Isten és a munka világa

2012.03.10. 23:50

  Az állam és az isten viszonya mindig is kényes kérdés volt. Az tény, hogy a XXI. Században semmi szükség arra, hogy a keresztény egyház újra tért nyerjen. Lássuk be őszintén, a keresztény hit nem adott túl sok mindent nekünk, főként csak gusztustalan dolgokat, álszentséget és romlást. Ahogy innen látom, ezek a szentes mókusok mindent kiátkoznának, amit csak lehet – még saját magukat is –, ha tehetnék, és ha ez nem járna túl nagy népszerűségvesztéssel. Mert a nagy erkölcsösség jegyében, Petőfi szájára lakat kerül, és a tehetetlen kormányról alkotott vélemény máris a feledés homályába vész, de biztos választópolgárnak minek az ész?

 

fail3.jpg   A múltkor volt a tévében egy politikus, aki arról beszélt, vissza kell térnünk a „keresztény gyökerekhez”. Ez azt jelenti, hogy a KDNP-s képviselők fizetésemelést kapnak, a Semjén Zsolt pedig büntetlenül lövöldözhet a védett vadakra? Keresztény k*cs*gökből amúgy is már annyi van, hogy exportra is jutna belőlük. Egyeseknek a Kommunista Kiáltványra van szüksége, másoknak meg a Biblia az élet használati útmutatója. A korrupció és a nepotizmus melegágya ez, ahol a gazdagok sorra kapják a kedvezményeket, míg a szegényebbeknek csak a sarc jut. Mert ezt tanulták istentől! Vedd el a szegénytől, hogy a gazdagoknak adhasd, mert a világi jólét mindennél fontosabb. Juttasd jól fizető álláshoz rokonaidat, felebarátaidat, az okosabbakat meg rakd ki az utcára közmunkázni. A Fidesz Kádár János ajándéka volt Orbán Viktornak, ami mára egy országot ér, na meg a Felcsúton kialakított hűbérúri rendszert. A Jobbik ezek után még feudalista pártnak tartja magát? Az is egy vicc… A keresztény egyház sajnos mindig feltalálja magát, így majd XVI. Benedeket Szent Hitlerjugend néven fogják bevezetni a Hall of Fame-be, nehogy valakinek hiányérzete legyen… Amíg ez bekövetkezik, addig pedig az egykori romlott erkölcsű lányok eljátszhatják a konzervatív nagyasszonyt, akinek a múltja egyik napról a másikra makulátlan lett, csak azért, mert egy házaló ügynöktől beszerzett egy Bibliát, a templomban meg lecumizza a pap bácsi ürüléktől barnálló f…át… Éljen a nagy MAGYAR valóság, ahol minden kicsit „más”…

 

fail2.jpg  Azért megint sikerült érinteni a közmunka kérdését, így ki kell térnem Orbán Viktor nyilatkozatára is, mely szerint 5,5 millió embernek kellene dolgoznia ebben az országban. Ezzel egyet is értek, de ha lehet, az a kb. 3 millió, akinek most nincs munkája (ide számoljuk a korkedvezményes nyugdíjasokat is) ne közmunkában lápot csapoljon le, illetve ne ehhez hasonló egyéb felesleges munkákat t*sszanak a nyakukba. A másik dolog, ami rögtön eszembe jutott, amikor az 5 és fél milliót meghallottam, hogy ez k#rva nehéz lesz, ha tíz év alatt jön létre 1 millió új munkahely. Mert amikor a „bezzeg cégek” sorra küldik el az embereket, akkor nagy csodát ne várjunk. Bár láp meg domb van elég, azokat arrébb lehet pakoltatni ugyan, de az ilyen munkáknak semmi értelme, csak pazarlás. Anno dunántúli gyapotövben gondolkodtak, most majd várjuk a narancsfák virágzását, ami legalább akkora látványossága lesz az országnak, mint japánnak a cseresznyefás történet. A kedvenc Orbán Viktor idézetem mégis az, amelyikben azt mondta; a nép bármikor elkergetheti a kormányt, és ennek, most épp itt lenne az ideje. Az egyetlen probléma csak az, hogy a bársonyszékért csak Fidesz kaliberű (vagy még annál is gyengébb teljesítményre képes) pártok állnak sorba.

 

fail1.jpg  Majd talán segít a népszavazás, a Legitim a Majmok Pártja máris aláírásgyűjtésbe kezdett. Sikerült pár gyépés kérdést kreálniuk a minket érintő fontos dolgokról, de tőlük mást nem is vártunk. A hol széteső, hol megújuló, hol összeölelkezős káoszt nagyon nehéz értékelni, így maradjunk annyiban, hogy ez a pár szerencsétlen kérdés is hatalmas teljesítmény az LMP részéről. Talán lehetett volna több pénzt fordítani a kérdésekre, és kevesebbet azokra a csúnya zöld egyenkabátokra, amiből végül nem is jutott mindenkinek. Az egyértelműen látszik, hogy politizálni ők is az MSZP-Fidesz tengelytől tanultak, vagyis elk#rnak mindent, amit csak lehet, de folyamatosan hitegetnek, hogy egyszer majd jobb lesz. Ha lenne értelmes párt, vagy legalább egy ember, aki irányítani tudná ezt az országot, akkor azt mondanám, tartsunk előrehozott választásokat, de amíg az emberek benyalják a szimpátia sétákat, addig ennek nincs értelme. Boldogok a tudatlanok, elég nekik egy mesekönyv, mondjuk a Biblia című, és máris úgy el vannak, mint befőttben a nagymama. Remélem idén megúszom az olyan leveleket, melyekben egyházimádók azt ecsetelik, ha a pap bácsi megerőszakolja a kisfiúkat, kislányokat, azt szeretetből teszi, és akkor máris lehet… Az én álláspontom ellenben az, hogy a pedofília büntetendő dolog, de legalábbis kényszergyógykezelendő, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül! Éppen ezért nem erkölcs- és hittanra van szükség az iskolákban, hanem szexuális felvilágosításra, középiskolákban pedig óvszer-automatákra.

 

  Jöjjön a végszó, most épp zene nélkül, de azért jó lesz, mint mindig: Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr334308651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása