Sólyom László megint balfaszkodott egy jót, újévi köszöntő gyanánt. A mondandója csak szavak egymásutánja volt, mondhatni dadaista stílusban íródott. Bár az e fajta avangard hajlamait talán máshol kellene kiélnie! Nem tudom, nekem valahogy nem jött át!

  A mű a TV2 zseniális huszárvágásával volt igazán vicces. (Az ember, aki túl keveset tudott című film közben egy snitt és máris Sólyom nyomja a sódert.) A sólyomul nem tudók számára esetleg feliratozhatták volna, mert Laci nem tanult meg rendesen magyarul, vagy csak Mádl Ferenccel járt egy beszédtanárhoz. Egy szegénységi bizonyítvánnyal több az Ország számára, ami amúgy is megosztott! A köztársasági elnök felhívta a figyelmet azokra a dolgokra, amiket még a vak is lát, így mily meglepő Ő is észrevett. Az egészségügyi reformmal kapcsolatban felmerülő kérdéseket ne a politikusoknak tegyék fel az emberek, inkább menjenek el egy videotékába és vegyenek ki pár filmet, például: Az általam rengeteget emlegetett Utolsó belövést, esetleg a John Q – végszükség címűeket. Ezeket ajánlanám azoknak a feljebbvalóknak, akik kitalálták, hogy Magyarországnak az amerikai egészségügyi modellt kell lenyúlni. Bill Clinton is megmondta, hogy úgy szar, ahogy van! Talán Ő tud róla egy keveset, de mért hallgatnánk rá?

  Nem számít, mert döntésképtelenek vagyunk! Egy újabb példa, aminek a főszereplője Sólyom László! A másik kedvenc téma, a buhersereg a Magyar Gárda. A megalakulás előtt azt mondta; nem kell félni a gárdától (nem bánt az csak megkóstol) nem neonáci szervezet. Talán két hónappal később elhatárolódott tőlük, mert fasiszták! Nem tudom, hogy egy Jobbikos politikusból mért nézte ki, hogy majd félkatonai karitatív szervezetet hoz létre? A válasz sajnos nagyon elkeserítő, és nem azért mert naiv, hanem azért mert értelmiségi fogyatékos! Ismét csak a nagy magyar valóság. De hát a magyar politikai jobb is olyan amilyen. Amíg a MIÉP színeiben egy román hülyegyerek (Csurka István) papol a magyaroknak magyarságról! Olyan az egész, mint Róbert Fico pálfordulása, a schengeni határnyitásnál. Egy napig szerette a magyarokat, de este már otthon üldözte ezeket a „parazitákat”. Ezt a fickót se szabadott volna élve visszaengedni Szlovákiába!

  Úgy tűnik, ez az ország a böszmeségek áldozatává válik. Idióta politikai döntések tömkelege jellemez minket. Annak idején Torgyán Chilé-ből hozott volna cseresznyét, mert az ugyebár hiánycikk kis hazánkban, egyszerűen az istennek se terem meg! Akkor kellett volna észbe kapni a népnek és azt mondani a sok ingyenélő köcsögnek, hogy takarodjatok a picsába! Most meg mindenki rinyál, hogy ez vagy az kibaszottul nem klappol!

  Egyszóval nem az apró és jelentéktelen részleteken kellene fennakadni, hanem a komoly problémákon. Nem azért kéne demonstrálni, hogy a Gyurcsány monnyon le, hanem azért, hogy a képviselő Urak és Hölgyek takarodjanak el a közéletből, és olyan emberek irányítsák ez a „koszfészket” akik értenek is valamihez! 

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr45284034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bigg 2008.01.04. 23:20:30

nálad a kurva nagy igazság... nem csak gyurcsány monnyonle, hanem takarodjon az egész korrupt bagázs orbánnal az élen.
az is érdekes, hogy a képviselői javadalmazás emelését egyhangúlag megszavazzák minden évben, ha kell töbször is!!!!!!!!!!!!!!! ez ám a kibaszás mi?
süti beállítások módosítása