Taplógáz

2007.10.12. 00:11

 

A Forma 1 mindig is fontos harctere volt az autógyártó cégeknek. A száguldó cirkusz mára jócskán megváltozott. Ipari kémkedés alap-, közép-, és mesterfokon. Mert tudjuk mindenki, tud mindent a konkurenciáról. Vannak, akik profin csinálják és vannak, akik egy fénymásoló szalonba próbálkoznak, utána meg csodálkoznak, hogy ez nem jött be, mert azt azért nem akarom elhinni, hogy a McLaren gyárban nincs egyetlen fénymásoló sem! De legalább sikerült egy működőképes autót összerakni, ami a Raikkönen-i érában nem sikerült – aztán meg lehetett a pilótát szidni mer, nem tud vezetni, stb. –. Idén azonban Ron Dennis is emberére talált Fernando Alonso személyében. Az idegroncs, épphogy kétszeres világbajnok, aki azt sem tudja, hogy a sportszerűséget eszik-e, vagy isszák! Még a Renault-os korszakban bebizonyította, nem tud autót vezetni, és egy utolsó görény. (Mindannyian emlékezhetünk arra a rádióbeszélgetésre Alonso és a csapat között, hogy: gyorsabb vagyok, gyorsabb vagyok, mit csináljak! és a következő sikánban már a falhoz is kente a gépet.) Ha Alonso kiérdemli a Dr. Genya címet akkor Lewis Hamilton a Kicsi Én! A kínai nagydíjon történelmet írt, meg soha senki sem kötött ki a bokszutca bejáratánál lévő kavicságyban. Hatalmas tehetség mind a kettő, csak gratulálni tudok ehhez a remek pilótapároshoz. Hamilton többre vihette volna, ha egy Low-Rider McLaren-t kap lánckormánnyal és baszott nagy hangfalakkal! Bár Ron Dennis és sleppje tudja, hogyan kell egy pilóta karrierjét tönkretenni. Gondolok itt David Coulthard-ra és Mika Hakkinen-re. Talán lesz olyan szíves és megismétli valamelyik nagyszabású mutatványát Alonsoval vagy Hamiltonnal. És hogy Ők ketten még versenyben vannak a világbajnoki címért az a Forma 1 szégyene.

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr59193928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bigg 2007.10.12. 09:05:24

Több mint érdekes, hogy az idáig döglődő McLaren iden két pilótával is esélyes az egyéni világbajnoki címre. Szegény Kimi 5 évig vért izzadt, hogy összejöjjön egy vb, de hiába volt fantasztikusan gyors, hiába autózott mindíg az élen. Neki ez nem volt elég. És akkor a mindenm futamon második Alonso (őrütt sapanyol:)) megörökölte az első helyet (általában félperces hátrányban követve Raikkönent). Ha akkor a McLaren és az a mocsadék Dennis egy olyan autót tol Kimi alá, amiről 300-nál féktávon nem szakad le a hátsó terelőszárnya, akkor most nem kellene egy szót sem ejteni ezekről a szenny emberekről, Schumachernek pedig kevesebb vb elsőséggel kellett volna megelégednie.

Bigg 2007.10.12. 09:15:36

Akinek kétségei vannak azt illetően, hogy Raikkönen-nek már több vb címe is lehetne, annak ajánlom figyelmébe (5:06-tól érdekes igazán)www.metacafe.com/watch/439447/kimi_r_ikk_nen_tribute/

fom7smv 2007.10.12. 16:10:35

Raikönnen egy nagy fos. Minden évben beharangozzák, meg bereklámozzák, de soha nem tud semmit letenni az asztalra.

fom7smv 2007.10.12. 16:15:12

persze autót gyönyörűen tud törni...

Bigg 2007.10.12. 17:16:34

Kedves fom7smv!

Ezek szerint te nem értetted meg a linkelt videó lényegét 5:06-nál, és bizonyára nem emlékszel arra sem, hogy Fisichella 2 körrel a 2005-ös japán nagydíj vége előtt már nem tudta tartani Raikkönent. A forma1 történetének egyik legnagyobb győzelmét aratta Kimi, mert nem fogom elárulni, hogy hányadik helyről rajtolt.
Nézz utána...

Bigg 2007.10.12. 17:44:01

Szívemből szólsz, de a régmúlt szép emlékei mindíg hamarabb elhalványulnak...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.10.12. 18:05:54

„Még a Renault-os korszakban bebizonyította, nem tud autót vezetni”

Na, ilyen hülyeséget is rég olvastam. Utálni utálhatod, ez teljesen rendben van, de a vezetési képességeit letagadni baromság.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2007.10.12. 19:56:47

Ez már-már komikus mondat. Alonso a Renault-val lett világbajnok. Kétszer is. Plusz idén is esélyes még a világbajnoki címre. Igazán tudhat valamit ez az Alonso gyerek, hogy eléri mindezt úgy, hogy még vezetni sem tud. Kérdem én, hogy akkor mivan Massával, aki szintén jó autóban ül? Vagy Fisichellával, aki tavaly és tavalyelőtt sem tudta Alonso teljesítményét még megközelíteni sem, annak ellenére, hogy ugyanolyan autóban ültek?

volante · http://volante.blog.hu 2007.10.12. 22:07:48

Vezetni azt tud Alonso, de (sport)emberként még lenne mit tanulnia. Hamiltonról nem tudok nyilatkozni, tőle még nem hallottam semmi extrémet. Kimivel pedig az a bajom, hogy nem tud igazán örülni. Tudomásul veszi, hogy mi a helyzet, aztán helló.

Bigg 2007.10.13. 09:42:46

Azt mindenki elfelejti, hogy az autó megbízhatósága kulcsfontosságú. Hol van most a Renault(ami eleve vicc a F1-ben). Ha Alonsonak nincs egy Briattore-hoz hasonlóan simlis főnöke, és megbízható autója, amivel 2005-ben végig Raikkönen mögött autózhatott, tisztes távolságban, akkor most nem kellene eről beszélni.

Bigg 2007.10.13. 09:45:05

Az természetes, hogy pilóta és pilóta között is van különbség, de ha a mi Zsoltink ül a McLarenbe...

feketefene · http://feketefene.wordpress.com 2007.10.13. 12:42:22

Ha Hamilton és Alonso között kell választani, hogy ki legyen a világbajnok, akkor:

RAIKÖNNEN!
süti beállítások módosítása