A legutóbbi helyzetjelentésem óta eltelt egy kis idő, de még mindig annál a bizonyos takony cégnél tartok. Illetve tartottam, egészen ma délelőttig, de ahogy mondani szokás: Végre vége! Életem egy „igen jelentős” szakaszát zárom most le, ezekkel a sorokkal. A bíróság tényleg egy jó dolog, de erről majd kicsit később. Most egy kicsit menjünk vissza múltba, ami nem okozhat gondot, hiszen a héten láttam, hogy elméleti síkon már működik az időutazás, csak egy feketelyuk kell hozzá!

  Legutóbb augusztus 16-ánál hagytam abba. Szóval másnap bementem dolgozni, ahogy azelőtt is mindig, rendesen, de most mégis volt egy kis extra, hiszen reggel az első dolgom az volt, hogy letettem a fizetési felszólítást a főnökasszony asztalára. Fogalmazzunk úgy, hogy ettől egy cseppet sem lett boldogabb, két óra szenvedés után már bepötyögte az MS Word-be a felmondásom, és újabb 46 másodperccel később már ki is nyomtatta, két példányban, fekete-fehérben. Szeretném azt mondani, hogy akkor és ott békében váltunk el, de ez színtiszta hazugság lenne. Némi keménykedés után annyit sikerült elérnem, hogy legalább az OEP-es kiskönyvemet visszakaptam, ha már fizetést és egyéb papírokat nem tudott szolgáltatni. Ez idő alatt mindvégig nyugodt maradtam, hiszen nálam már készen volt a terv; „A” és „B” egyaránt.

  Az „A” szerint végigdolgoztam volna az egész napot, és megvártam volna a határidő lejártát, amit a fizetési felszólításban szabtam meg. A „B” már kicsit radikálisabb volt és a Destroy This F***ing Company nevet viselte. Mivel fizetni továbbra sem akart, így az „A” terv ment a kukába, én pedig elkezdtem dolgozni „B” megvalósításán. A felmondásba azt írta, Ő mond fel, hozzáteszem, hogy a közös megegyezést nem írtam volna alá. Ezek után hazamentem és előszedtem a „Destroy This F***ing Company” nevű dossziémat. Legbelül alig vártam, hogy kinyithassam, mert ehhez képest Pandóra szelencéje csak egy egyszerű gyerekjáték. Ez valójában nem volt más, mint egy „napi tennivalók” listája, a jobbik fajtából. A megvalósításhoz nem kellett túl sok minden, csak egy telefon, némi szabadidő, és mivel többé nem volt munkám, így mindkettő adott volt. A lista élén a munkaügyi felügyelőség állt. Tárcsázom a megadott számot, felveszik, mondom, hogy egy felügyelővel szeretnék beszélni, kapcsoltak egyet, elmondom, mi a szitu és frankón hallottam, ahogy a felügyelő szeme felcsillant. Nem csodálkozom, hiszen értelmet adtam a napjának azzal, hogy elmehetett szétalázni egy céget. Sajna a nyugdíjfolyósítónál nem jártam sikerrel, ők csak egy év késéssel tudnak bekapcsolódni ebbe a történetbe. Az OEP-et már lerendeztem előző nap, amikor szabin voltam és bementem megkérdezni, egyáltalán bejelentettek-e, mert ha valaki ennyire nem szeretne fizetni, akkor ott más gondok is szoktak lenni. A NAV, leánykori nevén APEH délutános volt, így előtte egy közjegyzőt kerestem, akivel szintén küldtem egy végrehajtói fizetési felszólítást, mert én egy ilyen kedves srác vagyok… Legalábbis mindaddig, amik valaki bele nem sz@rik a levesembe, mert onnantól pipa szoktam lenni… Pár nappal később, már ügyvédem is volt és talán ezen a ponton éreztem először azt, hogy az életem újra sínen van. Arccal a vasút felé. Egyébként jó, ha az embernek két arca van. Egy jó, a dolgos hétköznapokra és egy kegyetlen a különleges alkalmakra.

  Hosszú és unalmas napok következtek, melyeket várakozással, munkahelykereséssel és NFS World-özéssel töltöttem. Talán túl hosszúak is voltak ezek a napok, de az is lehet, hogy a semmittevés kezdett már az agyamra menni. Közben megjött az idézés és vártam a mai napot, hogy végre meg legyen a tárgyalás, és a saját kis szigetemre visszaköltözhessen a béke. Attól viszont a hideg is kirázott, hogy újra látnom kellett egykori munkaadómat, de hát van ilyen. Végül a dolgok a vártnál kicsit jobban alakultak…

  Nekem két ügyvédem volt, neki meg egy sem. Én jobbára tisztában voltam a jogi dolgokkal, ő meg hülyeségeket beszélt össze-vissza. Most azon gondolkozom, hogy az ellenkeresete miatt be kéne perelnem becsületsértésért, ha már egyébként sikerült vele megegyeznem egy köztes megoldásban, amivel sajnos Ő is jól járt… Ott, abban a pillanatban ezt dobta a gép, se többet, se kevesebbet… Szóval a siker csak 77%-os. Ez egy olyan maximalistának, mint én, elég nagy megrázkódtatás. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy ez volt a biztos megoldás, mert ha felszámolja a fent már minősített cégét, akkor még ennyit sem kapok. Viszont voltak vigasztaló dolgok is. A bíró úgy alázta az ex-főnököm, ahogy Eazy E szokott az NWA-ban. A másik pedig az volt, hogy gyakorlatilag meg sem kellett szólalnom, az ügyvédem beszélt végig, és Ő is rakta a nőre a poénokat. Egy ilyen nap után az már biztos, hogy majd kellemes hangulatban telik el az este. Összegezve mindezt, a bíróság nagyon jó dolog tud lenni, főleg, ha a mi javunkra döntenek!

  Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Még néhány másodpercet szánjanak erre a blogra, mert ez is fontos itt: Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.