Van egyfajta elutasító magatartás az elmebetegekkel szemben. Igazából a különböző elmebajokat sokan nem tartják betegségnek, csak egyfajta kifogást látnak bennük. Pedig a jelenség globális, és komoly probléma. Sok minden előidézheti az őrületet, de akadnak olyan szituációk, amikor egy konkrét vélemény miatt, a „gondolkodót” kikiáltják bolondnak, ilyenkor az ok többnyire az unszimpátia. Természetesen vannak olyan nézetek, amelyeket egyenesen az elmebaj szül, ilyen példának okáért a fasizmus eszméje.

  „Egyetlen rövid látogatás egy elmegyógyintézetben meggyőz bárkit arról, hogy a hit nem bizonyít semmit.” Friedrich Nietzsche ezen megállapítása nem csak az istentagadásra szolgál, hanem segít megérteni ezt a jelenséget, de mindehhez meg kell adnunk a hit definícióját. A hit nem más, mint „nem akarni tudni, mi az igazság.” Tehát ha elhiszed azt, ami nem valódi akkor őrült vagy, legalábbis az esetek nagy részében. Vagyis a meggyőződés, melyet – adott esetben – a hallucinációk igazságnak való tekintése hoz létre, rosszabb a hazugságnál. Szóval a hazugsággal addig nincs baj, amíg nem kezdjük hinni azok valódiságát. De ahogy a mondás is tartja: „A zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől.”. Ezért van az, hogy az ész áldás és átok egyben. „Az ember az egyetlen élőlény, amelynek a saját létezése megoldandó és egyben kikerülhetetlen probléma.” Szintén Nietzschétől származó gondolat, és ha valaki, akkor ő sokat tudott az őrületről, és arról, hogy hol húzódik a zsenialitás határa, és mikor csap át az egész egy kiadós elmebajba.

  Azonban ne higgyük azt, hogy csak a tébolyultság számít elmebetegségnek, hiszen mint mindennek, ennek is sokféle változata van. Az egyszerű alvászavartól, az inszomnián át, a tudathasadásig (skizofrénia) rengeteg válfaja van. A kiváltó okokból sincs hiány, mert éppúgy kiválthatja ezeket a betegségeket a függés (alkohol, drog, stb.…), a környezeti behatások (stressz), olyan események, amelyeket az agyunk már nem képes feldolgozni, és egy „alternatív valóságba” menekül, a vélt vagy valós problémák elől. Akiről kiderül, hogy valamilyen mentális baja van, az hamar munkanélküli lehet, pedig nem minden elmebeteg közveszélyes, és terápiával, gyógyszerekkel a többségük remekül kezelhető. A társadalom viszont könyörtelenül kirekeszti őket. A velük szemben támasztott előítélet mind-mind a tudatlanság eredménye. A butaság önmagában nem bűn és nem is betegség, ez egy egyszerű jelenség, amely a csordaszellemből fakad, amikor az egyének nem képesek életük során a szükséges döntéseket önállóan meghozni, és – rendszerint – egy felső vezetéshez fordulnak útmutatásért. A butaság példájáért nem kell messzire mennünk, hiszen ebben a kategóriában élen járunk Európában, ennek köszönhető a Fidesz kétharmada.

  Ha a matematika szemszögéből közelítjük meg a kérdést, akkor valójában nincs semmi; nincsenek emberek, nincs Föld, nincs semmi, csupán nagyobb a valószínűsége, hogy van, minthogy nincs. Ez egy paradoxon. Az állítás tehát egyszerre zseniális és egyben elég őrült is. Talán az ép elméjű emberek ezen a példán keresztül tudják legjobban átérezni, milyen az, amikor valaki a saját elméje rabja. Bármennyire is szörnyen hangzik a betegségek többsége az tiszta sor, vagy meggyógyulsz, vagy meghalsz, de van az a két eset, amivel nem lehet mit kezdeni. Az egyik, amikor az elme lesz a test rabja, paralízis esetén, a másik pedig a jelen írásunk vezérszála, az elmebaj, amikor az agy elveszíti az önmaga feletti kontrollt. Ilyenkor megszűnnek a határok, és nem tudunk különbséget tenni helyes és helytelen között, megszűnnek a határok, így az egyén egyszerre lesz szabad a képzelete által, és lesz rabja a saját tévképzeteinek. A kontrollvesztésnek vannak előjelei, de ezek nem mindig vesszük észre. Mert vannak, akik mutatják a jeleket, mások viszont elfojtják magukban, és az elfojtók esetében következik be az a fajta elmebaj, amikor nyugalmi helyzetből átmenetek nélkül lesznek őrjöngők. De ehhez tudnunk kell azt is, hogy: „Ami nem öl meg, az mindig erősebbé tesz.”. Vagyis míg egy bénulás után nincs nagyon visszaút, addig egy idegösszeomlás után még rendbe szedhetjük magunkat, persze ez egy amolyan önképző kurzuson nem sajátítható el. Szükséges az orvosi felügyelet.

  Az elmebajoknak nem csak árnyoldalai vannak. Hatalmas előnye, hogy az ember szinte bármit megtehet, hiszen beszámíthatatlansága miatt nemigen lehet büntetni. Ezért illik rájuk legjobban a szabad rabok jelző. A címben már hivatkoztam „A remény rabjai” című filmre, aminek két főszerepét Tim Robbins és Morgan Freeman játszották. Szóval ebben a filmben az elítéltek a szabadulás után nem tudtak magukkal mit kezdeni, a börtönélet annyira beleívódott a lényükbe, hogy „intézményfüggők” lettek. Szóval remény az mindig van, de nem mindegy, hogy ez a remény valódi, vagy hamis. A remény egy méreg, megmérgez mindenki, ez alól senki sem lehet kivétel, de tudásunkkal kontrollálhatjuk az eseményeket, illetve elveszíthetjük az önuralmunkat függően attól, hogy a remény milyen irányba befolyásol minket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.