A kormányzó párt ismét önmagát ünnepelte, és elvárta volna, hogy az ország is őket éljenezze, de ahogy ez az esemény nekik örömünnep volt, addig az ország értelmes felének szemében ez sokkal inkább hasonlított egy halotti torra. Az ünnepség apropója az új és javított,…

Idétlen ideológia

2011.12.28. 23:24

  A szó elszáll, az ideológia megmarad. A letűnt diktátorok bűzös leheletei is áthatják a kormánypárt nyilatkozatait. Mert abszolút nem mindegy, hogy a kormány sütőtököt, vagy csütörtököt mond. Igaz, az előbbi is csak arra jó, hogy a belőle hamisított baracklekvár…

A kábító valóság

2011.12.08. 22:10

  Most még itt vagyunk, kicsit leszedáltan, de ígérem, leszokunk a Ketaminról, na nem ma, majd holnap! Nem kell sietnünk sehova, hiszen az arcunk már elérte a padlót. Igaz, felfelé igyekeztünk, de a hihetetlen sebességünk megtréfált minket, egy kicsit. Bár ezen a ponton már értem,…

Nyilatkozat, háború

2011.11.30. 23:57

  Azért vannak dolgok, amiket a mai napig alig akarok elhinni. Gondolok itt elsősorban a kormány tagjainak szónoklataira, például: Nem volt indokolt a leminősítés, mert az ország számai jók! Ebben van valami, hiszen Magyarország számai ugyan jók, de ez nem sok vizet zavar, ha…

  Nagyon úgy tűnik, hogy a kormányos elvétette az irányt, és most ezerrel száguldunk a hanyatlás útján. Ennek az útnak a végén nem a szeretet és a béke vár, hanem csak az az érzés, hogy itt vagyunk a sz@rban lent, és már senki se néz le ránk! Erre vágytunk, erre szavaztunk?…

A fedélzeten

2011.11.15. 23:30

  Szóval van nekünk ez a gyorsnaszádunk, ami a vízbe szórt görög köcsögök miatt belemanőverezte magát egy örvénybe. A kapitány nem túl penge, ez eddig is látszott, szóval most azt próbálja elhitetni velünk, hogy ez már nem is gyorsnaszád, hanem tengeralattjáró. Az igazság…

  Elég gyakran nem azt kapjuk, amire számítunk. Most teljesen mindegy, hogy fizetett szolgáltatásról beszélünk, színházigazgatóról, vagy a megválasztott tisztségviselőinkről. Amíg egy kiló darált hús 20%-a zsír, addig nem várjunk csodát. Amint azt mondják, azt a bizonyos…

  A legutóbbi helyzetjelentésem óta eltelt egy kis idő, de még mindig annál a bizonyos takony cégnél tartok. Illetve tartottam, egészen ma délelőttig, de ahogy mondani szokás: Végre vége! Életem egy „igen jelentős” szakaszát zárom most le, ezekkel a sorokkal. A bíróság…

Itt az idő, hol a férfi?

2011.09.30. 02:45

  Tetszik ez az új irány. A vezető még mindig az elődjét szidja, hogy milyen pocsékul végezte a munkáját, közben elmondja, hogy a nem várt akadályok miatt jobbra fogunk menni, aztán mégis csak balkanyarokat pakol bele. Emberek, tagadhatatlanul haladunk előre! Igen,…

Harcos nemzetünk, nyelni fog!

2011.08.03. 21:35

  Milyen volt vörös csillaga, nem tudom már, rég lekerült a falakról a sarló, s a kalapács. De nem véletlenül a történelem a legjobb tanítómester, hiszen annyi a replay, mint égen a vörös csillag, mint Fideszben a baloldali ideológiával átitatott, jobbos és balos…

Új vagyok még itt

2011.06.22. 22:20

  Néha az az érzésem, mintha eddig nem ebben az országban éltem volna, mintha eddig nem ez a film ment volna a moziban. A hírek jönnének, de nem engedik, Hoffmann Rózsa pedig menne, de nem engedik. Kicsit olyan, mintha egy ország paródiáját néznénk. Mert itt a gyilkos 14 évet…

(R)evolúció

2011.06.15. 23:50

  De szeretnék én is – HEJ –, költői kérdésekkel dobálózni! De sajnos nem tehetem, mert a mi „drága” kormányunk megteszi helyettem. Így már-már értelmetlen feltenni a kérdést, hogy: Merre tart ez az ország? Mert eljött az az idő, amikor már nem lehet…

Betegtájékoztató

2011.05.30. 21:15

  Hogyan lehet megélni ma Magyarországon? Szerintem sokunkban felmerül ez a kérdés, látva politikusaink szakértelmét, illetve jobbára ennek hiányát tapasztalhatjuk. Azt szerintem felesleges kérdezni, hogy miből lehet megélni, mert erre mindenki tudja a választ, mi szerint:…

Jósok, látok, reklámok

2011.05.25. 21:15

  Egyre nagyobb a választék a vicces műsorok területén. Igaz, hogy ezek többségét nem poénnak szánják, de az ember ok nélkül nem szokott sírni, és ha nem sírunk, akkor nevetünk ugye. Az már mellékes, hogy Alekosz örömlány-hálózatot épít, vagy esetleg Spar reklám megy,…

Az emberek mellett állnak…

2011.05.19. 07:15

  Orbán Viktor levelét megírta, elkezdődött a Nemzeti Konzultáció. A kérdéseket ezúttal valamelyik pszichiátriai intézet bentlakói állították össze és némi Xanax-szal korrumpálhatták őket a munka elvégzésére. A szlogen ezúttal a „Hallgassuk meg egymást!”,…

Gondold újra…

2011.05.16. 06:30

  Itt az új irány, mert eljött az idő, vagyis ma Magyarországon mindent, nagyon rövid idő alatt és ész nélkül átgondolnak/átszerveznek. Ha ez még nem lenne elég baj, hát egyből készülnek a remakek remakejei. Ez a műfaj nagyon vicces dolgokat képes produkálni, de úgy…

  A segély az mindig szar, mert az éhenhaláshoz sok, az élethez meg kevés. Természetesen ez az állítás csak addig igaz, amíg az ember fehér, mert a romáknál más a helyzet. Amennyiben szeretnénk őszinték lenni, akkor az éhenhaláshoz nem kell segítség, az megy egyedül is.…

Éhenhalási hozzájárulás

2011.05.02. 22:40

  Amióta a Fidesz hatalomra került, azóta elég érdekesen alakulnak a dolgok. A két hét alatt rendből az lett, amit most Gyöngyöspataként emlegetünk. De más területeken sem jobb a helyzet, az elnyomás, a sújtás, és a büntetés jár Orbán nyomában. Kivétel május elseje,…

Kalandozások: A honfoglalás

2011.04.18. 21:40

  Elkészült a nagy mű, itt az új és javított alkotmány, melyet a húsvéti nyuszi hoz el nekünk. De a nyúl nemcsak elhozza, hanem minden jel szerint ő is írta, és hát jól összebaszta, grátisznak pedig jól tele is szarta. Felmerül a kérdés, hogy mit kezdhetünk az új…

  Ez az Unió érdekes dolog. Itthon harcolunk ellene, külföldön meg toljuk ezerrel. Mondhatnánk tehát azt is, hogy ilyen a politika, de ez a kijelentés is csak itthon igaz, külföldön már más a helyzet, ahogy az új alkotmány angol változata helyenként köszönő viszonyban sincs…

Kalandozások: Equilibrium

2011.03.07. 19:45

  Inkább költötték volna államadósság csökkentésre. Nem tagadom, ez volt az első gondolatom, miután átolvas a Magyarország Kormányától kapott levelet és a hozzá tartozó kérdőívet az új alkotmányról. Az egyetlen probléma ugyanis az, hogy eleve nem érdekli Őket az…

Egy korszak vége

2010.12.30. 15:30

  A hatalomharácsolás a végéhez közeledik. Orbánék már Ice-T-t is elszámoltatnák, amihez tényleg csak sok sikert tudok kívánni. Börtönország leszünk, ahol csak zsarnokok és rabszolgák élnek. Most jöjjön a jövő év slágere, ami nem csak 2011-re vonatkozik majd, hanem a…

Liberty of the Press

2010.12.22. 19:00

  A Fidesz gépezetnek idehaza nincs gátja, mert vagy kiiktatták őket, vagy egyszerűen a haveroknak adták a fontos székeket. Az új médiatörvény pedig teljes képet ad az új és javított Orbán-kormányról. Nem kell magyarázni a bizonyítványt és ne is várjunk ide ovációt. Egy…

Biblia: A modernszövetség

2010.12.12. 19:15

  Az Istennel az iskolában című írásom óta már tudom, hogy hazánkban is vannak vallási fanatikusok. Mind teológia tanár, de főleg a Wikipediától okosak. Azt viszont minden valamire való, magát műveltnek valló ember tudja, hogy a Wikipediát nem fogadhatjuk el, mint autentikus…

  A XXI. században talán már nem kellene olyan butaságokon gondolkodnia a vezetőinknek, hogy egy, a valláson alapuló oktatási rendszert hozzanak létre. Ez az egész kereszténység dolog egy végletekig túllihegett valami, amit a legkevésbé sem szabad kötelezővé tenni, de még…

süti beállítások módosítása