Egy korszak vége

2010.12.30. 15:30

  A hatalomharácsolás a végéhez közeledik. Orbánék már Ice-T-t is elszámoltatnák, amihez tényleg csak sok sikert tudok kívánni. Börtönország leszünk, ahol csak zsarnokok és rabszolgák élnek. Most jöjjön a jövő év slágere, ami nem csak 2011-re vonatkozik majd, hanem a…

  Kezdenek körvonalazódni a részletek, de teljesen biztosat még mindig nem tudhatunk. A Fidesz-kormány bizalmasan kezeli a nyugdíjkérdést, mert meglátásuk szerint, „a zemberek” nem képesek arra, hogy a jövőjük felől döntsenek. Orbán, talán a kétharmad által,…

  Most már tudjuk, 2800 milliárd forintot el lehet lopni törvényesen. Legalábbis ez a summázata Matolcsy nyilatkozatának. A nyugdíj nagy biznisz, de a jelenlegi állami nyugdíjrendszer nem más, mint egy piramisjáték, és mint ilyen, eleve halálra van ítélve. Amit most befizetünk…

Tiszta beszéd

2010.10.20. 17:35

  Már kezdjük látni a fényt az alagút végén, bár előfordulhat, hogy csak a vonat jön velünk szembe. Egy biztos, amit a Fidesztől kapni fogunk, azt nem tesszük zsebre. Eljön, nem is olyan sokára a tiszta beszéd ideje, mikor a nemzetnek vezére, vagy Metatron – a hang…

süti beállítások módosítása