Mindig szívszorító látvány egy beteg esetleg egy nehéz körülmények között élő gyerek. A gyermekkor az az időszak, amikor még egy emberke nem igazán tehet semmit sorsa megváltoztatásának érdekében, ez a tanulás időszaka, és a szülők jó illetve rossz döntései között kénytelen létezni.

  A sors nem kímél senkit, az élet olykor különösen kegyetlen tud lenni, mi felnőttek már hozzászoktunk, de egy gyerek nem igazán tehet semmiről, és nagyon szomorú, ha egy súlyos betegséget, balesetet esetleg családon belüli erőszakot kell átélnie. Ma, hazánkban nem vagyunk képesek kulturált keretek közt gondoskodni gyermekeinkről, pedig ők a jövő zálogai, bennük rejlik minden, tehát nem mindegy, hogy milyen generációkat nevelünk fel. Sajnos rengeteg gyerek el sem éri a felnőtt kort, mert a fent említett dolgok áldozatává válik. Nem is kell messzire menni, egyből itt egy példa a nem is túl távoli múltból, ahol egy 11 éves kisfiút vert halálra az apja, de akár említhetem a Delaware-folyóban életüket vesztő két magyar fiatalt is. Ezek nem egyedi esetek, és nem csak kis hazánkra jellemző. Egy utazás mindig magában hordozza a veszélyeket is, de ha valaki a saját otthonában van a legnagyobb veszélyben, ott tényleg van gond.

  Mert akad az a társadalmi réteg, amely független az anyagi viszonyoktól, csak jött a gyerek, és igazából egyik szülőt sem érdekli. Rossz látni, de vannak dohányzó kismamák, olyan anyák, akik a babakocsit tolva rágyújtanak, és még azt a fáradtságot sem veszik, hogy a füstöt ne a kisbabára fújja rá. Itt felmerül a kérdés, hogy az ilyennek minek kell a gyerek? Ha nem akar róla gondoskodni, nem szereti vagy nincs olyan anyagi helyzetben, hogy normális keretek között felnevelje a gyerekét, az inkább mondjon le róla. Itt jönne az állam, akinek az lenne az érdeke, hogy az árvákat minél előbb megfelelő örökbefogadó szülőknél helyezze el. Ezzel szemben a gyakorlat az, hogy rengeteg idő telik el a gyermek állami gondozásba vétele és az örökbefogadás között, és ez nem az örökbefogadó szülők hiányát jelenti, hanem a hivatali bürokrácia virágzását, no meg azt, hogy az állam nincs felkészülve az ilyen esetekre. Az örökbefogadási procedúra meglehetősen bonyolult és hosszadalmas. Egy több éves gyermek, akinek már vannak emlékei az állami gondozásról, nehezen fog beilleszkedni és nagy valószínűséggel lesz úgynevezett „problémás” gyerek. Szóval egyrészt fel kellene gyorsítani az örökbefogadásokkal járó ügyintézést, másrészt ennek a gyorsulásnak nem szabad a minőség rovására menni, tehát a gyermeket csak alkalmas szülőknél szabad elhelyezni.

  A gyermekbetegségeknek sokféle kiváltó oka lehet. Egyrészt eredhetnek az anya nem megfelelő életviteléből; iszik, drogozik, dohányzik, egészségtelenül táplálkozik stb.…, másrészt lehet a szülőktől független környezeti behatás, például egy atomerőmű kínzó közelsége. De ahogy a mondás tartja, a baj nem kerül el senkit. Ha már megtörtént a baj, akkor is lehet segíteni. Tudom, hogy egy gyermekhalál szörnyű dolog, és a szerető szülők számára nagyon nehéz elengedni életük értelmét, de a szervfelajánlás nagy segítség lehet egy másik gyermek számára. Ahhoz, hogy csökkentsük a gyermekhalálozási rátát, néha annyi is elég lenne, hogy aláírják a nyilatkozatot, és felajánlják az egészséges szerveket. Azok a gyerekek, akik felkerültek a transzplantációs listára, azok versenyt futnak az idővel, de tehetünk azért, hogy ők teljes életet élhessenek. Mert azok az igazi hősök, akik képesek segíteni.

  Harmadik sarkalatos pont az oktatás. Az oktatás minőségével is sok a baj, köszönhető ez annak, hogy a tanáraink ostobák – természetesen tisztelet a kivételnek, hogy erősítik a megállapítást –, másrészt az oktatásügyre egyetlen kormány sem fordít kellő figyelmet, mert a buta embereket könnyebb megvezetni. A társadalom butaságát jelzi többek közt az, hogy mindenféle látók, sámánok, kártyajósok nagyon jól megélhetnek, nem is rosszul. A tanárság meg követi az alapigazságot, mármint, aki nem tudja, az tanítja, aki tanítani se tud, abból lesz a tornatanár. Amúgy ez a megállapítás Woody Allen-től származik, tehát a probléma globális. A nevelőkön, tanítókon mindig nagy a feladat, mert hát elvárás az van bőven. Tanítsa a gyermeket, figyeljen testi- lelki egészségére. Nem egyszerű feladat, de kellő elhivatottsággal megoldható. Mert kép alakult ki bennünk a tanárokról? Hát a tesi tanár általában alkoholista, a töri tanár kúrja a kölyköket, a matek-fizika szakos tanárok szórakozottak, a rajztanár fasiszta, és akik nem tartoznak ezekbe a kategóriákba, azok vagy brutálisak, vagy gyengék, esetleg van valami olyan mentális bajuk, amivel én gyerekek közelébe se engedném.

  A lényeg mindebből az, hogy mindenki segítsen, ahogy tud, mert a gyermekélet fontos. Most van ez a 1 Goal elnevezésű program, amihez ingyen lehet csatlakozni SMS-ben vagy egyszerű regisztrációval. Tegyünk azért, hogy az utánunk következő generációknak jobb életük lehessen!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.