Ez az Unió érdekes dolog. Itthon harcolunk ellene, külföldön meg toljuk ezerrel. Mondhatnánk tehát azt is, hogy ilyen a politika, de ez a kijelentés is csak itthon igaz, külföldön már más a helyzet, ahogy az új alkotmány angol változata helyenként köszönő viszonyban sincs az eredetivel. A pártérdek mindenek előtt, mert az szent, és érthetetlen, még ha az embereknek ez néha fáj, és még fájni is fog párszor.

  Minden elmebeteg ámokfutást körülfog néhány látványintézkedés. Vagyis, amikor bejelentik, hogy drágul a benzin, a gáz, a víz, meg az élet, akkor hozzáteszik, hogy elszámoltatják érte Gy. Ferencet és B. Gordont. Ami egyrészt jogos, mert a felelőtlen politikusokat büntessék is meg, de ezt ne egy olyan beszédhibás kis senki tegye (B. Gyula), akinek szintén lenne miről elszámolni. A másik része a történetnek pedig az, hogy O. Viktornak és pártjának – a Narancsos Maffiának –, szintén nem kevés vaj van a füle mögött, és nem azért, mert nem költenek hajzselére, és pláne nem azért, mert felelevenítettek egy ősi magyar szokást, ugyanis a történelmet még hírből sem ismerik. A tudatlanság áldásával mindannyian rendelkeznek, hiszen S. Pál –szintén pártfunkcionárius –, többek között a régi alkotmánnyal sincs tisztában, pedig neki nem ártana ismernie a művet. Ebben a helyzetben felmerül a kérdés, hogy a hivatalát hogyan képes ellátni? A válasz az, hogy sehogy. Szerencsére a saját nevét még le tudja írni, talán hibátlanul is megy neki, igaz, akad néhány kettős mássalhangzó is benne. De ezért alkalmazzák a sok diplomás rokont, hogy odasúgják neki: „Pali bácsi, tessék odaírni egy S-t… Nem, nem st, csak egy nagy S-t… Nem, nem nagyest! Akkor majd én! Valaki, hogy is kell leírni a főnök nevét?”. Szóval ezért kellett annyi embert felvenni az állami szektorba, hogy legyen, aki le tudja írni a rokonok nevét, lehetőleg hibátlanul.

  Azért arra felé is van, aki le tudja írni a saját nevét, de azok az egyedek meg számolni nem tudnak, erre remek példa L. János frakció- és Audivezető. Az NFS Worldben LAZERBOY néven nyomul, egyelőre még csak egy Tier1-es autóval, mert sokat kellett visszafizetnie az államkasszába. Az Ő trükközésének az eredménye lett, hogy Kicsiország most az Audikat Skodára cseréli. Igaz, az indoklásban az szerepelt, hogy ez közelebb fog állni az emberek nemzeti érzületeihez, ami máris bizonyíték hiányos történelmi ismereteikre. Amúgy Skoda Superb kontra Audi A4, a különbség árnyalatnyi, a Superb talán olcsóbb, de ez is sok mindentől függ, biztos, hogy nem alapmodelleket fognak venni, hanem full-extrást. Amúgy az embereknek nem azzal volt gondja, hogy L. János Audi driver. A probléma abban lakozott, hogy egy sportváltozatot béreltetett magának, tilosban parkolt vele, és lézerblokkolót használt. Ugyanezt Skodával is lehet, és a felháborodás ugyanúgy meglesz. A fószert ismerve a következő dolgok járhatnak a fejében, miközben vezet, és mindegy, hogy autót vagy pártot, a kettő egyre megy: „I’m Jani, the driver! Don’t f*ck with Jani! És balkanyar, kézifék jobbkanyar! Jobbra vagy balra, jobbra vagy balra, jobbra vagy balra? Tökmindegy csak padlógáz!”. Talán itt lehetne megemlíteni egy másik luxushobbit, a vadászatot. S. Zsolt, aki foglalkozását tekintve helyettes most a vadászható állatok listáját bővíttetné, hiszen kellene neki néhány védett madár, otthon a falra, meg egy pár az olasz haveroknak a Vatikánba, nehogy már úgy kelljen kicsempészni őket egy dzsipóban. Még jó, hogy a biblia tanításait veszik alapul, ma még csak a védett állatokat akarják lemészárolni, holnap meg majd jöhetnek a politikai ellenfelek is. Kerecsensólyom, túzok, gólya, emeszpé, nekik egyre megy, ott repül, ott zuhan és bang-bang! Amikor engem kérdeznek arról, hogy mi a foglalkozásom, mindig azt mondom: „Kreatív vagyok!”, és ha arról érdeklődnének, hogy ez pontosan mit jelent: „Hát, munkanélküli!”

  Azonban náluk is akadnak zsenik, akik a nevüket is le tudják írni, és hellyel-közzel még számolni is tudnak. Ide tartozik Sz. Péter, aki életre hívta – egy győri plébános javaslatára –, azt a kasszát, mely az „Összefogás az államadósság ellen” nevet kapta, ama keresztségben. Ennek a lényege annyi, hogy az adók és a magánnyugdíjpénztári befizetéseken túl az állam igényt tart az emberek teljes vagyonára. Ez a biznisz kérem szépen. Remélem, ez nem úgy lesz önkéntes, mint az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépés, továbbá merem remélni, hogy a későbbiekben nem keresztelik át „Sz. Péter nyaralási alappá”. Annyi adót és járulékot fizetünk, hogy az 5 országnak is sok lenne, és erre még van pofájuk benyomni egy ilyet. Az eddig hivatalban töltött idejük alatt nem tettek mást, csak kicsalták az utolsó fillért is, az amúgy is rossz anyagi helyzetben lévő emberekből, és odaadták a gazdagoknak. Ezek után már tényleg felesleges kommunizmust emlegetni velük kapcsolatban, ez már a feudalizmus restaurációja. Itt lehet kidobálni a különböző lexikonokat, mert a fogalmak most új jelentést kapnak. Ezentúl a demokrácia nem lesz más, mint a nyugat által kitalált veszélyes, gyűlöletkeltő hazugság, melytől meg kell védeni az országot, ezért a Nemzeti Rügyek Ormánya visszatér a jól bevált és tradicionálisan hazai államformához, a királysághoz. Tényleg erre lenne szüksége ennek az országnak? Erős bennem a gyanú, hogy ez csak nekik jó, nekünk meg még mindig részletben adják a lovat, csak az a baj, hogy mindig ugyanazt a részét. Más megfogalmazásban, nem az a baj, hogy nyakig vagyunk a sz*rban, hanem az, hogy lötyögtetik.

  Aki a feudalizmus elkötelezett híve, annak ezt: Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr142824236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása