Az LMP hazánk első ökopártja, legalábbis azok szeretnének lenni. Néha már annyira zöldek, hogy az már szinte narancssárga. Kezdenek beérni, és a citromsárga már tovább sötétedik, és a rothadás már elkerülhetetlen, hiszen a betakarítást időben el kell kezdeni, ezt…

A vörösiszap száradása

2010.10.11. 16:45

  Szóval megvolt az eddigi legsúlyosabb természeti katasztrófánk, és már eltelt egy hét a vörös áradat óta, a települések apokaliptikus jellege viszont egy cseppet sem csökkent, sőt inkább fokozódott. Talán Orbánéknak a segítségen kellett volna gondolkodniuk, nem azon,…

A vörösiszap áradása

2010.10.06. 15:58

  Már-már gyönyörű, ahogy a vörösiszap ellepett mindent. Természetesen együtt érzek a károsultakkal és már adakoztam is. Azonban a légi felvételek sokkal inkább hasonlítanak egy Mars béli tájra, mint kis hazánk egyik településére. Ez nem a település vezetőinek a…

Gáz lesz babám!

2010.09.15. 16:15

   Orbán most nagy királynak érezheti magát. Magángéppel repülhetett Bakuba, aláírni egy megállapodást. Keletről hozunk gázt Azerbajdzsánból, Grúzián és Románián keresztül. Persze a Fidesz-kormány ezt hatalmas sikerként jelentette be, és örülnek neki, mint majom a…

  A környezetvédelem nem csak a klímaváltozásról a növények és a vizek (folyók, tavak) védelméről szól, hanem az állatvédelemről is. Bolygónkat nem csak emberek lakják, de erről a tényről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, és csúcsragadozónak képzeljük magunk, pedig ez…

  Orbánék moratóriumot hirdettek, és senkit sem lehet kilakoltatni. Ez részben jó, de vannak árnyoldalai is. Természetesen vannak olyanok, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, de vannak olyanok is, akik egyszerűen túlvállalták magukat, és nem is akarnak tenni…

Recycling

2009.10.17. 07:45

  Újrahasznosítás. Ha megfelelő helyen alkalmazzuk, például a szelektív hulladékgyűjtést választjuk, és a PEP palackokat valamint a konzervdobozokat (stb.…) az ipar újra fel tudja használni, rengeteget spórolhatunk, illetve spórolhatnánk. Az újrahasznosításnak viszont…

"Repülj, Gyalogmadár!"

2009.08.24. 07:55

  Drága köztársasági elnökünk megint egy zseblámpás akcióra vágyhatott, hogy időpontzavarokkal telített napján, megkísérelt külföldön lázadást szítani. Szokása ez, hiszen nemzeti ünnepeink alkalmával rendszeresen „hülyíti” a határontúli magyarokat, de a…

  Szánalmas próbálkozás életet lehelni, egy eleve halott ötletbe. A politikusok, államférfiak és asszonyok szűklátókörét bizonyító látszatintézkedés az egész. A Nabucco gázvezeték esetleges megépítése mégis az Európai Unió életben maradásának egyik záloga lehet.…

Bugapest

2008.11.27. 23:38

  Mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy lopni csak nagyban szabad, és csak így érdemes. Ha ellopsz egy fát, agyonlő a mezőőr, de ha az erdőt viszed, még gratulálnak is hozzá, bonusz plecsnit kapsz, és még sorolhatnám. A rendszerváltás után, a korrupció lassan…

  Szóval van ez az állatvédő szervezet, amelyik előszeretettel túlspirázza a dolgokat. A németek mindig is szeméttelepnek néztek minket, és most még lábtörlőnek is használják Magyarországot.   A libatömés elleni tiltakozás megdöbbentett, hiszen már az ókori…

süti beállítások módosítása