyobb hibája, hogy annak idején összeálltak Jay-Z-vel, és a közös munka nem hozta meg a várt sikereket. Most azonban itt az új album, és újra van miért szeretni a csapatot.

Tele vízió

2010.09.27. 17:30

  Amikor az ember ritkán néz tévét, akkor nagyon rá tud csodálkozni a csatornákra. Természetesen vannak dolgok, amik nem változnak, mármint még mindig félórányi reklám után van 5 perc valamilyen műsor. Aztán jön egy kis X-Traktor meg egy kevés Megaszar és kész. Arra már tényleg kár szót fecsérelni, hogy a filmcímek és egyéb ilyenek fordítása botrányos. Ezért van az, hogy torrentről letöltöd eredeti nyelven és tolsz mellé hungarian subtitle-t azt’ kész.

  A múlt héten terjedt a hír, mint a tűzvész, hogy fizetős lesz az RTL Klub nevű csatorna. Gondoltam megnézem magamnak, mi ez a felsőbbrendűség érzés, amire rátolják a fizetős jelzőt, és amivel megpróbálják lehúzni, a tv nélkül egyébként életképtelen egyedeket. Fizetnél a bariköztért? Hát persze, hogy nem, Magdi anyus is elpatkolt és már kísértett is, amire a TV2 nyomott egy copy-paste-et (Ctrl+C, Ctrl+V) a „Jóban Rosszban” című förtelemre. Szóval gagyi és szar egymás hátán, és ezért még pénzt is akarnak kérni. Bár ez a folyamat oda-vissza megy a két csatorna között, mert nem számít mennyire igénytelen egy ötlet, a magyar megveszi, mert alapvetően primitív, és könnyedén lesz egy román lány, aki feltehetően férfi a zsűri megmentettje az amúgy ezerszer tehetségesebb fekete csajjal szemben. Ezúton is maximális tiszteletem Szonia Cassius-Clay-nek, egy igazi zenei élmény volt hallgatni, bár az a srác, aki Bonót (U2) akarta imitálni elég gyenge volt.

  De ne várjunk zenei ízlést olyan nemzettől, akik annak idején az átkosban táncdalfesztiválokon szocializálódtak, jelentsen ez bármit is. Eleve paradox a helyzet, táncdal, amire nem táncol senki, a színpadon lézengő pártaktivisták meg csak lötyögnek, vagy még azt sem. Egy kicsit megmutatjuk a múlt évtized nyugati zenei trendjét, de mindezt tartalom nélkül, nehogy valaki véletlenül elkezdje élvezni, és elvágyjon külhonban. Szóval, ahol Pataki Attilák, Szikora Robik (R-GO Home) Korda Gyurik meg szundi Szandik sztárok tudnak lenni, ott tényleg komoly bajok vannak. Az igénytelenség nem bűn, de amikor csak az a kategória érvényesülhet, akik inkább rajzoltak volna, mintsem énekeljenek, akkor lenne min elgondolkodni. Következésképpen többet kellene olvasni, de nem azokat a régi szarokat, amiket egyszer valaki kötelező olvasmányként megjelölt, a nemzet nagyjainak legszarabb írásait. Pál Utcai Fiúk, Egri Csillagok és még sorolhatnám, könyvek tucatjai, melyek csak elveszik a gyerekek kedvét az olvasástól, mert eleve idiótának tekintik a fiatalságot, hogy képtelenek lennének ezeknél komolyabb írásokat megérteni, mert az Ady verseknek is csak a legalját tanítják, pedig vannak ott gondolatok bőven. Azonban, a hatalomnak nem érdeke, hogy önálló gondolkodásra képes generációk jöjjenek létre, mert akkor csakhamar elveszítenék a hatalmukat, és véletlenül létrejöhetne egy magasan fejlett társadalom (utópia), ami nem csak a jelenlegi Orbán-kormánynak nagy ellensége, hanem általában a hatalmak többségének. Nekik akkor jó, ha az emberek irtják egymást, és ott raknak egymásnak keresztbe, ahol csak tudnak.

  A zenei vonal után visszatérhetünk a többi műsorra. A Mónika Show és a Joshi Bharat kipusztulása után, ebben az apokaliptikus világban reneszánszukat élik a dél-amerikai sorozatok, mert csak ezekkel lehet nézőt fogni. A sorozat elején feltett kávé, jó ha az 1100. részben lefő, és még ezer epizóddal később már meg is isszák, kell ennél nagyobb gyönyör? Ismeretterjesztő sorozatok meg igen drágák, és arra ott van a Discovery Channel és a Spektrum. Természetesen kábelen havidíjért, ami nem gond, ha az előfizetett csatornákon nincs reklám, de van, mert ez a kereskedelem, illetve az árukapcsolás. Vannak a televíziós vásárlási műsorablakok, amikben jósok, látók, médiumok nyomják a vakert kemény pénzekért, csak idiótáknak. Ez jobban belegondolva biztos, hogy Fidesz, hiszen Orbán mondotta, hogy eljött a tisztánlátó emberek kritikus tömege, bár nem biztos, hogy Ő erre gondolt. De legalább van esélyegyenlősége a vakok és gyengén látók, na meg a süketek és nagyothallók számára. Előbbieknek bibis gombok a tv távirányítóján, az utóbbiaknak felirat, ami csak minden százhuszad műsornál elérhető, ami elég rossz arány.

  Persze gyártanak a kertévék jó néhány műsort a tehetségtelenség kutatókon kívül is. Az RTL Klub legjobb műsora a XXI. Század, ami kedden késő este fut, bár a témákat jobban körüljárhatnák, de a műsoridő véges, és látszik, hogy ez csak néhány ingyenélő foglalkoztatását szolgálja, az igazi oknyomozó riporterek kihaltak, vagy csak nem mernek kreatívabbak lenni, mert nem akarnak Frei Tamás és Vujity Tvrtko sorsára jutni. A TV2 celeb párkereső hülyesége már értelmezhetetlen szemét. Ezen kívül akadnak sportesemények, amiket közvetítenek. A Bajnokok Ligáját Vincze Ottó vágja tönkre, míg a Forma 1 alatt Czollner Gyula üvölt fejhangon, ami baromira idegesítő. A csávó apja volt valaki, és talán értett is az automobilokhoz, hiszen magyar túra-rali bajnok volt, de a fiára a koszon kívül más nem ragadt. A faszi biztos valami szellemi fogyatékos, és az RTL Klub plusz pénzt kap a foglalkoztatásáért, de adásba ne rakják, mert inkább a Palik, mint az a szerencsétlen, akit oda-vissza aláz mindenki, aki beül mellé. Mondjuk nála az alap, hogy nem tudja a neveket, sem a versenyzőkét, sem pedig a csapatokét, de a formaautókhoz sem ért, és nem ritkán hatalmas blődségeket tud benyögni.

  Akadnak azért értelmes csatornák, mint a TV Paprika, bár főzős műsorokkal nehéz melléfogni, csak követni kell az alapszabályt, sose engedj egy Sthal Judit kaliberű egyedet a konyhába. Mert az emberek nem arra kíváncsiak, hogy egy zakkant ribanc könyékig bekapja a saját kezét, majd beletúr a kajába, amit aztán odaad a stábnak. Ennél talán csak az volt nagyobb melléfogás, amikor Máté Krisztinán aktiválták az SS tiszt funkciót (A leggyengébb láncszem). Régi szép idők, amikor még gyermekfejjel örültünk a királyi televízió adásainak, amikor a Columbo volt a sztár, na meg a Dallas. Mondjuk akkoriban sok gyereket kereszteltek Jockeynak meg Samanthának, persze ennél sokkal kevesebb angolsággal.

  Végül is azért hívják televíziónak, hogy tele legyen néha már-már teljesen szürreális víziókkal, melyeket senki sem ért, de elhiszik, hogy ez most a trendi, mert másik három műsorban ezt állítják. Ide kapcsolódik az is, amit a Megafrász adásában hallottam, hogy ott kérem, keresik azt az előadót, aki külföldön is nagy sztár lehet. Ezzel csak két apró baj van. Az első az, hogy van világsztár zenekarunk a Beat Dis (a Just Like című számukat kiemelten játszotta az MTV). A másik bökkenő pedig az, hogy akkor legalább olyan zsűri legyen, akik értenek is a zenéhez. Eszenyi Enikő múlt szombati sakálprém rucija (de lehet, hogy legyilkolt majom volt, ez esetben én kérek elnézést a tévedésemért) elég tré volt. Presszer még nem írt olyan számot, amiben ne lenne valami utalás a vasútra, de mondjuk, neki van a legtöbb köze a zenéhez abban a brigádban. Friderikusz önmagát minősíti, Mester Tamásról meg no comment. A konkurenciánál legalább ott van a Geszti-Malek páros, akik esetleg, de ott meg a Tarlós-szavazó Keresztes Ildikó és a zenei nulla Nagy Feró rontja a levegőt.

  A TV azonban sokkal több. Nem létező eszmék szócsöve. Egy baljós sugallat, ami a legtöbb esetben rosszat súg a füledbe. Hazudik az első pillanattól kezdve, amikor bekapcsolod, egészen a kikapcsolásig. Megmutatja, hogy hogyan kellene élned, hogy mennyi mindent meg kéne venned, mindenkire szavaznod kell, csak hogy a semmi királya lehess. Egy noname egyed, egy zombi, aki parancsszóra eszik, alszik, szarik. Egyéniség, az mindig hiánycikk.

 

Társadalomkritika: Zeneterror

2010.09.22. 16:55

  Amikor az ember már azt hiszi, hogy túl van jón és rosszon egyaránt, akkor érik az embert a legnagyobb meglepetések. Van az a szituáció, hogy belénk hasít a felfedezés, hogy ilyen állat pedig nincs is, és mégis van. A magyar zeneipar különös módon képes iszonyatos mennyiségű igénytelen szart kitermelni önmagából. Az emberek egyik fele Megasztár akar lenni, a másik fele pedig magában érzi az X-Faktort, de többnyire csak egy nagy faszt kapnak tartós használatra.

  Az igazság az, hogy vagy megafrászt kapunk, vagy egy eltussolt X-akta nyílik meg előttünk, és szörnyülködve bámulunk magunk elé, és keressük a pánik gombot, vagy valamit, amivel megállíthatjuk a ránk támadó rettenetet, de mindhiába. Ahogy a balszerencse árad, úgy ömlik az igénytelen zene is. A drogos trip és a valóság között az a különbség, hogy a valóságban baromi szar tud lenni a háttérzene. Elértük azt a szintet, amikor már elmondhatjuk, tele vagyunk tömegpusztító fegyverekkel. Kapásból legalább száz zenészt vagy zenekart tudnánk felsorolni, akik beletartoznak ebbe a kategóriába. Ezeket egy platós teherautón kéne körbevinni Afganisztánon, mint a véres kardot, és Bin Laden sírva könyörögne az amerikai katonáknak, hogy inkább lőjék fejbe, csak ne kelljen magyar zenét hallgatnia. Szóval van az a fajta „zene” – stílustól függetlenül –, amit ha beraknának egy kihallgatáson, még Rambo is sírva vallana be mindent. De nézzük meg a legújabb förtelmet, ami csak Magyarországon képzelhető el:

  Erről a klipről sok minden eszébe jut az embernek. Az első, ami nekem beugrott, az az a Friends (Jó barátok) epizód, amikor Joey férfirúzs reklámját mutatják be. A többi gondolat viszont már sokkal radikálisabb volt. Tehát ez az a képi világ, amihez nem létezik olyan pia vagy drog, amivel mindez elviselhető lenne. Sajnos ne higgyük azt, hogy ez a szám egy poén, ők komolyan gondolják. Igaz a szöveg önmagáért beszél, és az ott megfogalmazott üzenet, mely szerint: „Hányszor mondjam, jobban tennéd, ha elhúznál innen nagyon gyorsan, mondom, gyorsan…”. Hát, nem viccelnek, addig kell menekülni, ameddig még lehet. Igénytelenség és giccs, amit buta szöveggel és gagyi zenével gyúrtak egységbe, annak ellenére, hogy mindehhez komoly ízlésficamra volt szükség. A magyar azonban nem ismer lehetetlent, lop, másol, többfélét egyszerre, és csodálkozik, hogyha mégsem lesz olyan, mint az eredetiek. A latex ruha úgy tűnik hiánycikk lett a forgatás alatt, a kanapés jelenetnél már nem jutott mindenkinek. Később, valószínűleg a forgatásra menet egy útba eső almafáról lopott két almával hadonásznak, ezt megspékelték egy kisminkelt pocakos hímringyóval és egy feltehetően szintén transzszexuális feketével, mindezt nyakon öntötték némi tejjel, majd belekevertek egy kis Csepregi Évát a korai nyolcvanas évekből. Ez az a műfaj, ahol még a +18-as karika is kevés. A kötél általi halál talán elegendő büntetés lenne, és remélem, hogy a későbbiekben a BTK már büntetni fogja az ilyen, és ehhez hasonló zenei videókat.

  Az „előadók” polgárpukkasztónak szánták ezt a művet, de könyörgöm, miért kellett nyilvánosságra hozni? Miért nem lehetett egy cd-n elzárni valami páncélszekrényben, amit később a Marianna-árokba dobnak, hogy még évezredek múlva se találja meg senki? Ezek után ne csodálkozzunk a sok elfajzott tizenévesen, akik még nem rendelkeznek kifinomult ízlésvilággal, és még példának tekintik az ilyen szemetet. Ez az oka annak is, hogy a sok seggbaszó konzervatív- keresztény-fasiszta köcsög bejut a Parlamentbe. A butaság, a tehetségtelenség, az idiotizmus országa vagyunk.

  A magyar zenepiacra viszont jellemző, hogy pénzzel bármit el lehet érni, és még egy ilyen mocsokra is ráírják, hogy baromi klassz, és sajnos kell, hogy valaki lefikázza, hogy a dolgok egyensúlyba kerüljenek. Az a baj, hogy az embereknek nincs önkritikája, mert ha lenne, ez a két szerencsétlen még otthon a tükör előtt sem merne énekelni. Elismerem, van az a helyzet, amikor beüt a szar, de hogy ennyire?

  Nemsokára új főpolgármestere lesz Budapestnek, és hamarosan eljön az ideje, hogy új Hagyó Miklósokat emeljenek ki a sorból. Hiszen lopás nélkül nincs politika, sajnos ez már törvényszerű. Félreértés ne essék, egyik sem jobb, mint a másik, mert ezek tökéletesen egyformák. Na jó, kicsit olyan az eset, mint a megállapítás mely szerint minden pina egyforma, csak más arcot hord maga felett.

  A legfőbb esélyes, Tarlós István, aki egy elég nagy mocsok, és rosszabb egy tucat Hagyónál, de a népnek nagy valószínűséggel rá van szüksége. Arrogancia, primitívség, hatalmi vágy, enyves kéz egy vén fingba csomagolva, egyszóval rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, amire egy mai modern, mindenható politikusnak szüksége lehet az életben. Demszkyt börtönbe, újra lehessen úszni a Dunában mindenhol, csak két ígéret, ami ettől a szerencsétlentől származik, és ez el is árul mindent. Demszky 20 évet lehúzott abban a székben, ami Tarlós álmaiban nevén szólította őt, és hívta, hogy Óbuda után uralkodjék Budán és Pesten, egyszerre és külön-külön is. A városháza kulcsának átadásán kezdetét veheti a nagy nemzeti valóság show. István ráteszi a mancsát az Mennyek Kulcsára, Demszky csuklóján meg még aznap kattan a bilincs, és egy zárkába rakják Zuschlaggal és a már annyit emlegetett Hagyó „Nokiásdoboz” Mikivel, és ott aszalják majd 20 évig. Ehhez a körhöz kapcsolódik a másik ígéret, mely szerint újra lehet majd úszni a Dunában mindenhol. Ez nem szolgál másra, minthogy könnyebben eltüntethessék azokat, akik nincsenek velük, következésképpen ellenük vannak. Betoncipő és máris irány a víz, esetleg követik a náci hagyományokat, és a partról lövik majd az embereket a folyóba. Nem kell félteni a Fideszt, biztos kitalálnak valami hatékony megoldást. Amikor lopásról van szó, meglehetősen kreatívak tudnak lenni, elég, ha csak a Nemzeti Eszközkezelő megalapítására és a magánnyugdíj-pénztárak visszaállamosítására gondolunk. Az első esetben a nehéz helyzetbe került adósoktól elveszik a lakásaikat, amiket visszabérelhetnek az államtól vagy költözhetnek szerényebbe, vagyis a híd alá. Ez nem segítség, ez már kizsákmányolás. A nyugdíjpénztári trükkhöz pedig még komment se kell, az önmagáért beszél.

  Az MSZP egy könnyed vereségre készül, ez már abból is látszik, hogy a jelöltjük Horváth Csaba IQ-ja erősen mínuszban van, mint a BUX meg a Forint egy-egy felelőtlen Fidesz nyilatkozat után. Amikor mondták, hogy Ő lesz a jelölt, azt hittem viccelnek. Egy tuti vereséghez senki sem adja önként az arcát, hacsak az a valaki nem szellemi fogyatékos, és azt se tudja, hogy miről van szó. Csabika ezen kritériumoknak épp megfelel, keresve sem találhattak volna nála címeresebb ökröt. Chewbacca egy kiadós Wookie cry-jal símán alázná ezt a csávót, de még egy csatornapatkány is képes lenne tokától-bokáig leizzasztania a fickót, egy TV-s vitaműsorban. Szóval a szocik amilyen gyorsan csak lehetett, összeszedték az ajánló szelvényeket, és annyi. Most biztos azon imádkoznak, hogy ne legyen olyan nagy az a bukta, ami rájuk vár.

  A négyes verseny harmadik befutója a Jobbikos Staudt Gábor. Érdekes jelenség, azért embernek nem minősíteném, ez legyen az ő gondjuk, hogy minek vagy kinek képzelik magukat. A templomos lovagokat megidézve képzeli saját pályafutását. A klasszikus templomból bordélyba onnan a városházára majd a piros lámpás negyed egyik „buzibárja” legvégül hazamegy, és eljátssza a gondos családapát, ahogy azt kell. Ám, hogy ez a körforgás ne legyen unalmas, ezért a következő nap új dolgokat fog kipróbálni, besegít a plébánosának megerőszakolni pár gyereket, majd bemegy szavazni, aztán meg a térre savazni, és végül megtér a családi házhoz, és a teleszart szentfazékhoz. Nem biztos, hogy az itt leírtak fedik a valóságot, de abból, amit a fasziról láttam, nekem ez jött le. Istenes parasztok!

  Végezetül nem hagyjuk ki Jávort, aki nem szarvas, hanem Benedek. Lehet más a politika. A hangsúly a máson van. Mű zöldek próbálják liberálisként eladni magukat, több, de inkább kevesebb sikerrel. Ők leragadtak a Télapó rénszarvasainál, és nem veszik észre, hogy a valóság is más, meg amit ők hisznek az is. A nagyszámú érdeklődő kedvéért a rénszarvasok nevei: Tánczos, Whiskey-s, Kulcsár, Tocsik, Bokros, Kaiser, Poór, Budaházy és a vörös fejű Tomcat. Ezek a nevek fedik a valóságot, 100% Magyarország, Médin Hungária. Természetesen léteznek alternatív változatok is, Rudolf a Fideszesek számára kommunista, de lehet, hogy csak szimplán alkoholista. Az LMP-n belül senki sem az, akinek látszik. Ez a nagy trükk. Ugyan lehet más a politika, de nem attól lesz más, mert egy pártot így hívnak. A tettek beszélnek, még akkor is, amikor idióta nyilatkozatokkal tömik az emberek fejét. Amúgy nagy meglepetés volt, hogy állítottak főpolgármester jelöltet, hiszen az LMP alapjáraton ellenzi, hogy bárki is vezér legyen, legalábbis tag szinten ezt hintik, közben meg ott a vasököl, ami odabasz, ha kell, és ezt úgy hívják, hogy Schiffer András. Az LMP tipikusan az a banda, amelyet olyan emberekből verbuváltak, akik nem kellettek más tolvaj bandáknak. Olyan, mintha a piszkos tizenkettőt vadőrnek küldték volna.

  A kérdés viszont továbbra is adott, kit válasszunk? Jelen esetben is csak a jobbik rosszra lehet szavazni, mert nincsenek alternatívák. Egy viccpárt ugyan adott, de a tiltakozás e módjára még nem vagyunk elég érettek. Igaz, az sem megoldás, ha a bőség zavara miatt nem tudnánk dönteni. A vezető pozíciókat olyan emberek kapják meg, akik értenek is valamihez, és ne hülye politikusnak nevezett bohócokra voksoljunk, mert ettől csak rossz lesz, minden esetbe. Éljen Bugapest!

  Felejtsük el a megszokott rendőrsablonokat. Vonatkoztassunk el a Cobra 11 autógyilkos ária német és török bevándorló duójától, Derrick szem alatti utazótáskáitól, a CSI alkoholistáitól és a hasonló sorozatok által kínált zsarufiguráktól és még az angol Bobbykat is mellőznünk kell. Jelen esetünkben vannak azok arctalan magyar rendőrállományban lévők, akik kiküldik a 100 ezres büntetést, amikor 40-es táblánál 42-vel voltál bátor közlekedni.

  A sztárfotók díjazását már egy ideje Szombathely központtal intézi a Magyar Rendőrség, de vannak kirendeltségek többek közt Miskolcon és Szegeden is. Most épp felvétel volt, és hát megnéztem az állásinterjút, amit „sajtótájékoztatóként” konferáltak fel a kedves és meglehetősen képzett rendőrurak és -hölgyek. Érdeklődőkben nem volt hiány, de a 10 órakor megtartott ünnepélyes esemény üzenete a következő volt: „Köszönjük, hogy szíveskedtek megjelenni, és sajnálattal közöljük, Önök nem lettek kiválasztva ezen 40 álláshely betöltésére!”. Panaszunk nem lehet, hiszen szigorú előírásoknak kell megfelelni, és nem árt, ha akkor szerzel infót, amikor ténylegesen felmerült a rendőrség HR vezetőjében, hogy ebben az ágazatban kevesen vannak. Szóval adtak egy napot, hogy szerezd be a következőket, tipikusan magyar módra tálalva, szóval ezek kellenek tegnapra:

  • Kézzel írt önéletrajz a közös háztartásban élők adataival (ami nem probléma, ha csak nem Orbán kezével kell megíratni),
  • erkölcsi bizonyítvány (átlag két hét szokott lenni, míg megküldik, plusz a postai út),
  • orvosi igazolások (ha kevés a nyugger, akkor esetleg összejön),
  • tüdőszűrő (protekcióval, korrupcióval megoldható, minden másra ott a MasterCard),
  • igazolványok, bizonyítványok fénymásolata (ezeket elméletileg nem lehet fénymásolni, okirat hamisításnak minősül),
  • végül az alkalmassági tesztek kitöltése.

Ha mindezeken túl vagy, esetleg bennfentes ismerősöd előre leadta a drótot, amikor együtt joint-oztatok, akkor is szembesülsz kihívásokkal. Jelenj meg egy azon napon, egy azon időben, két különböző helyen, és választott időpontban további két helyen. Nagy tisztelet annak, aki erre képes, azonban én úgy értesültem, hogy a klónozást még a törvény tiltja, az ikertesód meg nem mehet helyetted, mert az is bűncselekmény, és ez utóbbi esetben baromi szerencsésnek is kell lenned. Esetleg egy alteregóval, ahogy Saddam Hussein nyomta, sztereóban a spanjával.

  Azonban nem kizárt, hogy csak össze-vissza süketeltek a buta zsernyákok, vagy csak én nem tudtam, hogy a BKV már Szombathelyen is indít járatokat. Rohadjak meg, én eddig csak Vasi Volános buszokkal találkoztam, meg azzal a néhány távolsági busszal, amelyekre szintén nem a BKV feliratot festették, hanem például a Kapos Volánt… Szóval így az egy időben két helyen sztori sem biztos, de a 10 órai csoportnak ezt mondták. Amúgy volt egy korábbi csoport, ami nagyon meglepő módon 60 emberből állt, a 40 felvételre kerülőből és a 20 tartalékosból, és volt ez a másik, amit már említettem, és ami később volt, ezen úgy 200-250-en lehettünk. Az orvosi felülvizsgálat azért még módosíthat az eredményen, hiszen amint azt elmondták, csak makkegészséges prostituáltakat szeretnének felvenni, a nagy száj nagy mell nagy segg alapkövetelmény, mert ezek itt a rendőrségen és a regionális munkaügyi központban nagy faszok. Ahogy a művelt azeriek mondják: „Like Orbán!”

  A fent említett elvárások miatt nem hiszem, hogy ezt a 40 (+20 tartalékos) állást hétfőn hirdették volna meg, bár sem a rendőrség, sem pedig a regionális munkaügyi központ honlapján nem jelent meg, így amikor kedden felhívtam a ribancot a munkaügyiben, akkor azt mondta, hogy már jelentkezni sem lehet. Hogy lehetséges mindez? A válasz kérem nagyon egyszerű! Nepotizmus, vagyis korrupció, azaz minden, amit Orbánék mindenáron meg akarnak szüntetni, de ha már a rendőrséghez csak így lehet bekerülni, akkor nagy baj van. Ez nem feltétlenül Orbánék hibája, de elég ideje vannak hatalmon ahhoz, hogy tehettek volna ellene. Félreértés ne essék, nem tudnának annyit fizetni, hogy a rendőrséghez valamilyen módon is kötődő helyen dolgozzam. Jut eszembe, a fizetésről is esett szó, és közölték, hogy még a minimálbért sem adják, pedig kétműszakos munkarendben kellene irodai munkát végezni. A műszakpótlék havi 1000-3000 Forint között van valahol, ami azért egy vicc, figyelembe véve azt, hogy dolgoznod kell, mint egy gép, legalábbis a napi 3 millió Forintos postaköltség – amivel ez az osztály csak itt Szombathelyen dolgozik –, erre enged következtetni.

  Az egész történet lényege az, hogy a korrupció még mindig virágkorát éli, amin még a sok „lefejezés” sem segített. Viktor arra hivatkozott, hogy azért kellett leváltani azt a sok embert, mert rosszul végezték a munkájukat, de milyen véletlen, hogy pont az Ő legjobb haverjai kapták meg a zsíros melókat. Harcba álltak a pártkatonák. Az igazság remélhetőleg azért a kettő között van, mert persze hogy voltak szarul dolgozó közszolgák, de az hogy 100 közül 200 végezze rosszul a munkáját, arra elég kicsi az esély. Azonban, ha netalán a matematikában keresnénk a választ, akkor arra jutunk, hogy valójában semmi sem létezik. Nincs Föld, nincsenek emberek, nincs rendőrség sem. Egyszerűen csak nagyobb a valószínűsége, hogy van, minthogy nincs. Szóval itt az ideje körülnézni. A nagy mágus (OV) már megint trükközik, és az előadás nem fakultatív, mindenkinek kötelező volt jegyet váltania rá.

  Egy ország sorsa nem egy népi vezértől lesz jobb. Sőt, ez hozza a legkisebb változást. Elszámoltatás, az kell, csak ne olyanok csinálják, akik maguk is bűnösök. Vegyük végre észre, hogy ők vannak miértünk – átlagemberekért –, és nem fordítva. Nem véletlenül a közszolga kifejezés. Nekik az a feladatuk, hogy szépen csendben szolgálják a nép akaratát, nem pedig az, hogy nagy magyarságukra, na meg a kétharmadukra vergődve, mellüket ököllel verve, amolyan „King Kong Style”-ban, ránk erőszakolják az Ő akaratukat, mert az az övék, és a legkevesebb esetben szolgálja és érvényesíti a nép akaratát! Ria, Ria, Hungária, Nia, Nia, Pannónia! Hajrá Magyarország! Meg minden amit akartok.

Gáz lesz babám!

2010.09.15. 16:15

   Orbán most nagy királynak érezheti magát. Magángéppel repülhetett Bakuba, aláírni egy megállapodást. Keletről hozunk gázt Azerbajdzsánból, Grúzián és Románián keresztül. Persze a Fidesz-kormány ezt hatalmas sikerként jelentette be, és örülnek neki, mint majom a farkának, de nem kéne.

  Annak idején, az orosz ukrán gázár vita idején már írtam arról, hogy Putyin annak idején aláírt egy szerződést Azerbajdzsánnal, Türkmenisztánnal, és általában mindenkivel, akik azon a környéken valamilyen gáztartalékkal rendelkeznek, és ezen szerződés értelmében, ezek az országok csak Oroszországon keresztül adhatják el a földgázt. Szóval az orosz gáztól való függés az továbbra is megmarad, és még az útvonal se bíztató. Grúzia elnöke egy nyakkendőcsócsáló üldözési mániás elmebeteg – Orbánnal biztos egy pszichiáterhez járnak –, majd a Fekete-tenger és végül Románia érintésével jönne a gáz kis hazánkba. Grúziának gyakorlatilag mindennapos gondjai vannak Oroszországgal, és bármikor jöhet egy olyan konfliktus, mint a Dél-oszétiai eset. A másik baj az, hogy a grúzok baromi csórók, szarabbul élnek, mint az ukránok, és ez jellemző Romániára. A románok meg amúgy is egy tolvaj nemzet, ahol lopni-csalni nem jelent bűnt, ott ez már-már életforma.

  Azért nézzük kicsit részletesebben a dolgokat. A jelenlegi földgáz ellátottságunk azért kicsit stabilabb, mert az oroszok azért hamar meg tudnak egyezni az ukránokkal, mert azért a kijevi vezetés képes belátni, ha nagyon túlfeszítik a húrt, akkor a Medvegyev Putyin kettős könyörtelen tud lenni, és ezt ők sem akarják, így tranzitdíjakkal próbálják kiegyenlíteni a gázszámlát, és ez többé-kevésbé járható út. Azonban mi van akkor, ha a grúzok zárják el a gázcsapot? Akkor leshetünk, mert az oroszok nem fognak beleszólni, mert azt fogják mondani, hogy tessék megépíteni a Déli Áramlatot, és probléma letudva. Azerbajdzsánnak is mindegy lesz, mert az ott kitermelt gáz nagy többségét Oroszországnak adják el. A csapelzárás viszont nem csak a grúz oldalon fenyeget, hanem a román oldalon is. Két köztudottan megbízhatatlan nép, a különbség csak annyi, hogy míg az egyik azt se tudja, hol van Magyarország (Grúzia), addig a másik legalább a Tiszáig tolná a nyugati határát (Románia). A történet másik fejezete pedig az, hogy a grúzok cseppfolyósítanák a gázt, és hajókon küldenék tovább a románoknak, és ott kerülne a földgáz újra a vezetékrendszerbe. Azért nem hinném, hogy ez a művelet filléres dolog lenne.

  Magyarul, adtunk egy nagy pofont a szarnak, és nagyon örülünk neki, mert még nem látjuk, hogy szaros a kezünk. Van az a mondás, amely ugyan nem Dakota indián közmondás, hanem honi, de attól még remekül illik a jelen helyzetre: „Többe kerül a leves, mint a hús!”. Mert valójában így állunk. A Déli Áramlat megépítési még mindig kedvezőbb opció lenne hazánk számára, mert ha már mindenáron gázt akarunk, akkor teljesen mindegy, hogy közvetve (Azerbajdzsánon keresztül) vagy közvetlenül az oroszoknak fizetünk a földgázért. Az igazi megoldást a megújuló energiahordozók felhasználása jelenti.

  A Nap még pár milliárd évig biztos, hogy „sütni” fog, és addig biztosan lesz szél is. A termálvizet is sokféleképpen hasznosíthatnánk, nem csak áztathatjuk magunkat a vízben. Tehát sokkal inkább technológiára kellene költeni a pénzt, nem pedig hülye gázvezetékekre, amelyeket elmaradott országokon keresztül akarunk megépíteni. Napkollektorok, szélerőmű-farmok, és geotermikus erőművek jelentik a jövőt, nem csak Magyarország, hanem az egész világ számára. A paksi atomerőmű is csak veszteséget fog termelni, hiszen folyamatosan korszerűsíteni kell, a bővítés sem olcsó, és a radioaktív hulladékot is el kell helyezni. A sugárzó anyagokat pedig nem lehet egy garázsban lerakni, vagy egy pincében. Illetve lehetni lehet, amennyiben különböző nem kedvező mutációkkal akarunk kísérletezni. Hozzáteszem, az urán sem egy filléres dolog, és egyre nehezebb lesz hozzájutni, mert Észak-Korea és Irán urándúsítási kísérletei a harcászati célokat szolgálja. Ezzel ellentétben a napsütés és a szél ingyen van akárcsak a termálvíz, és ilyen szempontból Magyarország nagyon jó helyen fekszik, jók a környezeti adottságok, nem véletlenül választották ezt a helyet elődeink, bár a honfoglalók nem hinném, hogy geotermikus erőművekben gondolkodtak volna…

  Legutóbb ott hagytuk abba, hogy kérted a kiadatásod Magyarországra, hogy az itteni börtönben nyugodtan drogozhass, használd az Orbán nevű anyagot, amíg csak bírod, de a csalódás elkerülhetetlen. Egyre nagyobb kudarcok érnek, és még a börtönnel is csak a gondok vannak! Késik az ebéd, hogy mást ne mondjak.

  A börtönigazgató összebalhézott a pizza futárral, így most több száz dühös rabbal együtt lázadásra készülsz, hiszen az ebéd már tíz percet késik, és számotokra a déli étkezés szent és sérthetetlen. Egyes műveltebb elítéltek, akik kijárták már a börtönakadémiát már leveleket írogatnak mindenféle jogvédő szervezeteknek, hogy embertelen bánásmódban van részük a magyar börtönökben, éheznek. Persze te tudod, mi az igazi kín, hiszen Gvantanamóról jöttél. Annyi év várakozás után, mikor már azt hiszed, hogy révbe értél, ott vagy a börtönben, ami a katalógus szerint 5 csillagos szolgáltatást nyújt, és késik az ebéd. A rabok egy csoportjával nekilátsz, hogy a lázadást szervezd, hiszen éhes vagy, és a reggeli meg a tízórai után nincs ebéd? Ez felháborít, elkezdesz bökőt gyártani a fogkefédből, és arra gondolsz, hogy milyen jó lenne, ha a magyar börtönökben is gyártanának rendszámtáblákat, mert akkor legalább normális alapanyagod lenne egy kés előállításához, mert az alumínium lemez mégiscsak minőségibb végeredménnyel kecsegtetne. De az alagút ásásával is jobban haladnál, mert lássuk be, egy fogkefével baromi nehéz lapátolni, a vasbeton padlóhoz amúgy is gyémántfúró vagy légkalapács dukálna.

  Bánod, hogy nem egy amcsi börtönt választottál. A helyi seprűgyártó részleg elég szegényes kínálatából kell válogatnod. A cirok nem sok mindenre használható, a seprűnyelet pedig kinti alvállalkozók applikálják a cuccra, szóval semmi használhatót nem tudsz kicsempészni a „gyárból”. Az öngyilkosság nem megoldás, de másoké jobb kedvre derítene, így némi spárgát azért magadhoz veszel. Így legalább csúszásgátlós bökőket tudsz készíteni, ezzel fegyverzed fel társaidat, és készülsz a harcra a börtönőrökkel, de akkor eszedbe jut Csabika, a börtönőr, aki felvetette, hogy segít az alagútásásban, mert már baromira elege van a börtönből és szökni akar. Csabika rendes srác, magára tetováltatta a börtön alaprajzát is, hogy könnyebben menjen a munka. Azért egy lapát, vagy legalább egy kanál jól jönne, mert a vasbeton nagyon kemény, de Csabika egyik haverja a 4-es metró építésén dolgozik, és már tervezik, hogy megfújják az egyik fúrópajzsot, ezzel biztosítják a szabadulásod kulcsát. Szóval sok minden cikázott a fejedben, míg meditáltál a totális háború előtt, és úgy döntesz, lebeszéled a rabokat a lázadásról, és meghívsz mindenkit ebédre, rendeltek pár pizzát a másik cégtől.

  Megjön a kaja, és mindenki boldog, te pedig elmész a diplomás brigádhoz, és nekiláttok ötletelni, hogyan tehetitek jobbá a börtönéletet. Az első dolog, amiben mindenki egyet ért, hogy koedukációra van szükség, mert ha bevezetik a gyermektelenségi adót, akkor nem elég, hogy rabok vagytok, még fizethettek is. A másik ötlet, egy rabshop létrehozása. A börtönben gyártanátok konzerveket, sütnétek különböző pékárukat, és ezt árulnátok a környéken élő őslakosoknak; a szabadoknak. Igaz, később rádöbbentek, hogy egy ilyen bolt létrehozása sok pénzbe kerül, hiszen be kell kamerázni minden polcot, hiszen az alkalmazottak a rabok lennének, így a sorfeltöltők esetleges lopásainak valahogy elejét kell venni, és a pénztár kezelésére sem jelentkezhet akárki. Tehát az erőszakos bűnözők kerülnek előtérbe, mert azért tolvajokra mégsem bízod rá a boltot, hogy nézne az ki? Hát nagyjából úgy, mint a II. Orbán-kormány, így a diszkrimináció ötletét elveted, és az elítéltek egyenjogúságát kezded hirdetni, és saját vallás alapítasz, melynek a „Gangsztafári” nevet adod. Tuti siker!

  Közben megjelenik a „Bevándorlók” nevű réteg, akik csak néhány éjszakára érkeznek eme csodás intézménybe, amit büntetés-végrehajtási intézetnek hívnak. Ők azok az emberek, akik kis értékben loptak, vagy elszunyókáltak egy padon, és most pár nap letöltendő fegyházat kaptak. Az immigránsok ellepnek mindent, és kezded kilátástalannak találni a helyzeted, mert nagyon zavaró tud lenni, hogy amikor a napi foglalkozásaid után visszatérsz megpihenni a zárkádba (seprűgyári napi 8 óra, kötelezően választható pszichiátriai foglalkozások, elvonók, indulatkezelő csoportok), egy vadidegen fekszik az priccseden. Ha egy csini bizsutolvaj tini csaj fekszik ott, akkor értelemszerűen nem bánod, mert akkor big lájk van, de a büdös sajtlopó alkesz hajléktalan kiveri a biztosítékot. Vagyis használod a fogkeféből készült bökőt, és másfél óra megfeszített szurkálás után, végre sikerül egy vérző horzsolást ejtened az ágyadban fekvő intézményenkívülin. Természetesen megkapod a sötétzárkát, amely nagy örömmel tölt el, hiszen az „őrjöngő” párnázott falakkal rendelkezik, és jár hozzá a szobaszerviz is! Megnyugszol, két hét pihenés után, már visszakapod a saját priccsedet, és újult erővel vetheted bele magad a munkába. Végül elégedetten konstatálod, megnyitott a börtönbolt, ahol az elítéltek végre fizetésért dolgozhatnak. Elégedett vagy. De a koedukáció még mindig hiánycikk.

  Ekkor egy esős őszi kedden megjelenik Csabika, és közli, nem járt sikerrel. A fúrópajzsokat már ellopták, de sikerült egy összecsukható, kínai gyalogsági ásót szereznie. Több mint a semmi, nekilátsz a munkának. A börtönudvaron könnyen elhinted a sittet, ami a börtön talapzatából származik. Öt év ásás után, a börtönudvar szintje vészesen megemelkedett, és a kerítés már könnyedén átugorható, tucatjával szöknek a rabok, és elgondolkozol, hogy az alagút mégsem volt olyan jó ötlet, pedig ki is betonoztad, hogy elkerüld az omlást, és még a világításról is gondoskodtál, nehogy eltévedj ásás közben. Csabika már nagyon unja a banánt, és úgy dönt, csatlakozik az egyik emigráns csoporthoz, és leadja a drótot neked is. Úgy döntesz, velük tartasz. Miután megnyered a börtönolimpia magasugró számát, már nem okoz nehézséget túljutni a falakon. A börtön falain túl, a mezőn kúszva hirtelen megpillantasz egy pár rendőrségi bakancsot. Nézed, 46-os és azt hiszed vége a világnak, visszavisznek, de amikor feljebb pislogsz, látod, hogy ez szimplán egy pár bakancs, valaki poénból hagyta ott.

  Megannyi megpróbáltatás után, a szabad világot már nem találod elég szabadnak, így besegítesz a bankok elleni harcok Che Guevarájának, Orbán Viktornak. Ezt a munkát egyik múltbéli bűnözőtársad Pintér Sándor ajánlotta, és adott mellé némi pénzt és egy új személyit. Most végre megtanulod a módját, hogyan lehet törvényes eszközökkel bankot rabolni, és nagyon boldog vagy. Nincs többé nélkülözés, és nem késik az ebéd sem. Hát igen, ez Magyarország, a végtelen lehetőségek hazája!

Világpiac vs. Magyarország

2010.09.09. 18:35

  Vannak azok az elemek, akik mindig kurva okosnak képzelik magukat, és még véletlenül sem fordulhat elő az, hogy baromira tévednek. Az előző cikkhez dobálták a kommenteket rendesen a népek, és felvetődött, hogy a Fidesz mennyire felelős a rossz forintárfolyamért, vagy e téren teljesen ártatlanok? A népítélet egyértelműen az, hogy bűnös!

  A világpiac alapjaiban nem más, mint pénzes hülyegyerekek játszótere. Jó játék, hiszen éjjel-nappal lehet játszani, valahol mindig nyitva vannak a tőzsdék, és ott megy a kereskedés ezerrel. A részletek ugyan halál unalmasak, ezért aki kíváncsi mindenre, az olvasson utána bátran, amennyiben szükséges, néhány közgáz tankönyvet ki tudunk sorsolni a rászorulók között (a részletekről később). Szóval a piaci elemzők figyelnek mindenre. Kockázatelemzéseket gyártanak, hogy éppen mennyire megbízható egy-egy ország. Egyszerűbben: azt nézik, hogy ha befektetnek egy országba, akkor a pénzüket mekkora eséllyel látják majd viszont a jövőben. Ezeket a kockázatelemzéseket rengeteg szempont alapján készítik el, de mindig fontos az, hogy az adott ország vezetése mennyire áll helyzete magaslatán.

  Az elmúlt kicsit több mint 3 hónap alatt láttuk, hogy egyes felelőtlen politikai nyilatkozatok milyen mélyrepülésre késztetik a forintárfolyamot. Ennek az az oka, hogy a befektetők sem ostobák, és amikor az ország vezetői azt se tudják, hogy mit beszélnek, akkor a pénzemberek bekekszelnek, és szabadulnak minden magyarországi befektetésüktől. Nem csak hazánkkal tesznek így, hanem ez egyszerűen így működik. Ugyebár mindenki szereti biztos helyen tudni a pénzét. Ezért van az, hogy a svájci frank mindig jó biznisz, mert Svájcnak rendkívül erős az ipara is. Hozzáteszem, hogy könnyen reprodukálható az, amit a „hegyi emberek” csinálnak, csak hát pénzbe kerülne, és csak később hozna hasznot. A dolgok néha tényleg csak apróságokon múlnak, például, ha nekilátnánk szélerőmű-farmokat építeni, egyből beelőzhetnénk a „fejlett nyugat” egy részét. Energia mindenkinek kell, a „zöld-energia” pedig jó áron értékesíthető, és amíg nap van, addig szél is lesz, de akár geotermikus-erőművekben is nyugodtan gondolkozhatunk, hiszen termálvízből is akad bőven Magyarországon, és nem kellene a vacak lignitet bányászni és elégetni.

  Persze, ha a gonosz „Törpekirály” az elmúlt 8 évben néha benézett volna a parlamentbe, mindjárt más lenne a helyzet. Mert ez az igazság, a hőn szeretett Fidesz vezér Orbán Viktort nem látták sűrűn a parlamentben. Na jó, nem bánom, inkább hívjuk „vertically challenged-nek”, ahogy azt a művelt kínaiak tennék. Szóval, a „nem tudjuk mi az ország valódi helyzete” és „csontvázbizottságot kell felállítani”, tehát ezek elkerülhetőek lettek volna. Mert a Fidesz az elmúlt években csak annyit csinált, hogy Navracsics bent sasolt a Tisztelt Házban, és ha hallott egy jó ötletet, akkor hívta a spanokat, hogy leszavazzák. A kisebb államigazgatás Gyurcsány Ferenc ötlete volt, és csak azért szavazták le, hogy most a Fidesz, mint saját ötleteként adják el a népnek, ezzel igyekezve elnyerni a nép bizalmát. Sajnos olyan országban élünk, ahol ezt lehet. Természetesen megint lehet jönni és kommentelni, hogy ez a poszt is csak „fröcsögés”, meg hogy a hozzám hasonló ballibzsidócionistaszemeteknek kívül tágasabb. A konzervatív-keresztény köcsögöknél divat elhagyni a süllyedő hajót, amolyan patkány módra, de aki kicsit is szereti a hazáját, az igyekszik építő jellegű kritikával előállni.

  Orbán Viktornak komoly mentális baja van. Még időben lenne utcára menni, és lemondásra felszólítani ezt a tahót. Mert Viktorral az a baj, hogy marha vicces csávónak képzeli magát, és hát a jófajta kádári és rákosi beszédeken szocializálódott, aminek folyton hangot is ad. Állandóan beszél össze-vissza, egyik mondatával tagadja a másikat, és amikor nyilvános beszédet tart, akkor nem egy nemzetet lát, hanem egy zsarolható zombi csordát, akiket arra terel, amerre csak akar. Csak most annyi a különbség, hogy külföldön figyelik azt, hogy értelmes-e az, amit mond, vagy csak szavakat köpköd egymás után. Így valahogy mindig sikerül belerúgnia, lábat törölnie ebbe a kis országba, amit Ő csak a sajátjának tekint. Mert Viktor maga a párt a nemzet és a magyarság egyszerre, egy személyben. Ezt mindenki láthatja, aki veszi a fáradtságot, és végigolvas egy orbáni szöveget. Se eleje, se vége, és közepe sincs. Tehát, ha egy kormány azt a képet festi le magáról, hogy semmihez sem értenek, semmiről sem tudnak, akkor bizony gyengülni fog a forint, és addig nem is lesz nyugalom a világpiacon, amíg a kormány nem hoz nyilvánosságra egy olyan kormányprogramot, amiben konkrétumok is vannak, és esetleg tartalmaz vészforgatókönyveket is. Ezek a dolgok biztosíthatnának egy stabilabb forintot. Mert ha szar is, akkor azt mondják, hogy legalább van valami tervük, nem csak beszélnek erről is arról is, de semmi tényt nem mondanak. Ezek a bizonytalanságok segítik azokat, akik a forint ellen spekulálnak.

  Igaz, ami igaz. Nem szeretem Orbán Viktort, de a vele szemben tanúsított ellenszenvemnek vannak alapjai, mert látom azt, amit OVI takargatni akar. Csak remélem, hogy nem lesz igazam, mert lesznek olyanok, akik észhez térnek, és képesek lesznek segíteni ezen az országon. Még annyit, hogy próbáltam őszintén politizálni az LMP-ben, de az csak egy viccpárt, akkor inkább a Kétfarkú Kutya Párt, ők legalább tényleg humorosak is. Szakemberek kellenek az ország irányítására, nem bohócok, akik csak lopni tudnak.

  Miután Orbán jól ki „polgári piknikezte” magát a hétvégén, ma már arra is futotta, hogy önértékelést tartson, és hát, mint minden szentnek, neki is maga felé hajlik a keze. A beszédét a nagy összevisszaságok jellemzik. Nem győzte dicsérni magát, pedig szidnia kellett volna. Az elmúlt száz napban 55 lépéssel kerültük közelebb az apokalipszishez.

  Az hamar kiderült, hogy Orbán Viktor legnagyobb ellensége az utópia, illetve az, hogy egyáltalán létrejöjjön egy utópisztikus állam. Az utópia lényege az, hogy az emberek harmóniában élnek egymással és önmagukkal. Az utópia egy magasan fejlett társadalmat kíván létrehozni, ahol bizonyos foglalkozások teljesen feleslegessé válnak, többek között a politikusi. Így nem csoda, hogy a néptömegekben gondolkodó Viktor királynak ez a dolog nem tetszik, mert ő mindenáron hatalmat akar, még ha ez áldozatokkal jár is. Amúgy a néptömegekben való gondolkodás nem új keletű, már Hitlernél sem ért semmit az emberélet, mert ebben a felfogásban az emberek tömege csakis arra való, hogy szolgálják a „nagy vezért”. Orbán ehhez képest még finoman fogalmaz, és a „tisztánlátó emberek kritikus tömegét” vizionálja. Ez a szóhalmaz remekül példázza Orbán fasizmusát, amelyet hiába próbál újra meg újra letagadni. A Fidesz által hirdetett együttműködés sem szól másról, minthogy; az átlagembereknek kuss, ők meg a hagyományoknak megfelelően lopnak, csalnak, hazudnak.

  A „valóság törvényein álló világ” megnyilvánulás már teljesen értelmezhetetlen. Nem tudom, lehet, hogy Viktorunk valami szefósnak adta ki bérmunkában a szöveg megírását, de ekkora balfaszságot már régen hallottunk. Ezek szerint az eddigi politikánk szürreális, valószerűtlen volt? Szerintem megtörtént az a sok szarság, lenyomták az emberek torkán, és ezek után is le fogják nyomni, mert aki csak uralkodni akar, annak semmi sem drága. Az mind szép és jó, hogy építünk egy új Magyarországot, de ezt a régi helyére építjük, vagy lesz tengerpartunk is, meg mihez kezdünk a romokkal, amiket először el kellene takarítani. Amúgy meg annyian ígérték már ezt az új országot, hogy már ez a kifejezés is mesébe illő lett, és ezzel kizárattatott a „valóság törvényein álló világok” sorából. Lehetetlen küldetés Orbán módra, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Annyi biztos, hogy valamiféle diktatúra szerepelni fog a végeredmények között.

  De semmi baj, pánikra nincs ok, mert a mi diktátorunk megmondta, nemzeti ügyekben az Ő kormánya bizony világelső. Tehát egyáltalán nem foglalkoztak a gazdasági válsággal, mert előrébb való volt, hogy kettős állampolgárságot adjanak, és csontvázakra vadásszanak, mint valami elbaszott Lara Croft. Pedig Orbán elismerte, hogy 2002-ben politikai bűnöket követtek el, így tehát önmagukat sem tekinthetik legitimnek, amíg saját magukat el nem számoltatják, és lássuk be, amikor egy Pintér Sándor a belügyminiszter, akkor erre nagyon nagy szükség lenne. De a nemzeti ügyeknél sokkal fontosabb lett volna, hogy a válságot és annak hatásait kezeljék, és ne taszítsák lehetetlen helyzetbe a devizahiteleseket. Mert hiába tiltották be a jelzáloghiteleket, mert a nép már eladósodott, és ez csupán sovány vigasz, illetve még az sem. A svájci frank árfolyama az egekben, a forint a béka segge alatt, a gazdaság pedig még mindig a saját vérében fetreng, és még csak nem is készítik a defibrillátort, hogy megpróbáljanak segíteni. Mert amíg Orbán személyi testőrének 10 milliárdot adtak egy Terrorelhárító Központ létrehozására – amely intézmény egyébként felesleges, mert megvoltak az ilyen feladatokra az emberek, és e nélkül is gyakran túljátszották a szerepüket a kommandósok, gyakorta láttunk hollywoodi megoldásokat –, addig a mentésirányítók csak szaros 3 milliárdot kaptak, ahelyett, hogy teszem azt az egészségügybe pumpáltak volna 13 milliárdot.

  Szó esett arról is, hogy Orbán a kormányprogramot igyekezett elrejteni a választási programban. Jelentem, ez sikerült! Úgy elrejtette bent, hogy máig nem találjuk. A Fidesznek semmilyen programja nincs, esetleg propagandája, amit semmiképpen se neveznék egy ország irányítására alkalmas ötlethalmaznak. Büszkék arra, hogy párbeszéddel nyertek, pedig még azokkal sem álltak szóba, akikkel kellett volna, pláne nem a néppel. Mert ha Orbánék kicsit is tájékozódtak volna a világ dolgait illetően, akkor nem úgy kezdték volna a kormányalakítást, ahogy. Mert nem igaz, hogy nem lehetett volna körülnézni, hogy mi újság IMF és EU téren. Lett volna lehetőségük és alkalmuk is, hogy még a kormányalakítás előtt tárgyaljanak mindkét intézménnyel, de vagy túlságosan lusták voltak, vagy csak ennyire dilettáns neonácik, mint amilyenek valójában. Keresztény-konzervatív köcsögök, akiknek az a legnagyobb vágyálma, hogy a magyar ember szekérrel járjon, barlangba lakjon, fáklyával világítson és istenként imádja hőn szeretett Viktorát. Ezt bizonyítja az is, hogy az összes állami intézményt „lefejezték”, és a jól fizető helyekre a saját embereiket tolták be. Ez Orbán szerint szükséges volt, de a világ demokratikusan működő részén ezt politikai tisztogatásnak hívják! A bérplafon meg csak azokra a helyekre vonatkozik, ahová nem sikerült saját embert ültetni, lásd Simor András MNB elnök.

  A népi vezér elmondta, hogy a Fidesz-kormány minden idők legeredményesebb kormánya, hiszen száz nap alatt 55 törvény fogadott el. Az igazság az, hogy 55 törvény kényszerített rá az emberekre, mivel kétharmados többsége miatt ezeket egyedül is meg tudták szavazni. Ezen törvények egy részének még csak köze sincs a Fideszhez, mert innen-onnan lopták őket. Szóval akkor a szerzői jogokkal mi is a helyzet? Elveket, ötleteket lopni szabad, sőt erre építik a következő éveket, mert rendszeresek lesznek a „nemzeti konzultációk”, ahol a legnagyobb koponyákat ültetik le egy asztalhoz, és ellopják a számukra hasznos gondolatokat, vagyis nyugodtan nevezhetjük ezt agyelszívásnak. Így nem kell fizetni okos embereket, azok majd önként mondják meg a tutit Orbánéknak.

  100 nap, 55 törvény, kétharmadnyi fasz, 1 isten, 1 mindenható Orbán Viktor, ez az elmúlt időszak összefoglalója. Idióta törvények, istent játszó politikusok, akik inkább bűnözők, mint politikusok. Hazugságok tömkelege, a balszerencse áradása. Ezek nem lehetnek egy demokratikusan működő állam alapjai, ezekkel csak diktatúrát lehet életre hívni. Szóval, nézd, hogy láthasd, mert ha elszalasztod, akkor lemaradtál, és a bűvészünk már meg is csinálja a trükköt, mellyel gyorsan és kíméletlenül kizsebel. Orbán egy fasz, de ez korántsem jelenti azt, hogy szopni és nyalni kell neki. A kijelentés mely szerint „egy utópia tört darabjaira” tehát azt jelenti, hogy összetörték az álmainkat, és most már baszhatjuk az egészet. „Éljen Magyarország, legyetek csak tudatlan balfaszok!”

 

  Schmitt Pál nem tölti tétlenkedéssel az idejét, és a csütörtökön napvilágot látott infókon már meg sem lepődünk. Schmitt Pál díjat alapított, amit saját nevével fémjelzett. Ha érdemei és munkássága nem is emelik történelmi magaslatokba, akkor megteszi ezt Ő maga, mert ez a két érdemérme csak erre jó. A francba a többi régi flancos állami kitüntetéssel! Azokért már kézfogás sem jár, ezért kell az új.

  Szóval nem hazudtolták meg magukat, már csak egy Orbán nevét viselő kitüntetés hiányzik, és még évtizedekig ki tudják osztogatni a buta kis díjaikat egymás között, mint anno a kommunisták az átkosban. Mert egy percig se higgyük, hogy ezzel vége lesz. Schmitt vérszemet kapott, pedig még igazából meg sem melegedett alatta a köztársasági elnöki szék, és máris mer ilyen merészet húzni. Ha úgy tetszik, lapot húzott 19-re, és csak rajtunk múlik, hogy bejön-e neki, vagy besokall. A féreg még csak most fog igazán akcióba lendülni, mert felszopta, felnyalta magát, és addig marad a Sándor-palotában, ameddig a Fasz/Segg amit szop/nyal ezt engedi. Látom, így nem világos a téma, tehát Schmitt addig azt, amit eddig, amíg Orbán ki nem rúgja, és nem ültet, vagy Ő maga nem ül a helyére.

  Igazából már csak az hiányzik, hogy az általános- és középiskolában kötelező tananyaggá tegyék magukat. Orbánológia órán majd emelt óraszámban tanítják a Fideszológiát, és az Orbánizmusra valamint a Fideszizmusra való felvilágosítás lesz a legfontosabb. Így a sok geci tanár megérdemli majd a béremelést, és persze a sok pedofil csuhás is gyerekekhez jut majd, mert emellett a hittan is kötelező tantárgy lesz. Az iskolákban pedig ki kell függeszteni Orbán Viktor jobb profil képét, amelyen angyalok tartják a pártvezér feje fölött a glóriát. Ez lenne a non plus ultra. 2012-re a Fidelitas tagság a fiatalok számára már nem csak egy választható opció lesz, hanem egy nem fakultatív valami, mint annak idején a KISZ tagság. A polgári körözöttek is újra gyűlésezhetnek majd, és a munkahelyeken az ilyen-olyan szünetekben (ebédszünet, PC előtt dolgozóknak az óránkénti 10 perces szünet) pedig a kollégák felolvassák egymásnak a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot. Ez utóbbit Fidesz közeli cégek már árulják, színes nyomatként keretezve 6000 Forintot kóstál, igaz most akciós.

  Nepotizmus. Pont, mint a Rokonok című Móricz Zsigmond klasszikusban. Ugyanaz a séma, ugyanazokkal az arcokkal, a különbség csak annyi, hogy most még pofátlanabbak, még gerinctelenebbek, és még többet fognak lopni. Orbán évértékelőjének is csak egyetlen üzenete lehet, méghozzá az, hogy: ezek után be lehet venni a faszt, mert valószínűleg száz nap alatt már megunta, hogy folyton Schmitt aszott szájába kell elélvezni. Továbbá bejelenti, hogy ezentúl, az ősi privilégium jogán, magának fogja követelni az első éjszakát, először a vőlegénnyel, majd a menyasszonnyal is. A nemzetnek viszont csak ez hiányzott, némi újítás a múltból, nehogy elfelejtsük a dolgokat, és hát felnőtt egy egész generáció anélkül, hogy valamilyen zsarnokság alatt éljen, így nekik is tud majd újat nyújtani a második Orbán-kormány: „Hajrá Magyarország! Szopni fogtok!”

 

Szólott az nemzetnek hangja

2010.09.02. 17:50

  Megnyilatkozott a mi vezérünk vala, és mondá, hogy újfajta veszéllyel kell szembenéznie a nemzetnek, mégpedig azokkal a fehérgalléros bűnözőkkel, akik részben mögötte állnak (Pintér Sándor), részben pedig önmaga is ebbe a kategóriába tartozik. Szóval mindezen okok miatt megalakult a Terrorelhárítási Központ. Egy újabb tehetetlen szervezet 10 milliárdos költségvetéssel. Ez a biznisz, nem a Mercedes gyár.

  Azért tagadhatatlanul csalódott vagyok, mivel egy ilyen – a mai világban nagyon fontos – állami szervezet már nem felelt meg a konzervatív-keresztény eszméknek, és már nem lett nemzeti, mint az a bizonyos együttműködés, ami nincs is. Egyoldalúan sok mindent meg lehet tenni, így működik a diktatúra, és hát lehet mondani, hogy a jelen helyzet legális, mert a nép akarta így, de mint tudjuk, a népben erőteljesen jelen van a csordaszellem, és ennek megfelelően cselekszik. „Az őrület kivétel az egyénben, de szabály a csoportokban.” Egy benzinkutas ismerősömtől származik a következő történet. Tehát a srác egy benzinkúton dolgozik (nagyon meglepő módon), és hát a kasszát is ő kezeli, nem csak tankolja a verdákat, és vannak azok az emberek, akik bankkártyával fizetnek. Rövidre fogva ez az arc mondta, hogyha azt mondaná a vevőknek 5 liter benzinre meg egy doboz cigire, hogy: „Egymilliókettő, zöld gomb.”, akkor is rányomnának a zöldre, mert annyira idióták. Valahogy még erősen élnek bennünk ezek a rossz beidegződések, amik a kommunista érában ragadtak ránk, és nem tudunk tőlük szabadulni. Hagyomány ez, és lassan Hungarikummá lesz.

„Mi a hagyomány? Felsőbbrendű tekintély, amelynek nem azért engedelmeskedünk, mert a számunkra hasznosat parancsolja ránk, hanem azért, mert parancsol.” /Friedrich Nietzsche/

  Azonban ez a probléma, mármint, hogy csak annyi a tehetségünk, hogy betartjuk, amit mondanak, nem csak hazánkra jellemző, hanem globális probléma. De amíg külföldön nyitottabbak az emberek, fogékonyabbak az új dolgokra, addig a magyar nemzeti megkeseredettség már kezd elemészteni minket. Buta egy dolog az biztos, de ez van. Igaz, nem törvényszerű, hogy ennek kell lennie, mert változtathatnánk a dolgokon, de akkor cselekedni kellene, ám ezt vagy nem engedik, vagy egyszerűen mi nem akarjuk, mert már beletörődtünk, hogy nem lesz jobb. Pedig, ha nagyon el akarunk érni egy célt, akkor azért bármire képesek vagyunk. Tehát, ha már van ez diktatórikus rendszer, akkor legalább a számunkra hasznosat parancsolják ránk, és ne arra pocsékolják el a hatalmukat, hogy kicsinyes mutogatásba kezdjenek. Mert ki a faszt érdekel még a sukorói telekcsere? Orbán ugyanannyira bent van a buliban, mint a Gyurcsány meg a Bajnai. Amúgy meg lett volna egy rakat új munkahely, és ha ehhez egy tóparti rétet be kell építeni, hát akkor be kell építeni. Ez ilyen egyszerű! Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy munkahelyteremtő beruházásokra nemet mondjunk.

„Ó, régi boldog idők, midőn a népek még így beszéltek: "Uralkodni akarok - más népek fölött!" Mert, barátaim: a dolgok rendje az, hogy uralkodjék a legjobb, a legjobb pedig uralkodni is akar! Ahol pedig más tanítás járja, ott - hiányzik a legjobb.” /Friedrich Nietzsche/

  Valahogy így vagyunk ezzel mi is, vagyis hiányzik a legjobb. Mert ha mindenáron mindenható népi vezért akarunk magunknak, akkor a legjobbat akarjuk a hatalomra, mert ez esetben ez mindenkinek az érdeke, de Orbán nem más, mint egy huszadrangú Paprikajancsi. Egy hatalomra éhes, üresfejű kretén, aki hőzöngésben első, tudásban utolsó. Ha megfigyeljük a beszédeit, rendszeresen egyik állításával tagadja a másikat. Vagyis semmi értelme annak, amit mond, de baromi jól adja elő, „s a nép, az istenadta nép” meg csak bólogat, mert csak ahhoz ért. Tanulni, művelődni, ugyan már, attól csak megfájdul a fejed. Természetesen sokkal egyszerűbb beülni egy kocsmába, és néhány óra leforgása alatt segg-padlómattrészegre inni magunk. Ehhez nagyjából eleget is keresnek az átlagemberek, és amíg öntudatlanul fekszik valahol, addig sem éhes, és főleg nem kérdőjelezi meg a fennálló hatalom létjogosultságát. Elcsépelt, de attól még ez az igazság, mely szerint a közszolgák vannak értünk, és nem fordítva. A politikus is csak azért van, hogy szolgálja a népet, amely megválasztotta, vagyis bizalmat szavazott neki. Mert erről szólna a történet, hogy a nép akaratát érvényesítsék, és ne a saját zsebüket tömjék tele. Tarlósnak abban igaza van, hogy talicskával tolták ki a pénzt a Fővárosból, de ez nem ok arra, hogy talicskán tolja be az ajánlószelvényeit, mintha az holmi nagy rakás lószar lenne. A magam részéről Tarlóst úgy basztam volna ki a 100 ezer kopcetlivel együtt, mint a taknyot. Ez is egy példa, hogy mennyit jelentenek a Fidesznek a szavazói. Semmit. Nem egyénekben gondolkodnak, hanem szavazó néptömegekben, bólogató zombikban, akik úgyis megszavaznak nekik mindent.

  A liberalizmus után vágyakozunk ugyan, de a liberális politikai pártokat elítéljük. Köszönhető ez annak, hogy a liberális politikai vonal sohasem képviseltetett hazánkban. Voltak ugyan próbálkozások, de ezek csak kudarcot vallottak. Az SZDSZ a kezdetek kezdetén még valóban liberális volt, de később már csak annak vallották magukat. Magyarország számára a kilábalást a mindenféle nyavalyákból a fejlődés jelentené, nem pedig a konzervatív-keresztény vonal, aminek a legkevésbé sincs létjogosultsága kis hazánkban, ahogy a szélsőségeknek sem. Túl kellene lépni a vádaskodásokon, és el kellene kezdeni valami újat építeni, valami olyat, ami még Európában sem volt, nemhogy nálunk. Szélerőmű-farmokat például.

 

süti beállítások módosítása