Azért szeretek a Bagdad kávéházba járni, mert ott mindig bomba jó a hangulat, és remekül megférnek egymás mellett a különböző nemzetek. De ez a nap egészen más volt. A megszokott kép teljesen felborult, a modernizációnak köszönhetően.

  Mint minden reggel, ma is betértem a kedvenc kávézómba, de már az ajtóban furcsa dologra lettem figyelmes, a nyitva tartásra az volt írva: „Non-sop sztrájk!”. Itt kezdtem sejteni, hogy kis hazánkban új istent kell avatni Gaskó István személyében, hiszen az ő keze, mindenhova elér. Mindenesetre szerencsét próbáltam, hátha kiszolgálnak egy hozzám hasonló törzsvendéget, hiszem már két teljes napja járok oda. Leültem az asztalomhoz, és fél óra várakozás után sikerült leintenem egy pincért, bár ekkorra már a taxisok veszettül dudáltak az utcán, hogy megyek már, vagy mi a fasz van? A pincér mondta, hogy azért sztrájkolnak, mert a főnök eladta a régi kávégépet, és az árát nem hajlandó szétosztani a betérő vendégek között. Ezek után megkérdezte mit óhajtok. Mondtam, hogy: „Akkor egy jó erős feketét kérek!” A válasz csak ennyi volt: „Rabszolga-kereskedelemmel nem foglalkozunk. Tehát, mit hozhatok?” Ezek után igyekeztem elkerülni a kétértelmű megfogalmazásokat: „Valami ütőset kérek” – szóltam, és ismételten nem azt a választ kaptam, amire számítottam volna – „A kidobó Feri jó lesz – 2 méter 11 centi, 194 kiló –, vagy valami gyengébbet akar? 11-re van asztalfoglalása Kovács „Kokó” Istvánnak, ha méltóztatik megvárni, Őt is ajánlhatom.” Ennél a pontnál éreztem, bármit is akarok, nevesítenem kell a gyereket, és muszáj mellőznöm az udvariasságot is: „Johnny Walker!” – Üvöltöttem neki, de ez is süket fülekre talált. – „Esetleg Skóciában keresse, a foglalások között nem szerepel ilyen nevű vendég.” Mondta, majd kezembe nyomott egy olvashatatlan étlapot.

  Nem sokkal később, egy vak fickó lépett oda az asztalomhoz, a kutyáját keresve, hozzá a pincér csatlakozott, aki mondta, hogy a mai ételajánlatuk: a hot-dog. A konyha felől nyüszítés hallatszott, majd egy eb rohant ki. Szerencsétlen állatot a szakács üldözte egy nagy bárddal. A csata akkor ért véget, amikor a konyhakés az egyik osztrák vendég hátában kötött ki. A pincér gyorsan lereagálta a dolgot: „A mai ajánlatunk: a bécsi szelet!”. Ezek után ne csodálkozzon a kedves vendég, ha csalamádé helyett, vérszemet kap. Mindezt megkoronázza az a tény, hogy a pincérek rohadt sokat keresnek… az asztal alatt. Majd hirtelen sűrű csend ereszkedett a helyre. Az ajtó kinyílt, és belépett Tévés Báriusz a náci wehrmacht-ot idéző szerelésében, fején hatalmas kötéssel; biztos homlokon csókolta a mázsa. Kilépett a fogas árnyékából, kihúzta magát, hogy a kis lépcsőtől lásson, majd kijelentette: ő a tüntetőkkel van. Ezt egy rögtönzött pártértekezlet követte, majd összehoztak egy sajtótájékoztatót is, biztos ami ziher.

  A teljes végkifejletet nem vártam meg, féltem, hátha jobban eldurvul a helyzet, mert már kezdtek forradalmakról beszélni. Egyébként nem tudom, hogy miért nem járok inkább a Kijev étterembe, ott sosincs gáz!

(A gondolatok egy része Hofi Gézától és Bodrogi Gyulától származik.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.