Harcos nemzetünk, nyelni fog!

2011.08.03. 21:35

  Milyen volt vörös csillaga, nem tudom már, rég lekerült a falakról a sarló, s a kalapács. De nem véletlenül a történelem a legjobb tanítómester, hiszen annyi a replay, mint égen a vörös csillag, mint Fideszben a baloldali ideológiával átitatott, jobbos és balos propagandát egyszerre nyomató száj. Össze-vissza beszélni az óvodások is tudnak, szerintem ezért kár politikusokat fizetni. De hát, ilyen a politika, itt minálunk.

  Kanyarodjunk azonban vissza a múltba, hogy újra felépíthessük az átkos rendszert, mert ez lesz csak az újdonság. Úgy tűnik, kihaltak már a városi legendák, hogy milyen volt az élet akkor. Nincs aki emlékezzen, legyőzte őket a kisnyugdíj meg a demencia. A sok elvakult narancsimádó meg felépíti nekünk, a Kommunizmus 2.0-át. Természetesen gőzerővel, adókedvezményekkel, gyorsított eljárásban, hazai alapanyagokból ugyan, de kínai segítséggel. A „KK” (Kommunista Kína) szeretete lehet, hogy mégiscsak jó választás lesz, hiszen az adósságkezelő csomag ellenére Amerika még lepadlózhat, és akkor jőni fog, ha jőni kell, a nagyszerű vörös hadsereg, hol az építkezés fölött egy ország vérben áll! Mert most már biztos, hogy Obama sem menti meg a világot. A békítés helyett már Ő is csak uszít, hiszen az olajsejkek után, most a zsidókat venné elő. Izraelben jól élnek, amcsiban meg sz*rul, de azért azt el kell ismerni, hogy a zsidó állam még Amerikának is nagypálya. Szóval Baracknak is vannak mentális gondjai, igaz, normális ember nem vágyik ennyi hatalomra.

  Térjünk vissza kis hazánkhoz, hisz a nagyvilágon e kívül, nincsen számunkra hely. Most nagyon úgy fest, hogy lassan Magyarországon sem lesz, mert a CHF megint csak egy irányba képes menni, felfelé, ezzel hozva a frászt mindazokra, akik ebben a devizában adósodtak el. Ahogy azt Lázár is megmondta, akinek hitele van, és nem tudja fizetni, az nem is ember, nem ér semmit a Fidesznek, tehát segítséget se várjon az államtól, csak egy seggberúgásra, ami elindít az ismeretlen felé. Magyarország, mert hajléktalannak lenni jó! A valóság az, hogy vannak apró lépések ezen a téren, hiszen volt szocialista kormányfők most a sittre mennek, legalábbis ez a terv. Ez azonban csekély vigasz mindazoknak, akik most elhagyni kényszerülnek otthonaikat. Tehát, itt az új honfoglalás ideje, annyi híd meg park van Magyarországon, ha jól belegondolunk, mindenkinek van hová mennie. A pártnak egy dolog számít, a fülkében ismét szavazzunk a tudjuk kikre!

  Orbán Viktor miniszterelnök Őr/Úr elvtárs/pajtás nagyon szeretne kommunista jellegű, modern diktatórikus vezető lenni. Ennek sok oka van, vegyük is sorra őket, csak pro, nem kell a kontra. Nos, a vörös csillag még mindig trendi, nagyon jól mutat, ki lehet világítani, messziről virít és mindenki tudja, mit jelent. Vagyis, mindenkinek hallgass a neve. Ehhez már meg is tették az első lépést. Állami irányítás alá vonják az egyetemeket és kivesznek ebből a kasszából 36 milliárdot. Amúgy sem kell ennyi diplomás, a bulinak vége… További előnye, hogy így a fent említett „úriember” egy személyben lehet, a párt, az állam, a nemzet, a magyarság, a kisebbség és a többség, a hatalom, a nép szava és akarata, élet és halál ura, mindenki hőn szeretett vezére és megmentője, maga a forradalom. Az igazi ok azonban, amiért mindenki ezt akarja, az az, hogy, így olcsón lehet utazni a „baráti országokba” bratyizni a hasonló módon gondolkodó, vagyis hasonló mentális problémákkal küszködő emberekkel…

  A félreértések elkerülése végett: Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr563123712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása