Rászorítások

2012.04.27. 22:40

  Május elsején Jenson Button a McLarennel megpróbálja a lehetetlent, vagyis Orbánéknál gyorsabban végigmenni az „Alkotmányon”. Ez az a rekord, aminek a megdöntéséhez még egy Forma 1-es autó is kevésnek tűnik. Próbálkozni természetesen lehet, azt nem tiltja senki. Bár a forgalomkorlátozás szokott némi bonyodalmat okozni, de nem most, ezt a megmozdulásbeszüntetősdit csak kormányellenes tüntetésekkor és melegfelvonulások alkalmával veti be a kormány-, csend-, rendőrség. A dugódíj viszont egy másik kérdés, majd Jenson-nel rakatnak rendszámtáblát a McLarenre, csak nehogy a műszaki vizsgán ne feleljen meg a verda…

Bruce-Willis-Wallpaper.jpg  Pedig minden eseményre szükség van. A kormány elleni tüntetésekre azért, hogy Orbán végre eltakarodjon a sleppjével együtt. A melegfelvonulásra azért, hogy a Fidesz végre színt valljon, hogy bizony ők is a szivárványos zászló árnyékában lavíroznak egymás között (csak senki meg ne lássa). A Forma 1-es majális pedig turisztikai célt szolgál, mert azért művelt a magyar, még ha elenyésző számban is. Örömködni is lesz okunk, mert olybá tűnik, lesz IMF-kölcsön, még ha szigorúbb feltételekkel is. Kicsit érdekes ez a szituáció, de nem Magyarország meggyőző teljesítménye, vagy Orbán egyéb kvalitásai vezettek minket idáig, hanem sokkal inkább az „okos enged” elv, mert az EU-nak nincs szüksége egy becsődölő tagállamra, a görögöket is serényen mentegetik. Ettől függetlenül az is látszik, hogy a jobbos seggre pacsi az Unión belül is működik, Barroso és Orbán kettecskén, a dolgozószoba lágy ölén végül csak megállapodott… Így kicsit fellélegezhetnek a devizahitelesek is, hiszen erősödött a Forint.

elvakult.jpg  Ha már a devizahiteleknél tartunk, akkor most már az árfolyamgátnak is van reklámfilmje, aminek a végén felbukkan egy érdekes szlogen, ami mutatja, hogy az Orbán-kormánynak halványlila fingja sincs arról, hogy milyen helyzetek uralkodnak ebben az országban, illetve azt, hogy Viktor és a fülkeforradalmár brigád csak a gazdagokra gondol. Árfolyamgát: „Akár tízezreket is spórolhat!” Na kérem, milyen jó hír azoknak, akik a felelőtlen nyilatkozatok miatt félig-meddig elbukták a házukat, most tízezreket spórolhatnak. Még véletlenül sem arra van kihegyezve, hogy így esetleg vissza tudják fizetni a kölcsönt, mert spórolni az árfolyamgát mellett/alatt sem fognak tudni. Ez az egész gátszisztéma arról szól, hogy kitolják a futamidőt, a devizahitelből pedig lesz két forinthitel, amivel ugyanott van a delikvens, illetve még sz@rabbul jár. Az meg egyáltalán nem csoda, hogy ilyen kretén politikusoktól és ilyen elcs€szett politika mellett változásokat követel az Unió és az IMF is. Nem kéne K. Lajost szabadon engedni, nem kéne engedni a Matolcsy-féle ámokfutásokat, és Orbán k¤cs¤g-keresztény-nemzeti-idiotista szemléletével is kellene valamit kezdeni.

20120403-ader-janos-es-orban-viktor.jpg  Megszorításokról azonban még most sem beszélhetünk. Sokkal inkább rászorításokról, hiszen a forradalom annyira félrecsúszott, hogy valakinek ki kell fizetnie az árát. Orbán Viktor és a többi látens homoszexuális most megadja a népnek a lehetőséget, hogy visszafizessék az elcs€szett politika árát. Rákényszerítenek mindenkit, hogy ilyen-olyan címen adót fizessen, legyen az egy 2 Forintos (valójában 2,54 Forintos) sms- és percdíj adó a mobilon, tranzakciós adó a bankszámlákon, sárgacsekk adó, és ha már az orbáni tudományos társaság megállapította, hogy a házasság előtti szex káros, akkor lesz lyukadó is, és paráználkodni csak a Viktor engedélyével lehet majd. Csak nehogy Semjén magának követelje az első éjszakát – az ősi szokás jogán –, természetesen a vőlegénnyel. A felsőoktatásban résztvevők sem számíthatnak túl sok jóra, hiszen erre a szektorra egyre kevesebb forrás jut, azonban örülhetnek a középiskolások, hiszen indul a KatonaSuli program, és még érettségizni is lehet majd honvédelmi ismeretekből. Érettségin ebben tárgyban a következő tételek várhatóak: Atomvillanás balról (hálás téma, örülhet, aki ezt húzza, mert ha már láttad a villanást, akkor már mindegy, mit csinálsz), Atomvillanás jobbról (becsapós, nehogy oldalt tévesszünk), Az AK-47 típusú géppuska be- és kitárazása, Éleslövészet mozgó célpontok ellen, Éleslövészet felfegyverzett mozgó célpontok ellen (aki életben marad, az elég érett az élethez), Kézigránát élesítése és dobása, Átlendülés vizesárok felett, Kúszás szögesdrót alatt és az eminens tanulóknak kitalált: Ellenséges harckocsi hatástalanítása puszta kézzel. Mi leszünk az Kongó, csak nem tudom, hogy Hende miniszterúr milyen legyőzhető ellenséget lát a környéken, mert még a szlovákokat se tudnánk legyűrni. De ahogy a mondás is tartja: „Veszíteni tudni kell!”.

  Az új Die Hard-ban pedig John McClaine felveszi a magyar állampolgárságot és felveszi a harcot a Fidesz kormány sarcaival szemben. Amíg ez bekövetkezik, addig: Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr594477308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása