Édes vízió: Rémálom

2012.06.21. 23:45

  Tudom, kihagytam pár hetet, de ezúttal van kifogásom, nem csak lustaságról volt szó. Az elmúlt időben a magyar középosztályt kutattam, de a Google folyton pornószájtokkal bombázott, míg az utca népe mindig a legközelebbi erotika-shop felé igazított útba. És ha mindez nem lenne elég, már közlekedni sem egyszerű. Készül is az új KRESZ, ahol már megjelennek az olyan táblák, mint a „tűntetni és gyülekezni tilos” és a „filmezni és fotózni tilos”. Mondjuk már ráfér az emberekre némi változás. Nem értem, miért nem ugrálnak félre előlem, amikor a bringámmal laza 30-at megyek a járdán. De a kormány se ott kéri az emberek segítségét – ahol azok tudnának –, hanem újra Nemzeti Konzultálnak. Már egy ideje megy a tv-ben a reklám, a kérdőív azonban késik, mint a havi fizetés.

beware_of_rats_and_snakes_trustocorp.jpg  Szóval a boríték tartalma ezúttal nem pénz, hanem néhány papírfecni, tele gyépés kérdésekkel. Az tisztán látszik, hogy ennek a forradalmi kormánynak arra van pénze, hogy nem létező ellenségekkel harcoljon, de arra már nem jut, hogy a szegényeket etesse. Az viszont már érdekes, hogy minek nekik az e-mail címem? Paranoiások most biztos rávágják, hogy megfigyelésre. Az informatikusok pedig már vakarják a fejüket, hogy a kormányzati spam-eket miként tüntessék majd el a felhasználók postafiókjaiból. „Én lenni Gyuri, én szeret téged és Viktor. Akarni sex veled, meg adód elszed, aztán mész anyukád. Én hallani, te akar fizet more tax, ha igen válaszol this levél, és mi taxizunk együtt.” Akkor azt hiszem, elérkeztünk az „Ön mit gondol?” részhez, amivel megint az a baj, hogy amit gondolok, azt nem írhatom le teljes terjedelmében, mert jön a Szalai Annamária és szétaláz egy sárga csekkel.

  1. Vannak, akik azt javasolják, hogy a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozásoknak biztosítani kell az átalányadózás lehetőségét, mert így jobb eséllyel tarthatják meg alkalmazottaikat a válság közepette. Mások szerint nincs szükség a kis cégek ilyen módon történő megvédésére. Ön mit gondol?

  Szóval, ha erről a népeket kell kérdezni, akkor a Matolcsy miért kapja a zsíros fizetését? Azt már láthattuk, hogy teljesen dilettáns és számolni se tud, de könyörgöm, ennyire ne tegyék egyértelművé, hogy ez az ember alkalmatlan. Amúgy ez az átalányadózás nem úgy működik, mint az átalányfizetés a gázszámlán. Vagyis, a cégek nem feltétlenül járnak jobban vele, sőt, valószínűleg többet kellene így fizetniük. Az életképtelen cégeket fel kell számolni, ez ilyen egyszerű. A másik, része pedig az, hogy nem szabadna engedni, hogy egyesek 500 ezrekből kft-ket (számlagyárakat) indítsanak, aztán meg eltűnjenek. A válság „jótékony” hatásaiért pedig az idióta Orbán-kormány is tehet, mert náluk elég egy Kósa nyilatkozat, hogy elindítsák a forintot a lejtőn.

  2. Vannak, akik szerint adó- és járulékmentessé kellene tenni a bérét azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak. Mások azt mondják, nem kell segíteni a nyugdíjas korúakat, hogy a munka világában maradjanak. Ön mit gondol?

  A világ folyton változik, fejlődik, így azoknak, akik már nem tudnak lépést tartani, semmi keresnivalójuk a munka világában. Minél több nyugdíjas fog dolgozni a nyugdíja mellett, annál kevesebb álláshely jut a többieknek. A pályakezdő csökkentett minimálbérért fog dolgozni, a nyugdíjas után meg kedvezményt kapnak. A harminc körüliek, akik meg családot alapítanának, nem jutnak majd munkához. Új fogalom van születőben, ez a „passzív népirtás”. Növelni akarják a szaporodási kedvet, de ennyi erővel megadóztathatnák az ehhez szükséges testnedvet. Amúgy meg az egyik kedvezményeit a másikon be kell hajtaniuk, szóval összességében mindenki sz@rul jár, de itt valahogy mindig ez a cél.

  3. Vannak, akik szerint a gyermekes családok szocpol támogatását ki kellene terjeszteni új személyautó vásárlására is. Mások szerint nem kell tovább támogatni a magyar családokat. Ön mit gondol?

  Oké, lehessen szocpolon autót is venni, de ezzel is segítenek eladósodni. Plusz, van az a réteg, ahol be tudnak vállalni 16 gyereket is, mert az asszony már-már gyártja őket, a segélyekből meg majd futja a havi törlesztőre. Így lesz a romának Bentley, a magyarnak meg f*stos Suzuki. Különben is, ez csak akkor ér valamit, ha olyanok kapják, akik máshogy nem tudnának autót venni, nem pedig azok, akik bármikor ki tudják fizetni a teljes vételárat, szemrebbenés nélkül. 1 család, 1 apa, 1 háztartásbeli, minél több, de legalább 4 gyerek, meg 16 kerék. Kamiont a magyarnak és induljon a trailerhome program! Házat keres? Autót venne? Szocpol, és vegyen lakókocsit! Ha ezzel jár, jól jár! Ahol parkol, ott hál!

  4. Vannak, akik szerint továbbra is méltányos tehermegosztásra van szükség az állam, a nagyvállalatok, illetve a bankok és az emberek között akkor is, ha ez ellentétes az EU elvárásaival. Mások szerint a bankoknak és nagyvállalatoknak kisebb részt kell vállalni a válság terheiből, mert így tudják eredményessé tenni a gazdálkodásukat és a segíteni a gazdaságot. Ön mit gondol?

  Ez aztán a kérdés! Valakinek megint bejött a bullshitgenerátor. Ha mindenki spórol, akkor az állam miért költ ezer meg egy felesleges dologra? Ez már-már a Horthy-érát idézi, és a tenger nélküli tengernagyot. Ezekben egy agyrák éhen halna. Amúgy miért az emberek fizessék meg az elcs€szett politika árát? Ideje lenne, hogy a kormány a saját nadrágszíján szorítson, és békén hagyja az embereket. A bankokkal és nagyvállalatokkal szemben pedig esélyük sincs, mert annak is az emberek isszák meg a levét. Áthárítják a terheket, és még az embereket is elküldik. Ergo minden drágább lesz, és még több munkanélkülivel kell majd számolni. Orbán 5 millió dolgozó magyart akar, de ha így folytatja, 5 se lesz. A tudatmódosító politika ideje lejárt, inkább legalizálják a könnyű drogokat, vagy legalább a füvet…

  5. Vannak, akik szerint a magyar kormánynak kiemelten támogatnia kellene a nők, különösen a kisgyermekes anyukák munkába állását. Mások szerint erre nincs szükség, a kisgyermekes anyuka inkább maradjon otthon a gyermekével. Ön mit gondol?

  Itt a válaszok között van a turpisság egyik része. A kulcsszavak a „rugalmas foglalkoztatási formák”. Vagyis, a kisgyermekes anyukákat egyéni vállalkozókká akarják konvertálni az egyik variáció szerint. Még véletlenül sem a rugalmas munkaidő beosztás és a munkahelyi gyerekmegőrző a megoldás, hanem az, hogy kiszolgáltatják szegényeket a „csúnya gonosz multiknak”. A másik megoldás sem sokkal jobb, aszerint az asszonynak otthon a helye a tűzhely, meg a kölkök mellett, ahogy az a Bibliában írva vagyon. Külföldi példák mutatják, hogy ez nem egy misztikus probléma, amit ne lehetne egy kis aggyal megoldani. Tehát, a kis nyomoroncoknak ki kellene mászniuk végre a szent meséskönyvből, és észrevenni, ez itt a 21. század, nem a sötét középkor. Ébresztő! Ne itt aludjál!

  6. Vannak, akik szerint szükséges a minimálbér folyamatos emelése a magyar emberek biztonságos megélhetése érdekében. Mások szerint nincs szükség a minimálbér emelésére, mert ez rontja a cégek versenyképességét. Ön mit gondol?

  Mindközül, talán ez a kedvencem. Szóval, emelni kéne, ez egyébként nem is lehet kérdés. De, hogy kerül mindez összhangba a Fidesz egyéb terveivel, például a csökkentett minimálbér a pályakezdőknek tervvel? De itt is megmutatkozik a valódi szándék, hiszen a válaszok között találunk egy olyan opciót is, mely szerint: „A minimálbért csökkenteni kell a cégek versenyképessége érdekében.” Na, ez mindent visz. A cégek versenyképességét nem a minimálbér csökkenti, hanem az Orbán-kormány, a kormányközeli oligarchák/nagytőkések és a Közgép. A munkaügyi problémák megoldását Magyarországon a „három zöld” jelenti. Zöld energia, vagyis építhetnénk szélerőmű-farmokat, telepíthetnénk konzervgyárakat a termőterületek mellé, növelve a minőséget, hiszen minél kevesebb idő telik el a szüretelés és a csomagolás, illetve a csomagolás és az értékesítés között, annál frissebb marad az áru (nem mellesleg így még hatékony is lehetne a dolog). A téesz nem nagy hülyeség, csak fejleszteni kellene az ötleten, és máris menne minden. A harmadik zöld pedig maga a fű/kender/ganja. Igen, legalizálni kellene a cuccot. A fű nem arról szól, mint a pia. Ettől nem csak beállsz, hanem jobban jársz. A kenderben több mint 60 különböző terápiás hatású vegyület van. Szerintem ez elég meggyőző. Minek a szintetikus fájdalomcsillapító, ami szétszedi az emberek gyomrát, máját, stb., ha szívhatnak egy kis füvet is? Szóval, a növény virágát az embereknek meg az egészségügynek, a többit meg viheti a papírgyártás és a textilipar. Egy kenderültetvény három különböző piacra tud termelni és minimális a veszteség. Nem mindenre jó választási ígéreteket kell tenni, hanem mindenre jó füveket kell termeszteni! Sajnos most még ott gyepes ez az ország, ahol nem kéne, a politikusaink fejében.

  7. Vannak, akik szerint adókedvezményt kellene kapniuk azoknak a cégeknek, amelyek új munkahelyeket hoznak létre. Mások szerint az adókedvezmény nem ösztönöz munkahelyteremtésre. Ön mit gondol?

  Ha ez ilyen egyszerű lenne! Bár, itt már közel vannak a megoldás egyik részéhez. Természetesen támogatni kell azokat a cégeket, amelyek munkahelyeket teremtenek, de ez csak az egyik része a történetnek. A szakképzési és általában a képzési rendszert is a piaci viszonyokhoz kellene igazítani. Nem csak elméleti, hanem gyakorlati oktatásra is szükség van, és a „gyakorlati” alatt nem a „Katonasulit” értem. Ne fegyvert adjanak a fiatalok kezébe, hanem munkát. Egy ilyen kis ország kivel akar háborúzni? A környéken mindenki játszva igázna le minket. El tudom képzelni, ahogy a hadügyminiszter tologatja a játék katonákat a nagy Magyarország térképen, és közben kéjesen fel-felnevet, aztán beront O.V. maga, félresöpri a bábukat, és odadob egy halom papírt az asztalra, mire H.CS. csak annyit, mond: „A p!csába, megint nem sikerült elfoglalnom Pestet!” Majd duzzogva leül az egyik sarokba, mint egy durcás kisgyerek… Az iskolákban tanítsanak és ne fasiszta eszmékkel, Nyírő Józsefekkel, Wass Albertekkel, meg Bibliával és a papok nemi szervével tömessék a gyerekeket!

  8. Vannak, akik szerint az államnak több eszközzel, jobban kellene segítenie a fiatalokat az elhelyezkedésben. Mások szerint a fiatalok elég segítséget kapnak az államtól. Ön mit gondol?

  Az Orbán-kormány eddigi segítségét köszönjük, de a továbbiakban nem kérünk belőle. Mi mindent ad nekünk az állam? B@sztató hivatalt (munkaügyi központok), ahol LCD tévét bámulunk, hogy végre sorra kerüljünk, csak azért, hogy az ott dolgozó emberke unott arccal a pofánkba vághassa, hogy se képzést, se munkát nem tud ajánlani, amúgy meg oldjam meg magamnak az álláskeresést. De megemlíthetjük az új és butított munka törvénykönyvét is, indokolás nélküli felmondás, jogfosztottság, és a garantált fizetés hiánya. Olyan országban élünk, ahol a munkavállaló kifizetése nem kötelező, hanem csak egy ajánlott opció. Megannyi helyen próbált már segíteni ez a kormány, és eddig rendre kudarcokat vallottak. Ha segíteni akarnak, akkor minden pályakezdőnek adjanak egy repülőjegyet, hogy elhúzhassanak innen. Mert idehaza csökkentett minimálbér jut, míg külföldön legalább kétszer annyit kereshetnek meg, igaz, ehhez nyugatra kell menni, nem pedig keletre, amerre ez a rendszer nyal. Legalizálták a rabszolgaságot, ehhez csak gratulálni tudok.

  9. Vannak, akik szerint a munkanélküliség által leginkább sújtott területeken szabadvállalkozási zónák kialakítására lenne szükség. Külföldi példák bizonyítják, hogy az ilyen zónákban, ahol új vállalkozások komoly adókedvezményt kapnak, gyorsan tudnak nagyszámú munkahelyet teremteni a helybelieknek. Mások szerint nem kell szabadvállalkozási zónákkal ösztönözni a munkahelyteremtést. Ön mit gondol?

  Na, ehhez a kérdéshez még én is kevésnek érzem magam. A szabad vállalkozási zónákról nem sokat tudunk, nekem úgy tűnik, hogy a vámszabad terület és az ipari park törvénytelen gyermeke lehet. A lényege, hogy az állami jelöli ki ezeket, vagyis megpróbálják kitúrni az önkormányzatokat és a helyi adók helyett mindent közvetlenül az államkasszába tolni. A külföldi példáknál nem tudom, hogy mire gondoltak, legközelebb írják oda azokat az országokat, ahol ilyenek vannak. Irak, Afganisztán, Kína, Észak Korea és a Dél-Afrikai Köztársaság… De ennyi erővel rabszolgatartó telepeket is nyithatnának. Vagy ez lesz a közmunkaprogram sokpontnullás verzió? Amúgy komolyan nem tudom; Szabad a gazda!

  10. Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat. Ön mit gondol?

  Azt hiszem, ez a példája annak, amikor a kígyó a saját farkába harap. Ugyanis, vannak állami monopóliumok is, például a Magyar Posta, de a Fidesz-kormányt is tekinthetjük monopóliumnak. Tehát, a fenti két példa ellen is fellépnek, akkor mindent bele, takarítsuk el a pólótolvaj postásokat, meg a korrupt politikusokat (kormánypártit és ellenzékit egyaránt). Ide most legyen elég ennyi, mert ebben a formában ez a kérdés úgy hülyeség, ahogy van.

  11. Vannak, akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek üzleti haszonra törekedjenek, ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek. Ön mit gondol?

  Ez egy kényes kérdés. Hogy szabad-e ezeket teljesen köztulajdonba venni/visszaállamosítani? Az tény, hogy a magyar államnak nincs annyi pénze, hogy mindenhol mindent fenntartson. Az megint egy másik dolog, hogy ezeknek a rendszereknek van egy bizonyos fenntartási költsége, javítási költségek és bizony, időről-időre modernizálni is kell. Mert a 20 éves kukás kocsi csak-csak széthullik, és akkor újat kell venni, ami sok pénz. Ez tipikusan az a helyzet, ahol meg kell találni az arany középutat. Könnyű ezt mondani, de lehetne felesben tolni, vagyis, hogy részben az állam is folyamatosan tulajdonos maradjon ezekben a vállalatokban. Abba kéne hagyni ezt a nemzeti idiotista politikát. Nem egyedül vagyunk ezen a földön, nem csak a magyar létezik, és ha tovább megyünk ezen az úton, akkor nem túlélésre és fennmaradásra játszunk, hanem a kihalásra.

  12. Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, akik korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások. Ön mit gondol?

  Önök mekkora hajlandóságot látnak a roma lakosság döntő többségének a részéről az iránt, hogy dolgozzanak és ne segélyből éljenek? Tisztelet mindazoknak, akik igyekeznek kitörni a putriból, de a többségnek jól van így. A segély az fix, a purdé meg majd elmegy vasazni. Másrészt, a falvak egy részét fel kellene számolni, illetve kistérségekbe tömöríteni. Nem kell minden faluba például iskola vagy önkormányzat, mert többe kerül a fenntartásuk, mint amennyi „hasznot” termelnek. Azzal, hogy műveletlen „parasztokat” teszünk meg polgármesternek csak rontunk a dolgokon, így nem csoda, hogy a falvak jó része teljesen eladósodott. Hogy a szociális szövetkezetek felé kanyarodjak, ezzel adtak egy pofont a sz@rnak. Van egy olyan vállalkozási forma, hogy betéti társaság, támogassák ezeket. Amúgy, nyolc általánossal, vagy kevesebbel milyen esélyekkel indulnának? A cél az lenne, hogy 18 éves korig mindenkinek tankötelesnek kellene lennie, ennyi idő alatt azért középiskola második osztáláyig talán el lehet jutni, még a gyengébbeknek is. Szakmát kellene adni a fiatalok kezébe, nem pedig 12 évesen kilökni őket az utcára, ahogy a jelenlegi rendszer csinálja.

  13. Magyarország sokat tett eddig a bajba jutott devizahitelesek megmentéséért a kilakoltatási moratórium bevezetésével, a kedvezményes végtörlesztés és az árfolyamgát rendszerével, de vannak, akik szerint ez nem elég, további lépések szükségesek. Mások szerint nem kell többet tenni a devizahitelesekért. Ön mit gondol?

   A fent említett intézkedésekkel Magyarország nem segítette a devizahiteleseket, csak elodázta a problémát. Néhány év múlva ezek a gondok újra felszínre törnek, de akkor már nem lehet újabb hitelt adni az eladósodottaknak. Amúgy, az árfolyamgát, a kedvezményes végtörlesztés csak a politikusoknak meg az oligarcháknak/nagytőkéseknek volt jó. A bérből és fizetésből élőket pedig az út széléről az úttestre lökték a száguldó autók közé. A megoldás az lenne, ha a kormány leülne tárgyalni közgazdászokkal és a pénzügyi szektor vezetőivel, hogy végleges megoldást találjanak. Persze, a Fidesz mindig ott ül az asztalnál, és várja a feleket, de azok a galádok sohasem mennek. Halkan jegyzem meg, talán meg kellene hívni őket, nem elsunnyogni az asztal mellett, azzal a címszóval, hogy: rátok várunk…

  14. Vannak, akik úgy vélik, méltányos lenne a válság idején, ha az alacsonyabb jövedelműek a cafeteriát készpénzben kapnák. Mások szerint a cafeteria-rendszeren nem kell változtatni, mert a bérkompenzáció elegendő segítség a kisebb keresetűeknek. Ön mit gondol?

  Anno adómentes volt a minimálbér, most nem az. Az igazságos egykulcsos adórendszernek hála, most bérkompenzációra van szükség, mert aki eddig is keveset keresett, az most még kevesebbet vihet haza, míg a gazdagok lassan már adót sem fizetnek. Sávos adózást, aki többet keres, annak kötelessége nagyobb mértékben hozzájárulni a közös ügyekhez. A cafeteria pedig már nem oszt, nem szoroz. A jelenlegi rendszer summázata: Vegyünk el mindent az alacsonyabb keresetűektől és adóztassuk őket halálra. Azt meg talán nem kell mondanom, hogy a minimálbérnek az az üzenete, hogy szeretnének kevesebb fizetni, de az már törvénytelen lenne.

  15. Vannak, akik szerint az lenne méltányos, ha az általános forgalmi adó érzékenyebb lenne, vagyis a létfenntartáshoz szükséges cikkek után alacsonyabb, a luxuscikkek után viszont magasabb áfát kellene fizetni. Mások szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?

  Ki fogja eldönteni, hogy az egyes termékek közül, melyik kerül az egyik, és melyik a másik kategóriába, mert lassan a tej és a kenyér is luxuscikk lesz, ezzel szemben a Fidesz azt képzeli, hogy Magyarországon meg lehet élni havi 45 ezer forintból. Így lesz majd a zsemle luxus, az Audi meg napi fogyasztási cikk.

  16. Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség. Ön mit gondol?

A nyugdíjas kérdésekről mindig az Akkezdet Phiai „Miért most?” c. száma jut eszembe:

téged is megtörnek maholnap, itt a kondigép oszt igét
oszt' pribékek csaholnak, csalóka a honi lét
nyugdíjas kommandók: a zsarolható zombi nép
kombinők, combinók szabnak rád vaskombinét”

A végére azért csak bedobták az örök témát, hogy adjanak-e a nyugdíjasoknak. Az az igazság, ha még adnak nekik, akkor is az éhenhalás küszöbén maradnak, úgyhogy teljesen mindegy. Sejtem, azért akarnak több pénzt adni a nyuggereknek, hogy a Járai féle CIG-Pannónia biztosítónál kössenek temetkezési biztosítást magukra, mert azzal Orbánék spanja jól jár. Az átlagember végigszenvedi a kérdőívet, a kérdések 75%-ánál a „Nem tudom megítélni a kérdést.” sort választotta, ahol nem, ott a hőzöngést, és hogy mindent elfelejtsen, a végére megkapja a habzó szájas nyugdíjas kérdést.

  A lényeg azonban az, hogy a kereszténység csak egy kényszerből felvett póz, nem kéne ennyire belemászni, és ráerőltetni mindenkire. Ha létezne isten, akkor Magyarország szupernagyhatalom lenne. Ez a Nemzeti Konzultáció 2012 nevű valami csak áldemokratikus pótcselekvés, orális fixáció, ha így jobban tetszik. Azért az emberektől várják a megoldást, mert dilettáns barmok mind, nem értenek semmihez. Ha rajtuk múlik, simán leküldik a szakadékon az országot.

Kedves Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!

  Levelét megkaptam, köszönöm szépen. Bár nem kérdezte, egészségem jól szolgál.
  Amit Önök az országgal tesznek, azt kellene Önökkel is művelni. Ha én lopnék, csalnék és hazudnék ilyen nyíltan, egy szempillantás alatt börtönben végezném. Sajnos a véleményemet sem nyilváníthatom ki szabadon Önről, pedig nagyon szeretném tudatni Önnel, hogy Önt, és méltóságos brigádját mekkora, nem éppen kellemes illatú hímivarsejt kupacnak tartom.
Továbbá megkérném Önt, és társait, hogy legközelebb, amikor úgy érzik, meg kell menteniük az országot, kérem, ne tegyék, mert csak súlyos károkat képesek okozni. Az ország szekere már nem döcög, csak visszafelé gurul a lejtőn, ideje lenne, hogy végre Önök is belássák, elk.rták, nem kicsit, nagyon!
Jó egészséget, és hosszú, börtönben letöltendő életfogytiglani büntetést kívánok Önnek, és minden kedves barátjának, kollégájának, támogatójának, bedolgozójának, talpnyalóinak, és a bátrabban nyalóknak!
Tisztelettel:
R.T.Is.Rock

  Nem maradt más hátra, mint a kötelező, polgári köröket elhárító nyilatkozatom: Az R.T.’s World 3.0b elnevezésű blogon szereplő írások csupán fikciók, bármi nemű egyezés létező vagy kitalált személyekkel, megtörtént vagy a jövőben bekövetkező eseményekkel csak a képzelet műve. A szerkesztő nyíltan azt a matematika tézist vallja, mely szerint valójában semmi sem létezik – ez a blog sem – csupán nagyobb a valószínűsége annak, hogy van, mint annak, hogy nincs. Éppen ezért cáfolunk minden olyan állítást, mely szerint az itt leírtaknak bármi köze lenne bármihez is. Továbbá nem áll szándékunkban ítéletet mondani, hiszen az, az Isten dolga, csakis az Istené.

Utóirat: Bocs, hogy csak egy képet tettem a posztba!

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr514603788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása