Már napok óta fáradtnak és levertnek éreztem magam... Gondoltam - akkor még - csak a tavaszi fáradtság lett úrrá rajtam. Tisztán emlékszem arra a napra, órára és percre; november 17-e volt, reggel 7 óra 13 perc. Kibaszottul kajás voltam így betoltam a németek által tökéletesre kreált, magyaros reggelimet: skót whiskey kaukázusi kefirrel. Ezek egyvelege bevált, így egy kiadós fosás után, elindultam a háziorvosomhoz. A bejáratnál egy srácba botlottam. Kezére nagy vörös csillag volt tetoválva, a pólóján pedig hatalmas horogkereszt virított. Egy nejlonzacskóba lélegzett, gondoltam segítek rajta… Jól megrugdostam a Sztálinista-Hitlerjugendest. Igen, csak a fejét, nehogy megsántuljon! A lelkiismeretem tiszta maradt, hülyébb már úgysem lehet.
A rendelő, a vizitdíj eltörlése óta újra benépesedett nyugdíjas öregasszonyok hangoskodó csordájával. Rajtam volt a fülesem, így nem hallottam, hogy a szomszéd húgának a lányának a veje... Nos, igen! Beelőztem az egyik vén ribancokból álla tömörülést, és beálltam a sorba. Nem sokkal később arra lettem figyelmes, hogy egy járókeret apró darabjai repkednek körülöttem. Megfordultam és láttam, megadatott az a privilégium, hogy az egyik az arcomba mondja ügyes-bajos dolgait. Tehát udvariasan és tisztelettudón kérdeztem az öreg nénit: MI A FASZ VAN? Miután a mami újraindította a rendszert, és sikerült bebootolnia, panaszra méltatta a száját: Elregélte, hogy reggel 8 óta vár a rendelőbe - de hogy mire? Talán a 9-es buszra? - Na mindegy,- mondtam neki - már este 7, ideje lenne hazakocogni vén ribanc!

  November 18. déli 12 óra: Bejutottam doktor Felcserhez, és azonnal pezsgőt bontottam, az új rekord örömére! A doki egy fél pohár után fetrengett egy sort, majd megvizsgált. Segg-padló matt részeg volt, így nem csodálkoztam, hogy nem találja a pulzusom és a szívhangom. Másfél óra múlva már halottá is nyilvánított és adott egy beutalót doktor Kreténhez, aki agyturkász.

  Másnap elmentem a pszichiátriai intézetbe. A recepciós csaj odaszól: "Egy nevet kérek!" Erre csak azt tudtam válaszolni: Miért a szüleid nem adtak? Kirendelt mellém egy focista alkatú ápolót, azt mondta ő majd segít - biztos Zorro -. Azt is mondta, hogy 1. emelet 11-es ajtó. A földszinten még beugrottam a shopba körülnézni, de csak fehér dzsekijük volt, és mindegyik kibaszottul hosszú ujjal. Irány az emelet. Jocóval - mint megtudtam így hívják az ápolót - felbaktattunk.

  Szóval az 1. emelet. Ajtó... 11-es... Jocó könyörtelenül berúgja. A doki milliós bútorok között tengeti dolgos mindennapjait. Épp telefonált, így körülnéztem, nem árt megtudni ezt-azt az ilyenekről! Mindenütt a felesége képei voltak. A csaj vagy 50 évvel fiatalabb lehetett a krapeknál. Az orvos napsütötte barnaságából arra következtettem: úgy két hete lehetnek házasok. 2 óra alatt körbe is jártam az irodát, ez alatt Kretén 30 inhalálót használt el, és folyamatosan beszélt az asszonykájával mobilon. Ekkor éreztem, kezembe kell vennem az irányítást. A telefonzsinórral gyorsan megfojtottam a fickót, és elindultam másik pszichodokit keresni. Nem kellett messzire mennem. A következő ajtón bekopogtam, és az magától kinyílt. Jedi varázs - gondoltam-. A névtábla nem volt túl bíztató, de azért bementem. Doktor Hullajelölt épp a kötél stabilságát ellenőrizte, majd felkötötte magát. A picsába lehet egy nap ennyire szar? Dr. Akula koporsóját már nem mertem felnyitni, így doktor Sarlatán következett.

  A kis szobába belépve egy kanapén pöffeszkedő alakba botlottam. A kitűzője szerint Dr. Menyus Imre. Csendesen végigmért, majd így szólt: TE GANÉJ! TE TÁRSADALMI SÖPREDÉK, TE! A következő dolog, amire emlékszem, hogy Imre a fogait köpködve próbál kievickélni a saját véréből. Ezek után jött doktor Sarlatán. Elém rakott egy postaládát - biztos valamelyik köztérről csórta el - amin a hálapénz felirat szerepelt. A keze úgy remegett, mint egy alkoholistáé, és elárulta, egyébként agysebész, csak kisegít itt is egy kicsit, meg a szívsebészeten is! 2200 forintért vettem tőle egy A/4-es borítékot és egy kisebb összeget juttattam a levélgyűjtőbe, természetesen borítékolva. 3 órányi beszélgetés után megállapította: Depressziós vagyok. Ha nagyon őszinte akarok lenni, erre magamtól is rájöttem. Gyógymódként egy kis futást javasolt. A lakótelepen szokok futni, rendszeresen. Akik szeretnek, azok mindig odakiáltanak: "Csak így tovább!" Akik meg utálnak - Mi a szar ez? Lánccsörgés? - te jó ég, futnak utánam!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.