Mindannyian ismerjük azt a szituációt, amikor csörög a telefon, felvesszük, aztán meg is bánjuk, mert a közvélemény-kutatás álcája mögött egy jól megtermett termékértékesítés lapul. Úgy veti ránk magát, ahogyan a tigrisek vetik magukat áldozatukra a bokrok közül. Azonban ez a munka sem fenékig tejfel, sokkal jobban kikészíti az embert, mint 8 óra a gyárban. Az ok, amiért mégis elvállalunk egy ilyen melót, az a pénz, a beígért átlag feletti fizetés.

  Az ígéret viszont a legtöbb esetben csak ígéret marad. A limit teljesíthetetlen, a munkakörülmények embertelenek, a fizetés pedig nem annyi, amennyi a szerződésben áll, és még késik is. Amolyan grátiszként pedig még be sem jelentenek. Anya és lánya közös biznisze ez, a színvonal is ehhez mérhető, vagyis folyamatosan a nullához konvergál, minden szinten. A hely, ahol dolgozom egy maximum 10 m²-es lyuk. Kicsi, levegőtlen, büdös és még meleg is. A helyiségnek egyetlen ajtaja és egyetlen ablaka van, ugyanazon a falon. Az enteriőrt nem variálták túl, 5 íróasztal, ebből három egymás mögött, tehát a dolgozó emberek egymás nyakába kénytelenek üvölteni, mert a vacak mobilokban kis teljesítményű hangszóró és mikrofon van. A főnök teljesen analóg, a lánya pedig képes a facebook-on elb*szni a munkaidejét. Ugyanezért a tevékenységért, mármint a közösségi oldal megtekintéséért engem kirúgással fenyegettek meg. A felső vezetés legfőbb célja, hogy tudatlanságban tartsanak bennünket, egyszerű munkásokat. A szerződés szerint minden hónap 10-én fizetnek, ehhez képest 8-án szóltak, hogy vigyünk bankszámlaszerződést, mert anélkül nem tudnak utalni. Ezt 9-én megkapták, 10-e már rég elmúlt, pénz meg sehol. Erre magyarázatként az a fél mondat szolgál, amit a vezérigazgatóasszony ejtett el, pár nappal korábban: „Ebből így nem lehet megélni!” Akkor még ráraktam a poént, hogy szerinted az üzlettársad miért szállt ki a buliból, de most már kezdem sejteni, hogy ráhibáztam a véresen komoly valóságra. Hát igen, aki úgy gondolja, hogy lakás- és temetkezési biztosítások telefonon keresztül történő értékesítéséből meg lehet élni, az nagyot téved.

  Következzék most a „meet the hero” rész, ahol a történet szereplői jelennek meg. A főnökasszony egy 40 és 50 közötti kitetovált r*banc. Ha az outfit és a beszédstílus alapján kellene megmondanom mi a foglalkozása, biztosan azt a választ adnám: madam valamelyik kupiban. Állítólag évtizedek óta foglalkozik biztosításokkal, gyakorlatilag halványlila fingja sincs a témáról. Folytassuk tovább a családi szálat, hiszen a lánya is vezető: ő az asszisztencia. Annyit elmondhatok róla, hogy az anyja 20 évvel fiatalabb kiadása. A szőkéből feketévé avanzsált csaj mellékállásban is szolgáltatásokat nyújt, különböző férfiaknak. Egyébként meg azokon röhög, akik a vörösiszap miatt elvesztették a házukat, mert, ahogy ő mondja, biztos nem volt lakásbiztosításuk, most meg sírnak. Amolyan széljegyzetként idekívánkozik, hogy ezt a témát nem a lakásbiztosításokból oldják meg, hanem a MAL Zrt. felelősségbiztosításából. A munkához és egyáltalán az élet dolgaihoz való hozzáállásuk egyszerűen siralmas. Néhány péntekkel ezelőtt elfogyott a címlista amiből dolgoztam. Szóltam a csajnak, hogy adjon már egyet, hogy dolgozni tudjak, erre hátat fordított és kisétált. Ennek biztos az volt az oka, hogy volt még rajtam nadrág, nemcsak felső-, alsógatya is… Pár szekundummal később belibbent a főnökasszony is, akinek szintén szóltam, hogy mi a helyzet. Ő már közlékenyebb volt, azt mondta, szóljak a lányának majd angolosan távozott. Csaj ismét jön vissza, mondom neki, ha nem jelent túl nagy fáradtságot neki, akkor adjon már egy listát, hogy dolgozni tudjak. A következő történt, csaj leül a gép elé, facebook login, lista meg sehol. Ezen felbuzdulva, tíz perccel a munkaidő lejárta előtt, összepakoltam és gondoltam, mára befejeztem, nincs munka, akkor kalap-kabát ennyi volt mára. Hát nem észrevették, hogy nincs listám? A főnökasszony egyből elkezdett fejhangon visítani, hogy mit képzelek magamról, hogy nem dolgozom, meg nem szólok, hogy elfogyott a lista. Csak annyit válaszoltam neki, hogy háromszor szóltam, most pedig már letelt a munkaidőm, tehát eltolom a biciklit haza. Kilépek az ajtón, óvatosan, nehogy rám omoljon a hely, erre utánam szól, hogy baj van a kommunikációmmal. Kérdem én, mit lehetett volna még tenni? Talán fel kellett volna gyújtanom valamit, és füstjeleket adni? Idegen nyelveken nem beszélnek, szóval ez a lehetőség kimaradt. Az angol „get” szót, amit így is kellene kiejteni ők simán „dzsetezik”. Rajtuk kívül van még 4 kolléganőm is. Ebből 2 dolgozik velem egy műszakban, 1 a másikban, de őt csak néhányszor láttuk, és van még 1, akinek a neve ugyan rajta van a munkabeosztáson, de eddig még senki sem látta. Az eredményeit látva, szerintem biztos jobb, hogy nem dolgozik. A legdurvább az volt, amikor a kolléganő üzletkötésébe beleokoskodott a főnökasszony, meg a lánya is. Szóval, mondták a nőnek, hogy kerestesse az ügyféllel a számlakivonaton a 1177-tel kezdődő számsort, mert az lesz az ügyfél bankszámlaszáma. A telefon túlfelén szegény szerencsétlen biztosítással bepalizott egyed keresi-keresgeti a 1177-et, de csak nincs sehol. A végén kiderült, hogy a csávó a F*szom és Vidéke Takarékszövetkezetnél bankol, szóval még jó, hogy nem 1177-tel kezdődik a bankszámlaszáma. Az más kérdés, hogy egy ilyen eset után, még alá is írta a postán kapott szerződést… Ez van olyankor, amikor felkészületlen embereket kezdenek túlhajszolni, és két aluliskolázott még bele is pofázik a munkavégzésbe. Végül is, mindenkinél van telefon, bele lehet szólni. A másik kolléganőmnek a Benjáminnéval gyűlt meg a baja, a nap végén már nem tudta kimondani, így új szavak születtek, Schmidt Pál nagy örömére. Bennyaninnye, Benyadinnye, Bandzsanindzsa. Hogy hogyan kerül ide a nindzsa, az számomra is rejtély, valószínűleg különvonattal jött, nehogy felismerjék. Atrocitások engem is értek, naponta küldtek el az anyámba és még csak vissza se szólhattam, mert a főnökasszony állandóan ott sasolt. Pár napja azért én is beleszaladtam egy érdekes esetbe. Hívom a megadott telefonszámot. Felveszik. Elmondom, ki vagyok, mit akarok. Erre a nő azt mondja: „Én a Petra anyukája vagyok!” Az ember elsőre nem adja fel, próbálkozik tovább, ismétlésben elmondom, hogy lakásbiztosítással házalok. Erre kéri, hívjam vissza tíz perc múlva, mert most nem ér rá. Óké rendben, tíz perc múlva csörgetem ugyanazt a számot, de most egy fószer veszi fel, és mondja: „Én a Petra apukája vagyok!” Na, itt már én is ott tartottam, hogy ki a f*szom az a Petra és mit akarnak vele? Biztos büszkék a lányukra, de ez már szerencsétlen Petrának kínos. Szóval ilyen és ehhez hasonló sztorikkal most tele a tarsolyom, mert az már teljesen megszokott volt, hogy egyes csoportok nem voltak képesek felfogni, hogy a 8 ezer Forint kevesebb, mint a 14 ezer Forint. Ilyen az élet, ezt dobta a gép, ennyi.

  Kicsit komolyra fordítva a szót, az ok, amiért mindezt leírtam, az a következő: Nekem szerződésem van ezzel a céggel, bejelenteni viszont elfelejtettek, ennek ellenére folyamatosan kirúgással fenyegettek. A limit szerintem irreális, de náluk biztos, hogy ez volt a cél, hiszen így el lehet küldeni az embereket és még fizetni sem kell. Az már külön poén, hogy kereseti igazolást is kaptam a cégtől, amin 80 bruttót tüntetett fel, holott a szerződésben 100 bruttóról van szó. 11-én munkakezdés után a vezérigazgatóasszony benyomta, hogy két dologról kell beszélnünk. Az első és legfontosabb, hogy pénteken 10-től 16 óráig dolgozunk, pedig ez egy délutános hét lett volna, eleve így terveztem a munkán túli programjaimat. A másik kevésbé fontos téma pedig az volt, hogy nem tudja eldönteni, fizessen nekünk munkabért, avagy nem, merthogy, mindenki a limit alatt van, és Ő szeretne levonni az alapbérünkből. Akartam mondani neki, hogy én meg a testmagasságából szeretnék levonni, de leszek annyira jó fej, hogy csak feljelentem minden létező helyen, ahol csak lehet, de aztán csendben maradtam és bólogattam. Hadd legyen ez meglepetés ennek a takony cégnek. A közös megegyezést lesheti, mert nem fogom aláírni. 17-én ismét megyek dolgozni, és kapnak tőlem egy szép vaskos fizetési felszólítást is, hogy meglegyen a napi alaphangulat. Az elkövetkezendő pár napban nem fogok mást csinálni, csak egy nagy buborékot fogok fújni… a seggemmel, ha majd kirúgnak, ki is durrantom. Most mennem kell, mert a temetkezési biztosítás nem fogja magát eladni, szóval még párszor meg kell kérdeznem: „Néni/Bácsi, mikor tetszik meghalni? Ha még egy évnél több van hátra, akkor tessék ilyet kötni, hogy egyesek jobban élhessenek!”. Tudom, ez a tészta nem kicsit morbid, de eddigi tapasztalataim alapján a népek elég jól veszik, talán azért, mert a nyugdíjas nincstelenségből egyetlen kiút van, vagy most éppen csak azt látják. Az igazi szégyen az, hogy annak ellenére fenyegetőzik ez a liba, hogy még be sem jelentett. A probléma pedig abban lakozik, hogy ilyenek előfordulhatnak ma Magyarországon. Az új és fideszes Munka Törvénykönyvében már ezek a kérdések megoldottak lesznek, vagyis csak két nagy kategória lesz, a hajcsár, meg a rabszolga. Ehhez mérten, ezek a problémák eltörpülnek.

  Küldenék egy számot a jelenlegi munkaadóimnak, a Belga zenekartól a Fáká című számot! 

  Szavazzatok a GoldenBlog-on ránk (az Egyéb kategóriában), egyébként meg: Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.