Kik számít hazafinak, és kikből lesznek a hazaárulók? Ki lehet akkora Magyar, csupa nagybetűvel, hogy eldönthesse ezt a kérdést? Mi az a történelmi háttér, amivel ki lehet emelkedni a sorból, és mi az, amit példának tekintünk? Sok megválaszolatlan kérdésre keressük a választ, mert valahogy el kell igazodnunk a XXI. Században is, hogy ne veszítsük el azokat az értékeinket, amelyeket Hungarikumként tartunk számon.

  A múlt romjain felesleges keseregni, a múltat tudomásul kell venni, és tanulni kell azokból a hibákból, amiket elkövetett ez a nemzet. Nincs értelme visszasírni a Trianon előtti Nagy-Magyarországot, hiszen Károly Róbert és Nagy Lajos idejében volt nagyobb is, és ha Hunyadi Mátyást és a honfoglaló hét vezért (Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm) is idevesszük, akkor voltak szebb idők, amikor Magyarország gazdag és fejlett volt. A mai Magyarország viszont se nem erős, se nem gazdag. Nyakig vagyunk a szarban, és a kiemelkedés helyett inkább az elsüllyedést választjuk, mert már senkit sem érdekel a haza sorsa. A nagy magyarok, akik hun, szittya és avar felmenőkre vergődnek, kokárdát, Árpád-sávot és címert viselnek, vagy nemes egyszerűséggel beállnak az Új Magyar Gárdába, de ezek az emberek csupán csak bohócok, akik azt hiszik, hogy a külsőségek teszik a magyart magyarabbá, pedig nem ez számít, hanem sokkal inkább az érzés. A feeling az, ami magyarrá tesz, és nem számít a származás és a vallás sem, mert a nagy magyarok között is rengeteg hazaáruló volt, elég csak Szent Istvánra, Deák Ferencre és Orbán Viktorra gondolni, és voltak külföldiek, akik többet tettek ezért az országért, mint akárki más (Károly Róbert és Nagy Lajos például, akik az Anjou-házhoz tartoztak). Mindhármat nagy államférfiként tartják számon, pedig Szent István államalapító királyunk tagadhatatlanul népirtó volt, a pogány magyarok nem voltak számára magyarok és az akkori lakosság közel kétharmadát mészároltatta le, míg Deák Ferenc a Kiegyezéskor árulta el hazánkat, és kiszolgáltatott minket az osztrákoknak. Orbán Viktor pedig egy teljesen új generációs hazaáruló mintapéldánya. Tolvaj bandáját mindenhatónak állítja be, és tudatlanságával ellehetetleníteni az országot. Az IMF-fel folytatott tárgyalások megszakadása hatalmas kudarc kis hazánk számára, amit az is bizonyít, hogy a Forint és a BUX is szabadesésben kezdte a hetet. De nem baj, mert Matolcsy György volt a legalkalmasabb jelölt, és ne csodálkozzunk, ha bandzsítva nem működik a szemmel verés. Pintér Sándor pedig okirat-hamisító, de ez nem érdekel senkit, hiszen a második Orbán-kormány minden egyes része nemzeti, és ettől máris hazafias, és magyarabb a magyarnál, mindezt azért, mert ők ezt mondják. Közben az igazság az, hogy fogalmuk sincs, hogy hol járnak. A második Orbán-kormány leggyengébb (elméjű) láncszeme mégis az agyvérzése után visszatérő Hende Csaba, aki annak idején, egy polgári fórumon a seggét kezdte mutogatni az ott megjelent publikumnak, és üvöltötte, hogy tessék kinyalni a nemesebbik felét. Erről az egykori szombathelyi bulvárlap a Drazsé Szemek közölt egy fotóval illusztrált cikket, de azóta Draskovits Lászlót jogerősen két és fél évre ítélték vesztegetésért és rágalmazásért. Az ügyben Pars Krisztiánnak nagy szerepe volt, már akkor is mindenkit feldobott, pedig még alig hívták valakinek, később meg olimpikonokat dobott fel a WADÁ-nak.

 Egyes hazafias elemek most úgyis az elszámoltatást követelik meg, nem pedig az anyagi stabilitást, mert a közgazdasághoz kevés ember ért, az egykori vezetőket lámpavasra akasztani meg nem nagy művészet, csak egy kötél, és pár erős kéz kell. Ha elszámoltatást akarunk, akkor kezdjük egyből a rendszerváltásnál, hiszen a kommunista idők utáni első kormány nagyban hozzájárult a jelenlegi állapotokhoz. A liberalizmus hajnalán, a demokrácia ízlelgetése közben az Antall-Boross éra sikeresen kiárulta az ország vagyonát, és politikájával megteremtette a nepotizmus és a bürokrácia alapjait. Igaz ezt később a Horn-kormány igyekezett rendbe tenni, méghozzá az agyonszidott Bokros-csomaggal, de már akkor is egyszerűbb volt köpködni meg fújjolni, mint észszerűen gondolkodni, és követni a fájdalmas ám szükséges reformokat. Majd az első Orbán-kormány idején is voltak fura dolgot, elég ha csak azt említem, hogy a jó Viktor közpénzen bérelt magángépen utazott el Amerikába (2002-ben), hogy a Tufts Egyetem díszdoktori címét átvehesse. Aztán nyolc év szocialista kormányzás sem tudott szakítani a jól bevált hagyományokkal, bár ez alól a Bajnai-kormány kivételt jelent, de nekik azért csak minimális kötődésük volt az MSZP-hez. Szóval a korábban említett apróságok miatt a jelenlegi kormánynak nem áll jogában elítélni senkit, csak abban az esetben, ha az elszámoltatást önmagára is kiterjeszti, és saját köreiben is megkeresi a bűnösöket, és ugyanolyan mértékben bünteti őket. Azért lássuk be, erre nincs esély, így maradnak a kommunista korszakból ismert koncepciós perek, egy remake általában nagy sikert ígér.

  Nem kell félni, hiszen van még megoldás, méghozzá az Új Magyar Gárda! A fasiszta időket idéző gyászhuszárok gyülekezete, akik már akkora magyarok, hogy nekik bizony az oroszlános címer dukál. Azért Orbán Viktor Jobbiknál tett látogatása után Vona Gábor agyvérzés közeli állapotba tudott kerülni, hiszen a Viktátor kijelentette, hogy neki már nincs szüksége a gárdára. De vannak még ezen kívül is magyarabb szervezetek, akik szeretnék eldönteni, hogy ki lehet magyar, és ki nem. Mert van az a butaság, ami azt eredményezi, hogy ilyen szervezetek életképesek maradhatnak. Pedig mindegy, hogy zsidó, gój, arab esetleg buddhista, mindannyian ugyanúgy vérzünk. És csak a fent említett érzésen múlik, hogy ki milyen állam polgára kíván lenni. Nem kell ahhoz idióta rigmusokat skandálni, hogy bebizonyítsuk, mekkora magyarok vagyunk, mert a dolog nem ezen áll vagy bukik. Lássuk be, azért az második Orbán-kormánynak a Székely Himnusz jobban ment, mint a magyar, az elég vérszegényre sikerült.  Ha már úgyis itt tartunk, azért ideje lenne gyászos Himnuszunkat lecserélni, ha már lesz új Alkotmány, meg van kettős állampolgárság. A régi elég gyászos, és tényleg csak azt üzeni, hogy az rendben van, hogy éppen örülsz, de aztán ne felejts el sírni, keseregni a múlt romjain.

  De milyen is a XXI. századi magyar? Ki lehet magyarabb a többieknél? Minden nemzetet determinálja a vezetők milyensége. Csúnya magyarsággal, de ez a lényeg. Hiszen a vezetők hozzák a példát, ők az elöljárók, és nem mindegy, hogy ezek az emberek mennyire állnak helyzetük magaslatán. Jelen esetben erre könnyű válaszolni, hiszen a mai magyar vezetés gyenge lábakon áll, már amennyiben éppen áll, és nem a saját mocskában fetreng. Ez utóbbi tevékenység gyakoribb. A mai átlagmagyarságra a 3D jellemző: dilettáns, debil, depressziós. Egy nép, akit a mesebeli istene már sokszor cserbenhagyott, éppen ezért, kicsit rasztafári mintára, a saját soraiból emelt ki egy önjelölt istent, egy népi vezért, akinek politikáját már a templomokban is isten szavával vegyítve osztják. Szóval a modern idők legnagyobb magyarjai tolvajok, bűnözők, elmebetegek, seggnyalók és/vagy faszszopók. Erre mondja az angol azt, hogy: just like Schmitt Pál. Ahelyett, hogy megtartottuk volna a saját értékrendünket, az évezredek során Európa vezetőiből seggnyalókká lettünk. A kereszténység felvétele óta, jobbára csak annyi tehetséget kaptunk, hogy betartottuk amit mondanak, pedig ezekre a parancsokra sokszor sokféleképpen mondhattunk volna nemet. Akárhogy is, a magyarságot egy dolog mindenképpen jellemzi, méghozzá az, hogy hiányzik az összetartást. A jelenlegi választások kétharmados eredményét ne tekintsük összetartásnak, együvé tartozásnak, mert korántsem az. A Fidesz-KDNP kétharmada a butaság eredménye, és ezen nem változtathat semmilyen Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, akármilyen trikolor keretben, akármilyen méretben nyomtatják is ki. Egy diktatórikus rendszerhez azonban remek kezdő lépést jelent, mert a „NeNyi” nem más, mint a Orbánék akaratának az emberek való ráerőszakolása. Mondjuk akár az iskolákban kötelező olvasmánnyá nyilváníthatták volna.

  Tehát a helyzet a következő: Butának, primitívnek lenni továbbra is trendi, az együttműködésnek, egymás megsegítésének nyoma sincs, a csordaszellem virágkorát éli, a politikusaink szimplán bűnözők, és a megvezetéssel sok mindent el lehet érni, mert az átlag magyar csak csicska akar lenni, mert az élet sokkal könnyebb, ha megmondják, hogy mikor mit kell csinálni, és természetesen vezényszóra válnak magyarabbá az egyes egyedek a többinél. Európa lúzerei vagyunk, sorra állítjuk ki a szegénységi bizonyítványainkat, mert valami perverz gondolattól vezérelve azt hisszük, hogy nekünk mindent szabad, illetve nem mi, hanem a (meg)vezetőink képzelik ezt.

  A tetteink döntik el, hogy hazafiak leszünk, vagy hazaárulók. Az tagadhatatlan tény, hogy a rendszerváltás óta a politikusaink nem a szavazóik jogait és érdekeit helyezték előtérben, hanem a saját érdekeiket tartották szem előtt, mert a Biblián nőttek fel, és jól megtanulták, hogy a szenteknek mindig maguk fele hajlik a keze. Az adófizetők pénzéből jól lehet élni, és nem igényel túl sok szaktudást, csak ki kell nevezni néhány rokont, havert a megfelelő helyekre (nepotizmus), és máris kezdődhetnek a kétes tranzakciók, hiszen ezzel együtt jár a bürokrácia, és már csak egy kicsit kell mutyizni, na meg néha dobni egy-egy csontot az ellenzéknek, hogy kussoljanak. Az elmúlt nyolc évben az ellenzéket nem is érdekelte az ország sorsa, alig jártak be a Parlamentbe, az elkövetkező ki tudja hány évben pedig, a kétharmados többség jogán nem kell csontot dobni az ellenzéknek, mert egyharmaddal nem lehet semmit sem csinálni. Szóval gratulálok Magyarország, elkúrtad! Nem kicsit, nagyon!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.