Червоний жовтня

2012.10.09. 01:00

  Eljött az ünneplés ideje. Nem kell aggódni, még nem kapott el a fülkeforradalmi láz, és sajnos még a korrupt politikusaink is szabad lábon vannak. Ez az ünnep jóval puritánabb, mint a ruletten a piros vagy a fekete. Öt év sok idő, és még ennyi kell a nagy egy-nullhoz, de legalább sínen vagyunk. Igaz, ez a kötött pálya nem a MÁV fennhatósága alá tartozik, mert akkor itt most nem lenne semmi. Alapvetően így működik ez az ország. Minél feljebb nyaltad magad a ranglétrán, annál inkább derogál a munka, és előtérbe kerül a lopás. Talán a finanszírozás terén nekem is stratégiát kellene váltanom, de hát hogy nézne már ki, ha kiírnám ide: ADD IDE A PÉNDZTET!!!

011111.jpg  De lehet kultúrált emberek módjára viselkedni, és mindenkinek megvan az ára. Bizonyos helyzetekben hajlamosak vagyunk engedni a csábításnak, és egyszer csak azt vesszük észre, minket is korrumpáltak. Figyelem, a Nokiás-dobozok lassan záródnak! Fontos azonban látnunk az összefüggéseket. Mert teljesen mindegy, hogy Fidesz vagy MSZP, mindkettővel csak veszíteni fogunk. Amikor megszavazzák egyiket, vagy a másikat, akkor a győztes párt vezetőjének nem azt kellene mondania; „Nyertünk!”, hanem azt: „Nyertetek!”. Mert végtére is, mi szavaztuk meg őket – már aki elmegy, vagy eljut, ugye –, és nekik ezt tiszteletben kellene tartaniuk. De, itt mindig az van, amíg kell a szavazatod, addig „Drága Polgár/Állampolgár/Elvtárs” esetleg „Kedves Szavazó” vagy, függően attól, hogy melyik oldalról jön a benyaló levél, de a választások után, már csak „büdösrabszolga”, „mocskoszsidó”, „utolsó hazaáruló” leszel. Itt teljesen mindegy, ki a miniszterelnök, mert mindegyiket ugyanaz a rendszer termelte ki magából, ugyanazokkal az eszközökkel, és ugyanaz az ideológia ívódott bele minden porcikájukba. A vörös csillag az, mi beleégett retinájukba, s most, elvakítja őket a pénz. Hmm. Mily szép költői nyelvezet ez, s hallga, ott jő, s két markát kitartja. Na jó, nem ökörködöm tovább, a lényeg szerintem úgyis érthető volt. Ha jönnek a választások, akkor majd úgyis nagyüzemben beindul a kampány mindenhol. Regisztrálj, és egy szavazati jogot nyerhetsz a Fidesz új nyereményjátékán!

fridge-sport.jpg  Azonban, még várjuk a csodatevőt, aki talán jobb lesz, de az alternatívák mindig ugyanazok, mert csak kétféleképpen tudnak gondolkodni az emberek. Két szín létezik mindössze; a narancs és a piros. Persze, vannak, akik látják a többit is, és kezd ezekhez felzárkózni a méregzöld, ami azt ígéri, az a jobbik. Az igazság viszont az, hogy mindegyiket ugyanúgy hívják; Vezetéknév: F@sz, Keresztnév: Szopó. Egy dologban érdekeltek, a saját zsebük tartalmában. Az legyen tele, hogy emellett a nép éhen hal, vagy sem, az nem szempont. Ha mégis bátorkodnál felróni bármelyiknek, hogy ők jól élnek, te pedig sz@rul, annyit mondanak; Ők a hatalom, ilyen az élet. El lehet menni, mert majd szereznek máshonnan szavazókat, ha nagyon nem megy másként, akkor külföldről. Így lesz nemzetünk büszkesége Mustafa Kemal Atatürk, és a jószomszédi török-magyar barátság újraéled. Akkor is milyen lelkesen láttuk vendégül őket, vagy 150 évig, most is jöhetnek még egyszer ennyi időre?! A szállás fizetve. Ennek, az az egyik oka, hogy nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy a történelmünk során rengeteg vereséget szenvedtünk, gyakorta kudarcot vallottunk. Hiába tolják a hős nemzet dumát, amikor legtöbbször egy dolgot voltunk képesek hibátlanul végrehajtani; Vendégül láttunk egy-egy inváziót! Teljesen mindegy, hogy szovjet, török, tatár, osztrák vagy a keresztény egyház, aki bejutott, az itt is ragadt. Talán a túlzott keresztény nevelés az oka, amire most rátettek még egy lapáttal. Belénk nevelték a csordaszellemet, megtanultuk milyen a birkalét. Szóval, kár ide turul, oroszlán, farkas és egyéb ragadozók, mert mi mindig csak és kizárólag az áldozat szerepét tudjuk majd eljátszani.

0005555.jpg  Azonban még mindig szituáció van. A fülkeforradalom folyton változik, de a hazugság állandó, ahogyan a különadó is. Most még kapunk mellé egy kis megszorítást is, akarom írni, kiigazítást. Arra mindig van pénzük, hogy háborúzzanak, nem létező ellenségekkel, de arra már nincs, hogy etessék a szegényeket. De nem csak a szegényekre nem jut elég figyelem a dolgozó emberekre sem. A munkabér már csak egy választható opció, és ha elveszíted a munkád, akkor a rabszolgasors az egyetlen alternatívád. Segélyplafon, na ez az, amin jót röhögtem. Mert, aki segélyt kap, az a szűk réteg, akiknek alanyi jogon jár, mert kisebbség, az nem csak egyféle segélyt kap, a többinek meg nem jut. Mert mindig vannak egyenlőbbek. Szóval, az látszik, hogy itt zűrzavar van, a kormány fejében pedig elmebaj. Bár ez is, nézőpont kérdése. Mert lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat. Hiszen, a nemzeti összetartozás emlékművére, a parlamentőrség egyenruhájára, a rikkancsfiú szobrára mind-mind az adófizetők pénzét kell elverni, ahelyett, hogy ezeken is spórolnának. Na meg a magyarkóla, ami majdnem olyan, mint az eredeti, csak felengedték egy kis ásványvízzel, de legyen túl intenzív a „nyugat íze”. Ha ezt iszod, nem a demokráciába kóstolsz bele, hanem kapsz egy adag sz@rt. Grátisz, csak neked! A honi politikát legjobban az LMP logó evolúciója mutatja be. Eleinte ugye volt a szürke emberke a nagy zöld zsák előtt. Később, a „sikereikkel” együtt, a szürke emberke kifehéredett. Miután a parlamentbe is bekerültek, akkor pedig jött a mosolygós-kacsintós smiley. Szóval, kezdetben ugyan ők is „szürke” átlagemberek voltak, de a sikerekkel kezdtek többek lenni (nálunk). Most, hogy már a parliban tolják, már vigyor is van, hiszen ők is belenyúlhatnak a húsosfazékba. Ez aztán az aranyélet.

   Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr954827172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása