Biblia: A modernszövetség

2010.12.12. 19:15

  Az Istennel az iskolában című írásom óta már tudom, hogy hazánkban is vannak vallási fanatikusok. Mind teológia tanár, de főleg a Wikipediától okosak. Azt viszont minden valamire való, magát műveltnek valló ember tudja, hogy a Wikipediát nem fogadhatjuk el, mint autentikus forrást. Szóval kedves mindenható mágusok, ideje lenne félrerakni a mesekönyvet meg a kifestőt, és elismert forrásból tájékozódni. Ezt köszöni minden jóérzésű ember, még akkor is, ha a mesebeli istenetek szemében nem vagyunk egyformák.

  Szóval bömböl a hip-hop ahol Dr. Dre és haverjai bíztatnak, hogy sodorjak még egy cigit és „inhale, exhale, inhale, exhale”, de most más a téma, és kell az, hogy észnél legyünk, még ha csak rövid időre is. Sok érdekes dolgot mondtak a bibliaárusok, de továbbra sem kérek szar könyvet, Hugh Laurie „The Gun Seller-je” az etalon. Ez olyan dolog, hogyha szar van a levesben, akkor nem esszük meg, de hát ízlések és pofonok. A legjobban a központi utasítást tagadták, és ezzel párhuzamosan arról beszéltek, hogy nekik kell a „használati útmutató” az élethez. Akkor mégis csak eggyel feljebb mondják meg, hogy hogyan csináld jól. „Identitás fosztott lelki jobbágy” mind, és amikor ezt valaki felhozza, akkor Chuck Norris lesz az összes, akiről köztudott, hogy két fokozata van: séta és gyilkolás. Kicsit olyanok, mint az Ő Élijük (istenük), kegyetlen, gyerekes és primitív, de mindent a maga idejében, kezdjük az elején, mert ott vannak a legnagyobb marhaságok.

  Isten 7 nap alatt megteremtette a világot, majd a nyolcadik napon a sört. De valóban Ádám lett volna az első élőlény ezen a golyóbison? Mert mi találtunk dinoszaurusz csontokat, nem is keveset. Vagy vicces kedvében volt az öreg, vagy nagyon bebaszott a nagy ünneplés során. Na mindegy, mert Ádám hamar megunta a zsebhokit és kért egy társat, aki Éva lett. Itt kezdődik a vérfertőzés első köre, hiszen Éva Ádám oldalbordájából lett, tehát rokonok. Aztán mondta nekik a nagy égi meszelő, hogy: „A tudás 6 alma, de nektek nem lehet egy almátok se!”. Végül szereztek egy almát, amit Lucifer dumált rájuk, de a bibliaárusok a sátánt már letagadták, szóval akkor hívjuk őt Morningstrarnak, ahogy kell. Ezután isten kirakta őket a tutiból, ahelyett, hogy megbeszélték volna a dolgot. Nem sokkal később Ádám és Éva nekiálltak gyereket csinálni. Mivel rajtuk kívül nem volt más ember, így nem tiszta a kép, hogy három fiuk (Káin, Ábel és Séth), hogyan nemzettek utódokat? Mert lássuk be, a gyerekgyártáshoz nőre szükség van (máshogy nem megy), szóval, hacsak nem a kecskéket hágták, akkor itt elméletileg vége a sztorinak. Bár Káin megölte Ábelt, így nem kizárt, hogy perverz is volt meg aberrált. A mai világban már nem furcsa, ha egy férfi szül gyereket, de nem hiszem, hogy a Paradicsomból való kiűzés után, isten full extrás korházi tömböt adományozott volna az Ádám családnak (tudják, a Jar reklámból). Más források említenek egy negyedik testvért, de ő is rokon, tehát annak minimális az esélye, hogy egészséges utódokat tudtak volna nemzeni. A több évezredes beltenyészet fura dolgokat produkál, azonban aki ebben akar hinni, az szaporodjon saját családja körében. Igaz, ezt a polgári törvények tiltják és büntetik, de úgy tűnik, a Biblia nem. Ámen!

  A Biblia nem csak buta, de rasszista is. A homoszexualitás bűn, a nők pedig csak gonoszok lehetnek ebben a történetben. Az Ó- és az Újszövetség szerzője bizonyára valami látens buzi, vagy egy meg nem értett színhomok lehetett. Éva kooperált az ördöggel, Delila vágta le Sámson haját, Salomé kérte ajándékba Keresztelő János fejét. Ezek után persze előállnak azzal, hogy az Úr könyörületes. Szodoma és Gomora leromboltatása nagyon humánus tett volt, ahogy az egyiptomi 10 csapás is, főleg a tizedik. Ezt nem kell tovább ragozni. Itt már kijelenthetem, hogy a Biblia csak gyűlöletkeltésre és az álszentség mintapéldájának jó. Valóban, el is lehet égetni, de ez már botrány, mert csak Koránt szabad égetni, meg boszorkányt, Bibliát nem. Bár nem a könyvön áll vagy bukik a dolog, hanem az embereken. A keresztény papok elméletben Élit az istent szolgálják, a gyakorlatban azonban csak a pénz kell nekik. Egyházi tized, bűnbocsátó cédulák (ez már a még több pénz kategória), egyházi adó, adó 1%, búcsúztatás, temetés, keresztelő és a jó öreg perselyek. A fő üzenet, hogy szegénységben kell élni, hogy a tiétek legyen a túlvilági gazdagság. Ha annyira létezik a Mennyország, akkor a papoknak mire kell az a rengeteg pénz? Csak nem önző önös megelégedésre. Mert mivel jár az atya? Hát, vagy BMW-vel, vagy Mercivel. Elismerem, a Zonda Pagan már tényleg túlzás lenne. Persze sokkal egyszerűbb betartani azt, amit mások parancsolnak, mint saját, önálló döntéseket hozni, és ezért akarja a sok szentesmókus a papokat beprotezsálni az iskolákba. Végezze csak más a piszkos munkát. Majd a pap felneveli a kölyköt, ha már a szüleinek nincs hozzá tehetsége. Ezek után a pap már természetesnek, sőt jogának tekinti, hogy a diáktól valamilyen fizetséget kapjon. Ha máshogy nem megy, akkor természetbeni juttatással, szexuális szolgáltatást vesz igényben egy gyerek kárára. Ezt azért hozom fel, mert az egyik konzervatív-keresztény köcsög kommentelő azt írta, hogy Ő bizony örülne annak, hogyha a gyerekére rámászna egy csuhás, mert biztos szeretetből teszi. Nem tudom, ha poénnak szánta, akkor sem vicces, amennyiben komolyan gondolta, nos, ez esetben csak azt tudom ajánlani, hogy kényszergyógykezeltesse magát mihamarabb. Az erőszak nem megoldás.

  Vallási háborúk. Ilyen is volt a történelemben, és jelen van a mai napig, bár ezt sem ismerték el. Amerika többek közt vallási háborút vív Irakban és Afganisztánban. Ezért akart Korán-égetést szervezni egy amerikai keresztény tiszteletes, és ezért fotózkodnak az amcsi tengerészgyalogosok a Bibliájukkal és a fegyverükkel a kezükben. A közel keleti harcoknak 3 oka van. A nyersanyag hiány, mert az usának kell a kőolaj meg a földgáz. A hadiipar foglalkoztatása, de ezt tekinthetjük erődemonstrációnak is. Végül, de nem utolsó sorban a vallási rész, hogy az iszlám hitet megsemmisítsék, ahogy azt a dicső ősök is tették (keresztes lovagok például). Mert a Republikánus Párt konzervatív, keresztény, és rabszolgatartó. Nekik, meg a Biblia Mágusoknak a feketék csak rabszolgák és tolvajok. Ezért kezdték fikázni a Rasztafári vallásom, pedig, ha megtanultak volna olvasni, akkor feltűnhetett volna nekik, hogy politikai nézetként is ezt tüntettem fel.

  A rasztafáriánus mozgalom fő célja az volt, hogy a szegénysorban lévő, gettókban élő feketéknek visszaadja az önbecsülésüket. Szóval ez már rég nem csak egy vallás, hanem egy emberjogi mozgalom is. Hogy innen a keresztény csürhe hogy jutott el odáig, hogy ez egy kolduló vallás, az rejtély. Bizonyára megint sikerült összekeverni a szezont azzal a bizonyos fazonnal, vagy csak tévedésből rossz vallásra kerestettek a google-lal.

  A kék szalagról meg csak annyit, hogy ez Dániel Péter ügyvéd mozgalma, mellyel igyekszünk megvédeni hazánkat a tolvajoktól és a zsarnokoktól. Ma a Hősök terén több ezren voltak, ami azt mutatja, hogy egyre kevesebb embert lehet megvezetni hamis ígéretekkel. A műveltség a diktátorok legnagyobb ellensége, ezért utálják a keresztények a pogányokat, és ez az oka annak is, hogy Orbán az utópiában látja a legnagyobb ellenséget. Ugyanis az utópia feltételez egy magasan fejlett társadalmat, ahol az emberek képesek elfogadni egymást, vallási etnikai és egyéb hovatartozástól függetlenül. Mellesleg inkább halok meg drogtúladagolásban, szifilisszel, mint egy kereszten csak azért, mert apámnak más dolga volt!

لا اله الا الله

A bejegyzés trackback címe:

https://rtsworld.blog.hu/api/trackback/id/tr482511489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.12. 19:47:40

Rendjén való írás, bár a végén én az ügyvédes részt nem értem.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.13. 03:40:33

Kedves R.T.!

Lenne néhány észrevételem a bejegyzéseddel kapcsolatban.

A wikipédiát jómagam sem a végtelen tudás forrásaként tartom számon, azért hivatkoztam rá, mert egy mindenki számára könnyen és gyorsan elérhető forrás, arra mégsem építhetek, hogy hátha a te polcodon is ott figyel a Révai, a Tolnay vagy az Új idők lexikona. Amennyiben olyan adatokat találsz ott, amelyek nem stimmelnek, ezt nyugodt lélekkel a tudomásomra hozhatod, ad absurdum ki is javíthatod.
Ha már az autentikus forrásoknál tartunk, szeretném a figyelmedbe ajánlani a Bibliát, amennyiben a kereszténységről szeretnél tájékozódni. Talán autentikusabb, mint néhány "művész" száma. Nem kell megvenned, ingyen is hozzáférhető.
Ami az Isten előtti egyenlőséget illeti, szeretném jelezni, szerintem Te sem tekinted egyenlőnek Önmagaddal a "mindenható mágusokat". Legalábbis a folyamatos kirohanásaid és hisztijeid erre engednek következtetni.

A "központi utasítás" és a "használati útmutató" nem ugyanaz. Egy-egy példával világítanám meg neked: ha anyád azt mondja neked, hogy ha nem akarod, hogy foltos legyen a ruhád, akkor ne tegyél hozzá hipót, akkor az egy használati utasítás, egyfajta know-how, csak éppen ingyen van. Míg ha azt mondja neked, hogy fogd meg a szennyest, dobd be a mosógépbe, tegyél hozzá mosószert és 40 fokon mosd ki, különben nincs vacsi, akkor az az utasítás. Ha a kommentekből jól vettem ki, akkor sokan használati utasításként használják, tehát a Szentírásban leírt útmutatásokra úgy tekintenek, mint életviteli tanácsokra (pl. oda van írva, hogy ne lopjanak, vagy hogy tiszteljék a szüleiket). Kicsit mint egy Popper Péter könyv, csak öregebb és vastagabb. Ettől függetlenül nem veszik el az ember identitása, bár tudom, hogy számodra könnyebb egy homogén masszaként elképzelni az "ellenségedet", mint önálló személyiségekként.
Az Éli dologról meg már írtam neked, a Biblia szerint (tudod, amihez a keresztény kollektív tudat tartja magát) főpap volt, nem pedig Isten.

Ádám és Éva, illetve a leszármazottaik kérdése meg nem egy újszerű kérdésfelvetés. Először is kezdjük azzal, hogy a Biblia szószerinti értelmezése vagy a legsötétebb vallásosoknak való, vagy az ugyanilyen ateistáknak. Ádám (jelentése: ember) és Éva (kb. minden élő anyja) története az emberiség kiűzetéséről szól olyan formában, hogy mindenki meg tudja érteni. A Biblia említést tesz a lánygyermekeikről is, tehát a szaporodás kérdése megoldva.
A genetikai károsodás kérdését meg bizonyára át tudja hidalni egy mindenható Isten, hiszen pont ez a lényege.
"Igaz, ezt a polgári törvények tiltják és büntetik, de úgy tűnik, a Biblia nem."
Egyrész a polgári törvények csak a házasság maradi, konzervatív intézményét tiltják családon belül (Csjt.), a büntető törvények pedig a szexuális kapcsolatot tiltják és büntetik (Btk.). Tudom, hogy számodra sokadrendű kérdés, de amint eljárás indul apád ellen amiatt, amit veled tett úgy tíz-tizenöt éve, megtanulod becsülni a jogforrások adekvát meghatározását.

Mint tudod, egy irodalmi műnek az intelligenciáját kár mérni, így annak sincs sok értelme, ha "butának" nevezzük. A rasszizmus fogalmát meg még tanulmányozd. Az a szó, amit te keresel, az a hímsoviniszta, vagy a nőgyűlölő és homofób. (Mondjuk az is vicces lenne, ha leantiszemitáznád.)

"Ó- és az Újszövetség szerzője"

Nem egy szerzőjük volt, hiszen nem egy időpontban íródtak, így szexuális identitásukról sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.
Mint azt megfigyelhetted a Biblia nemolvasása közben, más és más istenképek szerepelnek benne. Az Ószövetségben (HF: kivel köttetett a szövetség?) nagyon nagy vonalakban Isten a zsidókat, a kiválasztott népet nyomta. Ennek megfelelően nem bánt kesztyűs kézzel a gojokkal. Az Újszövetségben meg már egy jóarc, emberszerető Istennel van dolgunk, aki már nem diszkriminálja pozitívan a zsidókat. Amúgy őszintén, hogy van az, hogy ennyire gyűlölködő vagy, pedig nem is olvastad a Szentírást?

Ami a papok (helyesen: az egyház, bár szerintem neked egyedül a katkók basszák a csőrödet, velük azonosítod a teljes kereszténységet, ami akár pozitívum is lehetne) anyagi helyzetét illeti: mennyi is az a rengeteg pénz? Nyilván vannak pontos ismereteid, ellentétben velem. Arra viszont vannak tippjeim, hogy mire költik a pénzt: általános iskola, középiskola és felsőoktatás, műemlékvédelem, karitatív tevékenység, egészségügyi és szociális ellátások, intézményfenntartás. Papot meg már láttam buszon, metrón és villamoson, de BMW-ben még nem volt alkalmam, bár nyilván a hierarchia csúcsán ez is előfordul, csak úgy, mint egy polgármesternél vagy egy közigazgatási hivatal vezetőjénél.
Apropó, most, hogy felmerült a gyermeknevelés kérdése, te így, 23 éves fejjel hány kölköt tudsz a hátad mögött (értsd: hányat neveltél föl)? Van például olyan meggyőződéses keresztény ismerősöm, akinek egyetlen vérszerinti gyermeke sem lehetett, viszont sikeresen felnevelt 5 sérült, örökbefogadott fiút és lányt. De gondolom ahhoz szükségeltetik egyfajta érzelmi intelligencia, hogy az ember képes legyen az előítéletein kívül is gondolkozni a világról. Magyarán ne nyálcsorgató tömeggyilkos zombinak tartsa az összes keresztényt. Tudom, hogy ellenségként tekintesz rájuk, de egyszer - már ha nem félsz magától a lehetőségtől is - próbáld ki, hogy bemész egy templomba, végigücsörgöd a szertartást, majd odamész a végén a paphoz, közlöd vele, hogy nem vagy vallásos, ám szeretnél vele eszmecserét folytatni, mégpedig nem a szokásos suttyó stílusodban. Meg fogsz lepődni, nem fog szenteltvízzel lefröcskölni, és a lépcsőn sem fog lelökni.

Amúgy a kényszergyógykezelést is a Btk. szabályozza, és az erőszakos elmebeteg bűnelkövetőkre lehet alkalmazni.

A vallási háború témával egy eléggé sikamlós ösvényre tévedtél, ami szerintem egyrészt hülyeség, másrészt félrevisz, úgyhogy csak röviden reagálnék rá, pedig biztos össze lehetne hozni belőle egy disszertációt is. Helyesen látod, hogy részben a fegyverlobbi áll Irak hátterében, és a kommunikációból nem maradt ki a vallási vonal sem (csak úgy, mint a "demokrácia" vonal sem, amit Wilson óta nyomnak, mégsem vagy demokráciaellenes, és nem is beszélsz demokrácia-háborúról). Ami a nyersanyaghiányt illeti, Amerikának hatalmas szénhidrogén forrásai vannak, viszont a politikájuk az, hogy először a világ összes többi forrását kell felhasználni, hogy Amerikának a kezében maradjanak ezek az energiahordozók azokban az időkben is, amikor az áruk felmegy az általános hiány miatt. Az, hogy éppen Irakot támadták meg, egy téves politikai helyzetfelmérésnek volt köszönhető. Washingtonban úgy vélték, hogy Szaúd-Arábia destabilizálódni fog belátható időn belül, így el fogják veszíteni az olajtérségben a legmegbízhatóbb szövetségesüket. Ezért fontosnak tartották, hogy létrehozzanak egy új szövetséges államot. Tévedtek.
Amúgy az iszlám hitet nem akarják megsemmisíteni, az amerikai muszlimokat sem zárták lágerekbe (szemben a japánokkal a második vh. alatt) és számos muszlim országgal jó viszonyt ápolnak. Persze felhozhatnám példaként Barack Hussein Obamát is...
Másik tárgyi tévedés: a Republikánus párt nem rabszolgatartó. Persze ezt visszavonom, amint megnevezel egy rabszolgát, aki a párt tulajdonában áll. Ne érts félre, nem szeretem őket, de ettől még nem hazudok róluk. Pórázon tartott feketéjük amúgy jelenleg a demokratáknak van egy szép fehér kalickában.

"Nekik, meg a Biblia Mágusoknak a feketék csak rabszolgák és tolvajok. Ezért kezdték fikázni a Rasztafári vallásom, pedig, ha megtanultak volna olvasni, akkor feltűnhetett volna nekik, hogy politikai nézetként is ezt tüntettem fel."

Mivel személyesen én voltam az, aki felhozta a "vallásodat", ezért erre a részre külön szeretnék reagálni. Nincs fekete rabszolgám, éppenséggel együtt éltem eggyel egy évig és húgomként tekintettem rá. Ja igen, ajánlom figyelemdbe az avataromat. Azt hiszem a lehető legnagyobb jószánékkal is csak annyit tudok erre mondani, hogy FAIL! A rasztafári "vallásodat" nem azért fikáztam, mert ne szeretném a négereket, hanem azért, mert nevetségesnek tartom azt az anomáliát, hogy egy fehér egy olyan "vallást" követ, ami a fekete felsőbbrendűséget hirdeti, ugyanakkor a kommunikációjában gyakori elem az egyenlőségre, a békére és a szeretetre való utalás, ami alól viszont önkényesen kivételeket teszel te is és a vallásod "prófétái" is (fehérek, nők, keresztények, stb.). Ugyanakkor legalább olyan nevetségesnek, mint amilyen szánalmasnak tartom, hogy a hited legfontosabb forrása néhány zs-kategóriás dal, a földi mennyországot egy olyan hellyel azonosítják, ahol az átlagtesttömeg 35 kilogramm, és azt a Bibliát fikázod, amelyiket alapul vették a "vallásod" kitalálásakor (Babilon? Messiás? Ígéret földje?).
Azt meg nem értem, hogy mit befolyásol a vallásosságodon az a tény, hogy a politikai nézeteid is raszták, nem csak a vallásiak. Kolduló vallásról pedig egy büdös szó sem esett, megint túl sokat szívtál. Vagy csak rossz bejegyzés hozzászólásaira kerestél rá a google-lal.

Kék szalag: több ezer vagy több száz, szinte ugyanaz.
index.hu/belfold/2010/12/12/a_legnagyobb_diktaturaban_sem_volt_ilyen/
Ami azt mutatja, hogy egyre kevesebb embert tud az MSZP mozgósítani. Legalábbis erre utalhatnak az MSZP-s sálak és kitűzők, az egyentranszparensek, Szanyi kapitány és Török. Ne érts félre, nem értek egyet a kormány lépéseivel, de te így vagy úgy az MSZP tüntetésén vettél részt. Miért nem mentél mondjuk az egyetemista tüntetésre a jogállamért, na AZ pártfüggetlen volt.
A műveltségnek és a nem keresztény (aka. pogány) hitnek milyen összefüggése van?
Orbánnak az utópiával baja van? Ez WTF? Nem szereti Morus Tamás (vigyázat, katolikus szent!) főművét? Esetleg a kommunista utópiával van baja? Fejtsd már ki, mert ez akkora baromság, hogy posztot érdemel!

Nem hinném, hogy pont azért nem fogsz szifiliszt kapni, mert apád nem ért rá veled törődni... Pont az ellenkezőjére gyanakszom.:)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.13. 10:07:00

Az új média törvényt egyébként üdvözölte a Nemzetközi Ateisták Egyházának a Szövetsége, mert úgy látják ez alapján be lehet tiltani a gyűlöletkeltő és őket megbotránkoztató zsidó-keresztény bibliát és a katolikus katekizmust is.

ildiko1998 2010.12.17. 14:51:09

Gratulálok!Végre valaki,aki le meri irni a kerszténység álságos,visszataszitó igehirdetését.Minden szavaddal maximálisan egyetértek.Egyszerűen gyomorforgató Orbán szenteskedése,a Pápához való rohangálása égreemelt szemmel.Minősithetetlen!Annak nyalnak,aki a biblia minden tanitásával ellenkezően él!Hányok,mikor meglátom azt a sok pöffeszkedő kihizott kenetteljes "istenszolgát",s ezek neveljék az ifjúságot?BRRRRRR!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.12.18. 16:32:57

@ildiko1998:

A szám a születési évedre utal?:) Mert ezesetben megbocsátható lenne a világképed mérhetetlen egyszerűsége.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2010.12.20. 01:58:40

@[Lombroso]: "Az Ószövetségben (HF: kivel köttetett a szövetség?) nagyon nagy vonalakban Isten a zsidókat, a kiválasztott népet nyomta. Ennek megfelelően nem bánt kesztyűs kézzel a gojokkal."

ÖÖÖ a negyven év pusztába vándorlás,az Első Templom lerombolása, no meg a babiloniai számüzetés kiket érintet?

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.20. 20:37:58

@flash.gordon: Néha szigorúnak kell lennünk azokkal, akiket szeretünk.:)
Az, hogy őket nyomta azt jelenti, hogy velük lépett szövetségre, az ő bokrukat gyújtogatta, nekik segített a csatákban, őket vezette el az ígéret földjére, és a sort még sokáig lehetne folytatni. Egy szemét SZDSZ-es filoszemita volt.:)
süti beállítások módosítása