Pákozd-Dabas Rally

2008.01.12. 02:25

  Idén is útjának indul a Budapest-Bamako nevű elmebaj. Villám Géza lefikázza, - az idén biztonsági okokból lemondott - Párizs-Dakart, aztán padlógáz, hogy legyen segély az afrikai éhezőknek!

  Lehet, hogy én nem élek azon a Magyarországon, amin Villám, de szerintem itthon is van elég rászoruló, akiknek odaadhatnák a sok cuccot, meg a pénzt, amibe ez a szar kerül. Persze sajnálom az afrikaiakat, de a Bob Geldof féle Live Aid is csak ártott. Ideje lenne tudomásul venni, hogy az Afrikában élő emberek túlságosan műveletlenek ahhoz, hogy segíteni lehessen rajtuk. Csak egy példa: megeszik a majmok agyát, aztán csodálkoznak, ha hullanak, mint a cecelegyek. Géza hiába mondja, hogy olcsó, meg fapados Dakar. Nem hinném, hogy egy BKV busz átalakítása, filléres kiadást jelente. (Bár mindez nézőpont kérdése, van, akinek 20 milliárd is csak aprópénz, de nézzünk mindent a hétköznapi ember szemével!)

  A veszélyek sem utolsók, főleg Mauritániában. Ha valakit fejbe lőnek a buckalakók, az ne csodálkozzon. Természetes ez a lehetőség a honlapon nem szerepel, de ez benne van a pakliban. Vagy az ajánlott felszerelések sorába be kellett volna írni, hogy mindeni hozzon magával még egy fegyverest, vagy egy tucat csőre töltött AK 47-est, mert a sivatagba az a jó! Olybá tűnik, hogy mostanában a sport okozta adrenalin nem elég, ezért a sporteseményeket veszélyes terepeken rendezik világszerte. Olimpia a kommunista Kínában, ahol először lelőnek, aztán mondják, hogy arra nem mehetsz! Foci EB Ukrajnában, szerintem, nem kell ragozni, és VB Dél-Afrikában. Joseph Blatter a Fifa elnöke is azt monda, hogy biztonságos Afrika, pedig a beszéde előtt fél órával lőttek agyon egy volt osztrák válogatott játékost!

  Ha Villám gyökér annyira rallyzni akar, akkor nevezzen be a somogybabodi off road-ra, vagy szervezzen Pákozd-Dabas rallyt! A verseny izgalmasabbá tétele érdekében, a szabályokba ki kellene kötni, hogy egyetlen Duna-hidat sem használhatnak a versenyzők! Igazi hungarikum, ez kell a népnek! A lényeg viszont az, hogy a Párizs-Dakar és a Budapest-Bamako sem szól másról, minthogy:

GAZDAG HÜLYEGYEREKEK JASZKARIZNAK!

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr33294197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

netuddki 2008.01.12. 16:07:25

Valahogy ez mindig csak azokat idegesíti, akiknek nincsen ilyenekre pénzük... :)

nondroid 2008.01.12. 16:14:00

Tévedésben vagy. Nem alakítottak át semmiféle BKV buszt. Az Alfa buszgyár épített egy egyedi Volvo buszt, amit történetesen befestettek BKV színűre, mert a cég adta hozzá a nevét. Erről volt szó az indexen is. Csak olvasni kéne, mielőtt leírsz tutinak vélt információt.
És különben is: mindenki azt csinál a pénzével, amit akar. Ha ők ralizzni akarnak, menjenek. Nekem ettől nem lesz jobb, sem rosszabb. Neked sem.

TommyBravo 2008.01.12. 16:17:27

Most az a bajod, hogy adnak valamit az afrikaiaknak? Vagy az a bajod, hogy egyáltalán elmennek Afrikába? Ha elmennek, szerintem rendes tőlük, hogy adnak némi segítséget a helyieknek. Nem tőled veszik el, akkor hol itt a probléma?

Vagy az fáj igazából, hogy azt a sok pénzt, amit ilyen "felesleges" afrikai bohóckodásra költenek, azt adhatnák a magyar éhezőknek? Te adtál nekik? Jövőre talán te se menj nyaralni, mert milyenmár, hogy emberek milliói éheznek, te meg a Balatonon (úristen, Horvátországban!) vered el a nagypénzt...

Egy vacak kis rasszista vagy, aki gyártott hozzá elméletet...

movhu 2008.01.12. 16:17:59

netuddki!
Lehet, hogy hülyeség az egész, én sem vagyok ott. Azonban hidd el, hogy a hobbikra szükség van azért, hogy az ember aztán le tudja tolni a maradák napokat a munkahelyén. Én speciel már nagyon sok plazmatévé árát utazgattam el, de nekem az kell, hogy a maradék napokat le tudja gürizni a munkahelyemen.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.01.12. 16:30:02

Abban igazad van, hogy itthon is van elég éhező. Csak amikor valakinek sok pénze van, erről megfeletkezik.

Mostani kedvenc: KH-bank gyűjt 1-2 forintosokat asszem vmi korháznak. Miért kell ezt? Miért nem jut eszébe a jólmenő banknak, hogy saját pénzből adjon?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.12. 16:31:03

hmm, mi a financiális háttere ennek a bamakoi kéjútnak? ugye nem kell azt elhinnem, hogy a Villámgézák zsebből mennek? az index buszon utazó tudósítójának az útját ki fizeti? Csak úgy érdekelne.
Az meg ahogy leugatták itt a cikkírót... hát eléggé visszaüt.

vityaz 2008.01.12. 16:38:02

Ja, meg milyen már amikor én is elmegyek a haverjaimmal sörözni, hát azt a pénzt is adhatnám a csöviknek...

kran 2008.01.12. 16:38:17

A cikkírónak kicsit "savanyú a szőlő".
Nem baj. Egyszer majd kinövöd. Nekik Bamakóba menni flanc, neked ilyen fikázó cikket írni.
Jobbulást kívánok.

Juzo 2008.01.12. 16:40:47

Akkor TE add oda a pénzed aki szted megérdemli, a többiek meg költsék arra a pénzt amire akarják. Az övék. Én sem kötök beléd, hogy miért ezt veszed, miért nem azt.

rokuc 2008.01.12. 16:41:35

Ennyi hülyeséget. :D

rokuc 2008.01.12. 16:44:33

BKV figyelő, spec mellé lőttél rendesen, a K und H elég sok pénzzel támogatja a magyar kórházakat évről évre a sajátjából is. Szerencsére.

rokuc 2008.01.12. 16:53:12

nekem meg a Bamako ellenes sok

minden relatív :D

movhu 2008.01.12. 16:56:08

Nem vagyok KandH dolgozó, de a tisztánlátás kedvéért a bank támogatja az olimpiai csapatot, a paralimpiai csaptot, kórházakat, oktatást és előadóművészeket. Igen azért, mert megteheti a tőlünk beszedett pénzből, de akkor is.
Dakart meg soha se néztem, Bamako se érdekel, de attól még csinálja, akinek tetszik. És hogy más fizeti nekik ? Biztosan, de nyilván nem úgy történt, hogy az utcán leszólították őket, hogy nem akarnak-e sok pénzt költeni szórakozásra, mert akkor itt van.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.12. 17:04:29

te nagyon korlátolt vagy! nagyon! gazdag hülyegyerekek? elment az eszed?

default6 2008.01.12. 17:08:32

Az összes autóversenyt betiltanám a picsába mert pazarló és környezetpusztító köcsögség kisfarkúaknak. Az meg hogy kétszázzal végigmásznak a niggerek orra előtt pont az a gyarmati gőg mint aminek látszik: látjátok, ti vagytok a niggerek mi meg az okos fehér ember. Más dolog hogy a niggerek saját nemzeti sportot szerveznek mozgó célpontra lövésből.
Adrenalinfüggőség hahaha meg veszélykeresés, akkor má miért nem matat egy nagyfeszültségű kapcsolószekrényben bekötött szemmel?

Juzo 2008.01.12. 17:17:56

default6: Ez a dolog nem kislányoknak való az biztos.

Dr Kangörény 2008.01.12. 17:18:24

A primitívek megeszik a majmok agyát? Baszki, mi meg a disznók agyát esszük, meg a csontvelőt! Az mennyivel jobb?
Mellesleg leszarom mind a Dakart, mind a Bamakót. Mit izgat téged, hogy Mauritániában megöltek néhány turistát? Baszki szerinted Magyarországon csak helyieket ölnek?

Dr Kangörény 2008.01.12. 17:20:48

A primitívek megeszik a majmok agyát? Baszki, mi meg a disznók agyát esszük, meg a csontvelőt! Az mennyivel jobb?
Mellesleg leszarom mind a Dakart, mind a Bamakót. Mit izgat téged, hogy Mauritániában megöltek néhány turistát? Baszki szerinted Magyarországon csak helyieket ölnek?

körökör 2008.01.12. 17:21:16

Minél több rally kell ide, úgysem elég szennyezett még a levegő. A gyarmati gőgöt meg sokszorosan fogják a villámgyorsan fejlődő országok - Kína, India, Pakisztán visszafizetni. Meg fogják enni Amerikát meg Európát is hamarosan.

Beccaria 2008.01.12. 17:29:17

Az milyen kedves R.T., hogy Te a jó meleg szobában internetezgetsz, bloggolgatsz, biztos jó dolgodban azt sem tudod, hogy mit csinálj, mások meg fáznak és éheznek. Ahelyett, hogy hülyeségeket írogatsz, tessék elmenni egy segélyszervezethez önkéntesnek hajléktalanokat támogatni. Ha pedig a pénzre irígykedsz, akkor tessék kitalálni valamit és megcsinálni, ahogy ezt a Bamako dolgot megcsinálták a semmiből pár év alatt. A legegyszerűbb másokat fikázni és irigykedni. A primitív rasszista szövegedről már nem is beszélek.

heszusz 2008.01.12. 17:40:52

nem hosszú post, de alig bírtam elolvasni, ritka egy korlátolt köcsög lehet aki írta...

herrmann 2008.01.12. 17:53:26

ez egy igen szar cikk, te meg igen hülye vagy
csak az első faszság:
"Ideje lenne tudomásul venni, hogy az Afrikában élő emberek túlságosan műveletlenek ahhoz, hogy segíteni lehessen rajtuk. Csak egy példa: megeszik a majmok agyát, aztán csodálkoznak, ha hullanak, mint a cecelegyek."

nondroid 2008.01.12. 17:53:49

Az a baj, hogy mostanában divat lett blogot írni - a semmiról. Nagyon kevés a valóban értékes, a tudást növelő írás. Egy blogbejegyzést készítőt "cikkírónak" nevezni, az ezért kemény. Max. iromány. És egyre több ilyen szemét jelenik meg az index főoldalán. Mondjuk én is hülye vagyok, hogy ide írok, ahelyett, hogy valami értelmeset cselekednék. :) Mea culpa.

El Condor 2008.01.12. 17:54:46

Az írásból süt az idegengyűlölet. A kurucgecin olvasni ilyen sz.rt.

Secnir 2008.01.12. 17:56:15

végigolvastam :)
lol

tájékoztatásul közlöm, hogy mi pl. a gyesznyót és a lábasjószágot gyakorlatilag maradék nélkül felzabáljuk. így vannak vele keresztapámék, apósomék, és gyakorlatilag minden ismerős a családban.

magyar éezőnek azért nem adok a saját kajámból, mert ugye kánaánban nem ok nélkül éhezik szegény. ilete nem úgy, mint afrikában.

"Ha valakit fejbe lőnek a buckalakók, az ne csodálkozzon."
buckalakó a csillagok háborújában volt te gyp-s.

"Olimpia a kommunista Kínában"
igen. meg volt olimpia a kommunista Szovjetunióban, meg a fasiszta Németországban, meg a tőkés Amerikában.

"Ha Villám gyökér annyira rallyzni akar, akkor nevezzen be a somogybabodi off road-ra,"
talán ne mondd meg másoknak, hogy mit csináljon. ha mégis, akkor én meg azt mondom neked, ne itt írogass, hanem otthon a klozett falán.

(a módosítot Ady vers jut az eszembe: Góg és Demagóg fia vagyok én....)

Woland 2008.01.12. 17:56:50

Nem lehet osszehasonlitani a szaheli es a magyarorszagi eletkorulmenyeket. Meg a blogtulaj sem lehet ennyire szemellenzos, en is inkabb a rasszista onzest latom az iras mogott.
A segely hatasa meg akkor bizonytalan ha a kormanyon megy keresztul a penz. Ha helybe viszik akkor talan tobb az esely arra hogy jo helyre kerul.
Amugy meg igen mindenki azt csinal a penzevel amit akar - en szemely szerint nem tudok meg egy dolgot elkepzelni ami kevesbbe izgat mint a parizs-dakar vagy a budapest-bamako. De ha mar valasztani kell akkor az olcsobb es jotekony aspektust is magaban foglalo b-b a szimpatikusabb.

Secnir 2008.01.12. 18:01:16

csak most kapcsolok: egy ilyen idiótára komolyan ráugrok - áh...
gratulálok majom.

irígy a faszom se 2008.01.12. 18:06:01

Hogy ki hová megy becsületesen összegürizett pénzéből magánügy. MONDOM MAGÁNÜGY! Még akkor is,ha csoportosan teszik. De ne jópofáskodjanak itt,hogy jótékonyság,így meg úgy meg stb. Ebben a formában a gőg,a magamutogatás. Mint a melegek vonulása. Az nálam csak mellékes és nem kívánom,de megeshet,hogy ott a messziben egy alulművelt előugrik oszt megkérdi: mi a tökömet randalíroztok itt? A nyomatékért meg kitáraz.

Secnir 2008.01.12. 18:11:27

"R.T.'s World
Életben tartalak, ha beledöglessz is!"

helyesírási gondok is vannak úgy látom, nacionalista is a gyerek, gondolom a pattanásokkal is nap mint nap megküzd - marad az ingyenblog

Merras · http://miyazakijun.hu 2008.01.12. 18:17:24

Baszki, a sok bamakós gyerek korábban is, idén is javarészt szponzori pénzekből ment. Fillérekkel ugyan, de én is támogattam az egyik csapatot, jövőre pedig nagyobb mérvű támogatást tervezek nekik összeszedni.

Ha az a sok-sok cég és magánszemély hajlandó támogatni ezt a versenyt, akkor nehogymá' valakik beleugassanak abba, hogy miért ezt támogatjuk, jó?

Azért, baszki, mert így teccik nekünk, hasznosnak véljük, és mert rohadtul ilyen lábbal keltünk fel reggel. Pont.

Amúgy meg halovány lila segédfogalmad sincs arról, hogy spec. én személy szerint milyen, nálam rosszabb sorsú embereket támogatok ilyen, olyan, amolyan módokon; amíg ezt nem tudod, addig nyugodtan lehet szájzárat feltenni... meg mondjuk egyébként sincs hozzá közöd.

Ami pedig a hazai támogatásokat illeti: ismerek olyan alapítványt (nagyon híres, jólmenő), ahol a főnöknek van valami egzotikus szigeten offshore cége (hogy ne derüljön ki a személyazonossága), az offshore cég birtokol egy magyar KFT-t, a magyar KFT meg havonta számláz x millát úgymond számítástechnikai szolgáltatásokra, meg hasonlókra. Tulajnak ebből van plazmatévéje, 80 millás háza, meg luxusnyaralása.

És valószínűleg nem ez az egyetlen egy ilyen "alapítvány", amelyiknek állandóan lehet látni a reklámját mindenütt, és ahol az összegek kisebb fele megy el a promótált célra, nagyobb része pedig megy a vezetők zsebébe kerülőúton.

EZ nekem konkrétan 100szor jobban cseszi a csőrömet, mint az, hogy Villám Gézáék mit bohóckodnak.

A Dakar-kapcsán meg azért nem ennyire egyszerű a képlet, de ezt hagyjuk.

A végmegállapításod kapcsán meg, az a csapat, akiket megdobtam pár garassal, azok marhára nem gazdag hülyegyerekek, kőkemény melóval csengették össze a szponzoroktól a pénzeket. Lehet, ritkábban jártak el sörözni, meg bulizni, meg ilyesmi emiatt.

sergio77 2008.01.12. 18:24:29

R.T.!

Te igazi idióta vagy!!! Remélem, Palik haverodnak is szóltál, hogy ne szórja el a pénzt arra az idióta Dakarra, hanem ossza szét! A Bamakosok legalább tesznek valami hasznosat és olyan nagyképű gyökerek, mint a dakarosok.

Secnir 2008.01.12. 18:42:22

R.T. gratulálok, nagyon népszerű lettél hirtelen. hiányoztak az újévi jókívánságok?

Secnir 2008.01.12. 18:49:46

"vagy szervezzen Pákozd-Dabas rallyt! A verseny izgalmasabbá tétele érdekében, a szabályokba ki kellene kötni, hogy egyetlen Duna-hidat sem használhatnak a versenyzők!"

...hmm nem is hülyeség. komp ér?
(az érdekében után nincs vessző)
(a szabályokba ki kellene kötni - helyett - a szabályokba bele kellene foglalni)
télleg nem beszélsz madzsar?

sourcerror 2008.01.12. 19:07:26

És ez hogy került ki az index főoldalra?

Komolyan mondom én is indítok egy blogot.

jasz károly 2008.01.12. 19:35:37

nem jaszkali,
jaszkari.

W Joe 2008.01.12. 19:40:10

Ez egy elég fura hozzáállás. Ilyen alapon semmit nem lehetne csinálni, mert minden hobbi, szórakozás helyett ki lehet találni valami olcsóbbat/hasznosabbat.

viszkis 2008.01.12. 19:56:28

Nem tudom mi mit szólnánk hozzá ha a fekák jönnének ide és keresztülrongyolnának az országon kétszázzal...szóval olyan helyen rendezzenek dakarokat meg bamakókat ahol azt az érintett országok külön kérik és szeretnék.
Egyébként a világlátás természetes igény, necsak azért élj és dolgozz hogy hogy otthon ülj.

freean 2008.01.12. 20:02:06

Az mi az ott a képen? Úgy néz ki, mint egy fegyver, de nem az - pont mint ez a szar, amit blognak becézel.
játék

Rcca 2008.01.12. 20:04:23

Nem olvastam végig ezt az izét, de azért jó volna ha tudnátok, hogy Budapest-bamako nem először van.
Ez egy olyan buli ami minden évben van, (jó, nem olyan régóta, mint a Dakar) megrendezik, és az új évben buliznak egyet a fiatalok, miközben segítenek az ottaniaknak is. Nem csak a por marad utánuk, mint a dakarosoknál
Az a csinnadratta, ami most köré lett, az
kizárólag azért van, merta dakar elmaradt, és kellett valami anyag a médiának a topicra.

Rcca 2008.01.12. 20:05:12

Fogadjunk a tavalyiról nem is tudtál...

kran 2008.01.12. 20:13:12

jasszkari de mind1...:-)(
A kis köcsögnek aki kurucgecizett: Na majom a gyurcsi banánt jól megetted...
Buta kis fasz...:-)))

kran 2008.01.12. 20:17:10

Ja, bocs most nézem hogy echte zsidó csávóktól azért jobb helyesírást várnék. Tudod mi gójok nem vagyunk annyira képzettek... Vagy mégis. Szólni kell a hillerpityunak hogy nem ezt vártátok...

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.12. 20:24:57

A Bamako-"rally" olyan mint a Linux. Ha rosszat modasz rá véletlenül, egyből egy tucatnyian a torkodnak esnek...

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.01.12. 20:27:49

Ekkora rinyálást... Hadd döntse már el mindenki maga, hogy mire költi a pénzét. Nyilván nem csak arról szól a dolog, hogy jótékonykodjanak, akkor elküldenék postán a cuccokat, adományokat és kész. De az miért baj, hogy ha már szerveződik egy ilyen verseny és túra, akkor visznek Afrikába adományokat?
Akár le is rasszistázhatnálak élből, mert szerinted az afrikai ember nem is érdemes arra, hogy segítsenek rajta.
Nem lett Dakar, fikázod helyette a Bamakot. Ha Pákozd-Dabas rally lenne, akkor meg az volna a bajod. Nem tetszik, ha valaki fikáz valamit (bár ez is megkérdőjelezhető), de te sokszor keményebben fikázol. Neked lehet, mert te nem szervezel semmit, amivel esetleg segíthetnek is valakiken?
Szűk látókörű vagy az írásod alapján és irígy vagy azokra, akik megtehetnek valamit, amit te nem. És jó eséllyel ezt magad előtt is letagadod, ha másért nem, azért, hogy nehogymár annak legyen igaza, aki téged fikáz le. :P

agybaj 2008.01.12. 20:59:45

szép, demagóg poszt

netuddki 2008.01.12. 21:39:13

Amúgy első! Most bizseregnie kéne? :)
Igazából azt nem értem ebben az írásban, hogy mi baja is van igazából a szerzőnek? Sajnálja az afrikai embereket, akik nem kaptak az eddigi segélyekből? Lenézi a fekákat, mert majomagyat esznek? Félti a sportolókat a veszélyes helyszínektől? Irigyli a gazdag hülyegyerekeket, mert van pénzük és sok mindent megtehetnek?
Szóval nekem nem jött át, pedig most még egyszer átolvastam. De jól megkapta szegény R.T., pedig egy kezdő írót inkább bátorítani kéne, nem a földbe döngölni.
Amúgy azzal egyetértek, hogy divat lett veszélyes helyeken extrém sportokat művelni pénzesebb körökben, csak ugye előbb-utóbb becsúszik egy baleset is, vagy halál, benne van a buliban, ettől "izgi". Oszt jön a Kókuszban Palikné és párás szemmel bejelenti, hogy magyar túristákat öltek halomra Afrikában, boruljunk némagyászbaegypercre. MI A FASZNAK MENT ODA?
Azért hajrá hetes busz, pöfögjön az Ikarus!

ety pákozdi 2008.01.12. 21:44:56

Én csak azt szeretném megfejteni valahogy, hogyan merült fel itt Pákozd település neve? Ez egy vicces településnév? Én egy vicces nevű helyen fogok lakni (Dabas annyira nem erdekel, ott nem erzem erintve magamat)?

Pelikán 2008.01.12. 21:59:42

Szerintem a cikkironak tok igaza van.
A Dakart meg lehet, hogy Villamek terrorfenyitettek be egyszeru telefonbetyar modszerrel. :)

Gyulus 2008.01.12. 23:33:45

"Nem csak a por marad utánuk, mint a dakarosoknál"
Ezt mire alapozod? Olvass utána, hogya Dakar mennyi támogatást, meg a jóég tudja mit visz Afrikába egy-egy verseny alkalmával.
www.dakar.fr/2008/DAK/presentation/us/r2_2-l-humanitaire.html

bjela szila 2008.01.13. 01:02:44

hogy jön ide a kurucinfo? csórikámnak vmi nem tetszett leírta .
a tavalyi bamakon se urigyerekek voltak , pld meggyesi et nem futtatott lánya óccsó kis bmw x5ösével . valóban lehet itthon is jótékonykodni , de ott is . ott ezért lesznek tele a városok segélyváró generációkkal kik falujuk otthagyták . unalmukban névelik az aids arényét , no meg a bönözését . a neten az a jó , hogy az ilyen más világokat képviselők csesztethetik egymást . azért tényleg sok volt egykét j++ hozzászóló agresszívitása , biztos pttanásos recskázó bithuszár többségük közpénzt turkáló szülővel .

Zephyr 2008.01.13. 01:26:15

Örülök hogy vannak retardáltak, mert unalmas lenne nélkülük a világ.
Meg persze rasszisták nélkül is,
bár a skinheadeknál meg a Turbo-hungaristáknál nagyobb állat afrikában sincs ugye.
Kran.. Ennek semmi köze nincs a politikához,
a "gyurcsi Banánhoz" meg végképp nem. oppá.

Zephyr 2008.01.13. 01:28:09

:D Demagógia szagot érzek R.T.
nem felőled jön? :D

józsi 2008.01.13. 07:30:06

Mindenki azt csinál a pénzével amit akar. De aki afrikában költi el segélykedésre az nem normális. Azt hiszik tesznek ezzel bármi hasznosat? Vajon a dakar segített nekik? nem.

Wilson 2008.01.13. 08:23:02

"A primitívek megeszik a majmok agyát? Baszki, mi meg a disznók agyát esszük, meg a csontvelőt! Az mennyivel jobb?"

Elég primitív hasonlat a disznókat felhozni példaként. Az afrikai majomnépesség 20%-a hiv-fertőzött. Azt azért remélem, hogy sejted, hogy az aids honnan származik... Nem a disznóktól, jóbarát... Egyél egy kis majomagyat... Biztos hoznak neked Afrikából...
Mindenki azt csinál a pénzével, amit akar. Igy igaz... és mindenki azt írhat a blogjába, amit (d)akar.

stardust 2008.01.13. 09:31:32

Bjela, te buta! Legalább nézz meg 1-2 tavalyi bamakos tudosítást. T.Anita egy öreg Mitsubishi Pajeroval volt Afrikában. És kb. naponta kellett javíttatnia, olyan szar volt az autó. Ha gyűlölködsz, legalább próbáld meg tényekre alapozni a vádakat.

Czigler Zsolt 2008.01.13. 09:49:58

Jesszusom ,de provinciális ,azaz fejletlen ,útszéli ,primitív ,posztszocialista ,és gyáva egy szar gondolkodás ez!Hogy miért adsz A-nak,mikor a B éhes?!Meghogy miért ez a szabadidős önszivattyúja,miért nem amaz?! 1.-...miközöd?
2.-...ottvoltál mikó szocializálódott?
3.-...ottvoltál mikó megkereste rá?
4.-...rendőre vagy-e vagy mifasz?
5.-...te mipicsára baszod el energiád?
Mondjuk rejszolsz ,az biztos...
"...mikor lesz már ennek vége..." Kontrol csop.

Bigg 2008.01.13. 13:13:12

Senki nem érti a lényeget, ez a történet sem szól másról, mint hogyan lehet heteken keresztül bérelt helyünk a médiában. Ne mondja nekem senki, hogy ez az egész "rally" az adakozásról szól, az afrikai szegények megsegítéséről a nagy világszervezetek sem tudnak gondoskodni... akkor mit tehet néhány magyar hülye gyerek a sivatagban (azon kívül, hogy szerepel a TV-ben).
Túl sok tévét néztek, biztosan az butított el titket (feltéve ha nem eleve bután születtetek) Milyen jó, hogy megmutatják az ottani nyomort, meg drámát törtött féltengelyekről stb... csak tudnám mindez ki a faszt érdekel...csak tudnám miért olvastam végig ezt a sok buta kommentet...
Ha valaki adakozik az nem feltétlenül azt jelenti, hogy nagy csinnadrattával ezt propagálja is... adjon csendben, és ne főműsoridőben ereszkedjen le naponta az afrikai éhezők közé!!!
Ja... manapság az is rasszizmus, hogy egyértelmű (nyilvánvaló) megjegyzést teszünk a természeti népek primitívségére vonatkozóan??????????

miki 2008.01.13. 17:32:12

JASSZKARI!!!!

Breitkopf 2008.01.13. 22:59:29

Sziasztok, én csak bemásolnám, amit az autozz.blog.hu-ra irtam, mert most is azt gondolom :o)

Szerintem is érdekes, amikor a fekete kontinensen egy-egy rallicsorda szalad el a tevekaravánok közt.
Annak jó, aki csinálja. Amikor indult ez évekkel ezelőtt, akkor egy nagy buliról szólhatott. Közben pedig megjelennek a szponzorok. magyar kuriózum.
Én arra semmiképpen sem vágyok, hogy a bakonyt pár év múlva (2010-től?) felszántsa a Dakar mezőnye. Ez ellen egy aláírásgyűjtéssel tiltakoznék, nálunk az a szokás. Muritániában pedig az RPG dívik. Ne tessék majd sírni, ha kigyullad a Volvo 8ami nem is volvo).
Én személy szerint a Hetes busszal bamakoba csapatának szurkolok. Ők egy felújított 280-as ikarusszal indulnak.
Mivel szóba kerülta BKV csapat: ennyire hibbant csak a Regőczi lehet, hogy így próbálja promotálni a BKV-t! lehet, hogy egy fityinget nem adtak, de attól még az emberek többségének igy jön le. és senkit ne utáljunk annyira, hogy az országszerte világhíres Budapest-Bamako fejleményeit nem követik.
Az Alfa Regio pedig annyira volvo, mint a törökországban készített MAN autóbuszok. Egy meghaladott konstrukció. testvérfaja a 120-as járaton fut pesten, a Nógrád volán gondozásában (melynek korábbi igazgatója Antal Attila mostani BKV-vezér, khm....). Ratyi, ósdi, szarul összerakott. Én ennyit gondolok erről a buszról, meg a csapatról. A két sofőrnek biztosan jó muri. mellesleg az igazi az lett volna, ha a célban kiszerelnek minden plusz cuccot belőle. és átadják a bamakói forgalom számára. Dehát jönnek haknizni Svájcba, meg legnyelországba vele később...
persze itt a nagy kihívás a lényeg, biztos nem a karitatív jelleg.
Ahogy fentebb irták, már nemcsak magunk közé, de más kontinesre is szarunk...nem más ez, mint kenyában nyaralni, a katonai övezetben, biztonságban, míg a homokfövenyen túl polgárháború dúl.
nekem kicsit visszás, de ha nem kell nekik szobrot emelni, csinálják - nekem nem rosszabb. És remélem a maliban élőknek sem, hogy a nagy fehér varázslók több száz lóerővel megérkeznek...apropó, tudja valaki, hogy hogyan keverednek haza? :o)))

bolomba (törölt) 2008.01.13. 23:24:09

jo latni, amikor valaki az iromanyaval allit ki oklevelet maganak a butasagarol…

leon 2008.01.14. 01:05:32

1.-atomot egész afrikára, hisz talán ahhoz is műveletlenek, hogyáltalán éljenek

2.-követelem az összes ünnepség, tüzijáték, vízi parádé, stb azonnali betiltását, a megmaradt összeg szétosztását a szegények közt.

3.-a nyomonkövethetőség kedvéért követelem minden autó államilag történő elkobzását,a lakosság pénzállományának elvételét, az utak beszántását, és különben is senki ne merjen menni sehova.

4.-végül követelem a buta, irigy, szűklátókörű, primitív bloggerek AK-47-essel történő lelövését!

és folytathatnám órákig te idióta, de úgyse értenéd!

Bigg 2008.01.14. 21:50:15

leon! lényeget nem fogtad fel te sem... a gyomorforgató magamutogatásért ne szenteltessünk fel mindenkit, mert ha ez így történne, akkor nem tudnánk bepréselni a naptárba a szent kelemen anna és szent anettka nap közé a szent bamakoba rallyzó csapatok tagjainak nevét de te ezt úgysem érted...

al · http://gyik.freeblog.hu/ 2008.01.16. 13:28:23

Barátaim is mentek volna de nem jött össze annyi pénz. Nem gazdag faszok jaszkariznak, majd jövőre mennek ha összejön a maradék lóvé. Vegyél vissza arcból és járj utána a dolgopknak mielőtt faszságokat írsz. Kösz.

arcady 2008.02.02. 19:24:14

hát, kedves izé. asszem eléggé kaptál a nyakadba. hehe. meg is érdemelted. szerintem. kérdés, hogy tanulsz-e belőle. egébként én is első kézből tudom, hogy nem gazdag seggek hobbija. mindenki másra gyűjt. ha te csak az utcaseprőségig vitted, hát... akkor ezt dobta neked a gép. az élet szar. ez van. (egyébként utcaseprőre is szükség van).

Rat 2008.02.02. 21:25:33

Csak azt felejtitek el, hogy amit kint a sétakocsikázás közben feltűnési-jótékonyságból elszórnak ezek a műmájerek (és a támogatóik) adomány címen, annak az ára innen -Magyarországról- hiányzik. A mi zsebünkből. A pénz nem a kedves szponzorok kertjében termett a fán, hanem valakiktől el kellett venni... Jóreggelt. Tessék megismerni a kapitalizmus igazi arcát, aztán lehet dumálni halomba hülyeséget! A pénzt nem lehet csak úgy végtelen mennyiségben nyomtatni. Ebből következik, hogy: ha az egyik embernél feleslegben áll a halom lé, akkor tuti, hogy az egy(sőt több) másik embernek a pénztárcájából hiányzik. Gondolkozzatok el ezen.
süti beállítások módosítása